29. fejezet

Mikor ezt olvasod, te már Londonban vagy, ébren, és remélem, hogy jól, mert nem bírnám ki, ha másképpen lenne. Bizonyára már találkoztál anyukáddal, beszéltél is vele, (remélem, minden rendben nagyjából), és bízom benne, hogy nem neheztelsz rám amiatt, hogy megkerestem és elértem, hogy megtegyétek az első lépéseket egymás felé. Ez neked is sokkal jobb, és neki is. Nagyon hosszan beszélgettem vele rólad és az ő életéről, kérlek ne haragudj rá, ha nem hagy ott, te most valahol egy intézetben aszódnál, mondhatni az életedet, a gyerekkorodat mentette meg. És lehet, hogy neki nem hiszed el, de nekem tedd meg! Nagyon szeret téged! Mindennél jobban!
Mikor Eleanorral beszéltem és kérdeztelek a hogylétedről, elmondása szerint akkor is az ágyad mellett ült és imádkozott. Nem akart újra elveszíteni. Vissza akart kapni, helyre akarta és akarja hozni, csak rajtad múlik, hogy mi  lesz.
Most is, ebben a pillanatban is csak reménykedni tudok, hogy jól vagy és semmi bajod és nem úgy kell megtörténnie a legrosszabbnak, hogy nem lehetek veled.
Hogy van a baba? Hívj fel, akár éjjel is, szeretném hallani a hangodat, rettenetesen hiányzol. Mikor ezt a levelet írom, már egy hete alszol, és az orvosok nem tudnak mondani biztosat. Halálra izgulom magam, de nem engednek haza. Ha nem beszélhetek veled hamarosan, abba beleőrüök....főleg hogy...
Be kell neked vallanom valamit.
Megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy ezt a levelet már soha nem olvasod el, soha nem mosolyogsz vagy sírsz rajta, vagy talán még csak kézbe sem veszed és nem azért mert Emily nem adja oda. Az orvosok azt mondták minden rendben lesz, én mégis minden nap és annak minden percében csak rád gondolok, és nem kifejezetten a rosszra. Te adod nekem az erőt, ha nem megy valami, ha úgy érzem minden összeomlik, elég ha csak eszembe jutsz és jobban érzem magam.
Viszont belegondolni is rémes, mi lenne, ha nem lennél már ezen a földön. Nem tudok többet írni.. Szeretlek tiszta szívemből. Imádkozom érted, minden este mikor lemegy a nap. Légy jó és vigyázz magadra és a babára! 
Hiányzol... Harry

A fogalmazása összevisszaságát a bánatából származó zavartságának tudtam be és és könnyes szemmel tettem le a papírt. Bűntudatom támadt. Megint előjött a maró érzés, hogy nem kellett volna közel engednem magamhoz őt. Talán minden jobb lenne ha azon az estén inkább Ericet csókolom tovább és engedem be az ajtón..Harry most nem szenvedne és én sem lennék annyi ember terhére.. De a múltat nem tudom megváltoztatni, megtettem, amit megtettem, és nem bántam meg igaz ezzel sokmindenkinek ártottam, de az önzőség nagyobb volt bennem.
Ekkor jutott eszembe, hogy ez a levél akkori, mikor én még csak egy hete...
- Jézusom. Mi lehet vele most? - mondtam ki hangosan, majd a telefonom után kapkodtam, de az nem volt sehol...Biztos Eleanor tette el.. nem lehet igaz.. miért nem akarja, hogy felhívjam? Valamit titkolnak?
Ahhoz, hogy megtudjam a választ, olvasnom kellett.
Kinyitottam a második levelét.


Szerelmem! 


Mindennap írok Eleanornak, hogy hívjon, mi van, de nem válaszol, és nagyon aggódom, Mi lehet veled édes Istenem? A tegnapi koncert ramatyul sikerült, nem tudtam koncentrálni, elestem, nem jöttek ki a hangok... Ez a harmadik hét, hogy itt vagyunk és 12 napja nem hallottam felőled semmit. Próbálkozom, minél többször írok El-nek de semmi reakció. Remélem nem azért, amire gondolok! 
Fogalmam sincs, hogy miért írom ezt a levelet, hiszen lehet, hogy már nem is élsz, de úgy érzem erőt ad, ha írok Neked, és tartja bennem a reményt, hogy van egyáltalán kinek írnom! 
Ma megpróbálok beszélni a szervezőkkel, hogy halasszunk mert haza kellene repülnöm, remélem sikerrel járok, bár nagyon félnék az úttol, nem tudom mi várna rám ott Londonban. 
Azon gondolkodom, mi lesz velem akkor ha már nem leszel. Menne tovább az élet? Nem hiszem. Körülöttem biztosan megállna minden. Fogalmam sincs, hogyan dolgoznám fel ezt az egészet. Csak tudnám, Eleanor miért nem enged kapcsolatba lépni veled! Még jó, hogy anyukádon keresztül talán meg tudod kapni ezeket! Kérlek tarts ki! Kérlek Alice! 
Szeretlek!


Harry


Elolvastam a következőt és az azutánit is,  félelmetes és depresszív hangvételű levelek követték egymást, amiben Harry már nem is értelmes dolgokról írt, csak, hogy szépen süt a nap, és hogy a többiek elmentek bulizni, de ő nem ment velük...és a legrosszabb az volt, hogy ezekben már úgy beszélt rólam, mint egy halottról. 

Nagyon féltem.
Az utolsó levél következett.
Rövid volt, és a kézírásból látszott, hogy feldúlt.

Alice! 


Ez az utolsó levél, amit írni fogok neked. A legutolsó. Mérhetetlenül fáj, hogy ezt tetted, de megértem. Remélem boldog vagy. Többet nem kereslek. Élj, amíg lehet, remélem a babánk szép és egészséges lesz...Azért örülnék, ha valahonnan megtudná, ki az apja.


Harry voltam...utoljára.


Döbbenten meredtem a levélre. Mi a fene folyik itt? Miért hallgattak erről? Bontatlan leveleket kaptam, ami azt jelenti, hogy anyám nem tud semmit, ha tudta volna, nem adja oda a leveleket. Mozgást hallottam az ajtó felől.

Felkaptam a fejem és Eleanorral találtam magam szemben. Elborult az arcom, és mérhetetlenül dühös lettem rá, az ő keze volt a dologban. Biztos volam benne. De volt egy tervem.
- El, felhívhatnánk Harryt? - kérdeztem úgy, mintha mi sem történt volna.
- Alice, tudod, hogy ilyenkor Amerikában éjjel van - megköszörülte a torkát és a kezét a szája elé tette.
- Most írta a levelében, hogy akármikor hívhatom, de nem találtam a mobilomat. Szegény nagyon aggódik - most megvagy Eleanor, csak tudnám miért tetted.
- Hát... mindenesetre megpróbálhatom.. igen igen én tettem el, nem akartam, hogy akárki is zaklasson. - legnagyobb meglepetésemre elővette a telefonomat és tárcsázott. Látszott a félelem a tekintetén, de aztán felsóhajtott.
- Nem veszi fel. Látod? Mondtam, hogy éjjel van. Ne zaklassuk.
- Nem veszi fel, mert dühös rám, ugye El? Mit mondtál neki? Elárulnád, hogy mit tettem? - odavetettem elé az utolsó levelét és megvártam, míg a szemével átfutja. Mikor felnézett a szeme könnyes volt és a szája remegett.
- Alice...annyira sajnálom.
- Tűnj el innen - mondtam hidegen.
- Kérlek...
- Azt mondtam tűnj el!
- El akartam mondani! De nem azért tettem, hogy szétválasszalak titeket. Láttam, hogy mennyire szenved. Meg kell értened! Azt mondta, hogy felébredtél, jól vagy, de új életet akarsz kezdeni nélküle. Hogy nem akarod, hogy neki rossz legyen!
- AZT NEM AKAROM, HOGY TÖBBET A SZEMEM ELÉ KERÜLJ! - üvöltöttem, majd láttam, ahogy lesokkol, percekig bámul, majd megfordul és elmegy.
A telefonomat otthagyta az ágyam szélén.
Felkaptam és betárcsáztam anyám számát.