Szavazás

Közvélemény kutatást indítok. Bizonyára tudjátok, hogy a blognak lassan vége van, és bizony szeretnék belekezdeni egy újba is. Két történetet találtam ki:

No.1: Pastless Future - Múlttalan Jövő

Scarlet Benson, Niall Horan barátnője és a 1D jóbarátja nagyon visszafogott szelíd természetű lány, sokat takaró ruhákban, istenhívő és az ujján fogadalomgyűrűt visel. egy szerencsétlen baleset során azonban...nem nem hal meg, ez a történet teljesen más. Scarlett jól van, csak éppen nem emlékszik semmire. De nem csak a fiúkat felejtette el, hanem az egész életét. Scarlet személyisége ugyanis velejéig megváltozik, kicserélődik és onnantól kezdve nem hajlandó csak mélyen kivágott és extra mini ruhákban járni, agyongraffitizni pár templomot majd bemenni és félmeztelen fotókat készíteni magáról a keresztre feszített Jézus mellett, ráadásul rámászik szinte mindenkire de különösen Harry S

tylesra, akinek ugyan tetszik Scarlet új és vadóc énje, de nem akarja megbántani Niallt.
Vajon az öt fiúnak sikerül- e Scarletet visszaterelni, ha nem is a ló másik oldalára, de legalább az arany középútra? :)

No.2. : Changed - Kicserélve

Ki tudja, mire képes az Alkímia. Scarlet Benson egy tudóspalánta és nagyon szeretné tudni, milyen lehet más testben élni és ezt ki máson tenné, mint Louis Tomlinsonon, egy jó barátján. Egy kísérlet alkalmával ez sikerül is neki, de valahogy a dolog visszafelé nem működik. Tehát Scarlet vagy kitalál valamit, vagy kénytelen lesz Louis testében élni, és fordítva, miközben rendesen felforgatják egymás életét...

A ti dolgotok az lesz, hogy szavazzatok a blog oldalán, melyiket olvasnátok szívesebben a közeljövőben. 

A szavazás 2012 szept. 7 (szombat) 19:00-ig tart! 

Hozzáteszem mindkét történetet meg fogom írni, nektek azt kell eldöntenetek, hogy melyiket előbb, mert egyszerre a kettő nem fog menni! 

Minden szavazatot köszönök ! 

Pusszantás :) 

Defective Love - Backstage :)

Sziasztook! :)

Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha csinálnék egy Defective Love Backstage-t, mondjuk twitcamon :)
Megismerhettek, plusz kérdezhettek rólam, az életemről, és persze a blogról.
Meg bármiről tényleg, és persze én is szeretném tudni, kik az olvasóim :)
Komiba írjátok meg,hogy mit szóltok hozzá, hányan néznétek, stb...
A twitcamot a jövőhét végére gondoltam, vagy most hétvége, nekem mindegy :)
Várom a válaszokat, mit szóltok hozzá :)
Köszi, Puszi:)

36. fejezet

Eddig azt gondoltam, az Alkonyat című  film, egy nyálas hülyeség, aminek semmi értelme, de már rájöttem, hogy igenis, ha ennyire szeretsz valakit, bármire képes lennél érte. Napokig nem jöttem ki a szobámból. Nem mentem el az interjúkra, sem a próbákra, sem a fotózásokra, nem érdekelt mi megy a tévében, hogy mit ír rólunk az újság, vagy a twitter, nem érdekelt, miért üvöltöznek a földszinten a többiek és tesznek apróbb szemrehányásokat Niallnek (ezzel is bizonyítva az igazamat, hogy Alice és a gyerekem tényleg nem élnek), és miért hallgatnak el hirtelen, amikor valamelyikük kimondja a nevem, nem érdekelt, ki van a vonal másik végén mikor csörgött a telefonom és még az sem, amikor anyám kopogott be a szobám ajtaján mondván nyissam ki, mert süti van a kezében, a kedvencem és félő, hogy elejti.
Önző vagyok, de már nem érdekel. Akkor kellet volna érdekelnie, mikor még a számomra legfontosabb személy még lélegzett, fejlődött és feltehetőleg boldog volt. Igen, Melodie. És persze a világ leggyönyörűbb nője. Hogy milyennek láttam? A szemei olyanok voltak, mint mikor belenézel a nyugodt, de mégis rejtélyes óceánba, azt gondolod lelátsz az aljáig, de kiderül, hogy az csak egy újabb és újabb áramlat, vagy örvény,sosem tudod megfejteni igazán, mégis elbűvöl és a rabjává válsz. A hajának olyan illata volt, mint mikor a nagy hideg után érzed, hogy jön az enyhülés, olvad a hó, és megjelennek az első napsugarak, és csak akkor érzed azt a jellegzetes "tavasz" illatot, a nevetése olyan csilingelő volt, mint valami angyalé, és mikor sétált, a lábai azonnal be tudtak indítani, lehettem akár az utcán, koncerten, interjún, bárhol.
Ahogy a gondolataim cikáztak róla, beugrottak a képek az emlékeinkről. Az első csókok, mikor letámadtam az ajtóban, a repülőút, mikor elaludt a vállamon, a meglepetésmozi, amit neki szerveztem és aminek az éjszakáján fogant a kis Melodie...
És itt hirtelen változtak a képek, a nap mikor megvágta a lábát, az éjszaka, mikor elmondta, meg fog halni, a pillanatok,m mikor olyanokat mondtam neki, amiket azonnal megbántam, de ki sosem mondtam volna, ezek az események mind eszembe juttatták mennyire nem becsültem meg azt a valakit, aki csak óvni akart, és csak akkor jövök rá, mit veszítettem, mikor már soha többé nem kaphatom vissza. Mert már nincs.
A fejemhez szorítottam a kezem, mert tudtam mi következik.
Az a kép, mikor Alice holtan fekszik valahol, nincs már haja, a szeme nyitva, és teljesen mozdulatlan, és az a hideg némaság veszi körül, ami magát a halált jelenti.
Már napok óta ez megy, és nem tudok uralkodni rajta, újra és újra elképzelem, olyan mint valami szörnyű látomás, amiről tudod, hogy megint el fog jönni, mégis ugyanúgy félsz tőle.
Az oldalamra, a fal felé fordultam, de nem sokáig volt nyugtom, mert kopogtattak az ajtón. Megint.
-Harry kérlek engedj be! - Louis hangja volt az, és mint minden nap, most is belémnyilalt a lelkiismeret furdalás, hisz megütöttem. Nem szóltam semmit.
Ő sem szólalt meg, csak egyszerűen kinyitotta az ajtót. Tehát tudták. Tudták, hogy az ajtó egy percre sem volt bezárva az elmúlt napokban, mégsem jöttek be. Nem tudtam eldönteni, hogy hálás legyek-e ezért, vagy haragudjak rájuk. Inkább egyiket sem tettem, mert nem is igazán volr erőm hozzá.
Louis nem beszélt semmit, csak leült az ágy szélére és hallgatott. Jól esett, hogy nem kezd bele semmilyen monológba, hogy megérti, hogy fáj nekem, de az életnek mennie kell tovább. Nem néztem rá, még mindig befelé voltam fordulva.
- Csináltunk neked egy kis tacos-t, ha megéheznél. Nem az igazi, mert nem vagyok egy mesterszakács, de talán megfelel.
Újabb hosszas hallgatás után szólaltam meg csak mormogva.
-Köszi...
Ekkor Lou a vállamra tette a kezét, és én akaratlanul is elkezdtem sírni.
-Istenem Alice...- hüppögtem, majd felültem az ágyban. Ekkor találtam magam szembe a legjobb barátom arcával, amiről egy igaz már halványodó, de egész méretes kékes-sárgás folt meredt vissza rám, eszembe juttatva, mekkora szörnyeteg vagyok.
-Sajnálom - suttogtam.
Halványan elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Sok minden történt már, mióta nem jössz le, így nem volt időm még csak rágondolni sem. Semmi baj, tudom, hogy nem az igazi Harry vezérelt. Gyere le és egyél.
Sóhajtottam. Az igazság az volt, hogy rettentően éhes voltam, és éreztem a lentről áradó tacos illatot. Nagy nehezen feltápászkodtam és Louis-val elindultunk a lépcső felé.
Lent a hallban mind ott voltak, sőt Eleanor is. Kissé idegesnek tűnt, az arca talán pont olyan volt mint Niallé pár nappal ezelőtt. Beszélgettek, de nem tudam, miről, hiszen az utóbbi időben kiestem a minket körülvevő hírekből. Megpróbáltak oldott hangulatot színlelni, de tudtam, hogy valami még biztos következni fog...


/Louis/
- Egy kicsit telefonálok- mondtam a többieknek, akik bólintottak, én meg kimentem a hotel teraszára és tárcsáztam a pszichológust.
-Hallo? Jónapot, itt Louis Tomlinson. Azért hívom, hogy közöljem, sikerült lecsalogatni az emeletről, és rávenni, hogy egyen valamit. Biztos, hogy most tartja jó ötletnek, hogy elmondjunk neki mindent?
- Igen, éppen eleget hazudtak neki. Mindent tisztázni kell. Meg lesz zavarodva és talán önökre fog haragudni a legjobban, de őszintén bevallom, én is haragudnék, ahogy maga is, szóval azt el kell tűrni. Mindenesetre ha nem tisztázódnak előtte a tények, kikészül. Ennyit tegyenek meg érte!
-Rendben van....viszhall- azzal letettem a telefonom és megint bementem.
Harry szótlanul tömte magába a tacost, a többiek pedig mind felém fordították a tekintetüket, mire alig észrevehetően csak bólintottam, és jeleztem, hogy várjuk meg amíg eszik.
- Harry! -szóltam neki, mikor felállt az asztaltól és egy halk köszönöm kíséretében és megint a szobája felé vette az irányt. - Van valami, amit el kell mondanunk. Pontosabban Niallnek és Eleanornak.
El ekkor lesütötte a szemét. Mikor megtudtam, hogy mi folyik itt valójában, azt mondtam neki, tartsunk szünetet, mert egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgot, hogy a barátnőm ilyen helyzetbe keverte a legjobb barátomat.
Harry megforgatta a szemét de lehuppant a kanapéra, mindenkivel szemben, majd mint valami színházban, beintettem Nialléknek.
-Tessék. Kezdjétek!...

/Alice/

Az út, ami izgalmasnak indult, a napok során teljesen unalmassá vált, hiszen Hugoval beszélgettünk, szinte már nem volt semmi amit ne tudtunk volna a másikról, Dilannel játszottam sokat és négyóránként megálltunk, hogy együnk valamit, de ha az ember ezt már harmadik napja csinálja, az egész monotonná válik, és nem élvezed annyira. Ráadásul nem is éreztem magam jól.
- Szólj, ha feljön a reggeli - nézett rám Hugo aggódva.- Akkor megállunk, nehogy a kárpitra hányj.
Végignézve az eléggé koszos textilen, a hányásom lehet csak javított volna rajta, de nem mondtam, csak magamban mosolyogtam.
- Na mivan, megint jó kedved lett? - simogatta meg Hugo a fejem. Nem kell rosszra gondolni, ő az az ember volt, akinek biztos, hogy semmilyen hátsó szándéka nincsen.
- Mikor a húgom meghalt, megfogadtam, hogy sosem leszek szerelmes és ezt a mai napig tartom is - mondta nekem egyszer.
- De miért? - kérdeztem kissé megdöbbenve.
- Egyszer volt egy barátnőm, de nagyon átvert, szakított velem, én meg teljesen összetörtem és a szobámban sírtam. Bella ekkor olyan 7 éves körül lehetett, akkor még egészséges volt, legalábbis nem tudtuk, hogy mégsem az, és éppen bejött a szobámba, meglátta mi történt velem. 16 éves lehettem akkor. Nagyon megviselt az a szakítás. Szóval, megkérdezte mi a baj és mivel nagyon szerettem, elmondtam neki, hogy a bátyját nagyon megbántották. Ekkor, miután megfogadta, hogy egyszer karatés lesz és lerúgja a lány fejét ( itt Hugonak halvány mosolyra húzódott a szája) megígértette velem, hogy rajta kívül sosem lesz nő az életemben. Csak őt szeressem, mert ő nem vág át és benne megbízhatok. És állom a szavam. Tényleg nem bírok szerelmes lenni senkibe. Talán valami kötelék van köztünk még most is - kicsit elbambult, majd megrázta a fejét és rám nevetett.
Csak bízni tudtam benne, hogy ha már én nem leszek, de Melodie megszületik, köztünk is lesz egy ilyen bizonyos kapocs. Annyira szép lenne.
Szóval ezért nem aggódtam, hogy végigsimított rajtam, rámosolyogtam és közöltem vele, hogy nem nincs jó kedvem, még mindig nagyon unatkozom. Ráadásul a benzin is fogyott, így a tempón is lassítani kellett, akkor nem eszik olyan sokat ez az autó.
- Hallgassunk zenét? - vetette fel az ötletet Hugo.
- Ezen megy a rádió? - csodálkoztam el.
- Hogy ne menne? - nevetett. - Sőt, asszem' a kesztyűtartóban van két régi kazetta az egyik Beatles a másik Elvis. Hiába, imádom őket, sosem tudom megunni.
Szótlanul kinyitottam a kesztyűtartót, ahol valóban volt két kazetta, csak teljesen elázva.
- Nem hiszem, hogy ez már használható - mormogtam.
- Hogy ment ez tönkre? Az anyját, ilyen öreg már ez a tragacs? Na.. nem érdekes, akkor nézzük, mi megy a rádióban.
Benyomta a gombot és tényleg felhangzott benne a zene, igaz nem a régi slágerek, hanem nagyon is maiak, Nicki Minaj, Carley Ray Jepsen, Pit Bull...
" És, most tartsunk egy kis szünetet, a délutáni hírek után természetesen folytatjuk a Kívánság Showt, addig is maradjanak velünk - hangzott fel a műsorvezető hangja, majd egy nőé követte őt.
Botrány:
Harry herceg meztelenül billiárdozott igen csapzott állapotban egy hotelban, méghozzá egy igen kihívó hölgy társaságában múlt szombat este. Még nem tudjuk, hogy ez egy újabb románcnak tudható-e be, vagy Harry már megint játszik valakivel, mindenesetre a képek óriási botrányt keltettek így bátyja William herceg aki éppen Katerine hercegnővel van a Briminghami kastélyukban, odarendelte Harryt, és az öcskös biztosan kemény szidásban részesül majd.
Szétszakadva:
Nemrég kezdték pályafutásukat de máris szétválnak útjaik? Az új angol fiúbanda a One Direction akkora lázt keltett a világ tinédzserei között, hogy sokan őrült dolgokra is képesek, hogy láthassák, hallhassák vagy legalább üzenhessenek nekik. A fiúk jelenleg Amerikában tartózkodnak, de egyre több koncertközi eseményt mondanak le. Véleményünk szerint..."

- Jajj, fogd már be a szádat - kiáltotta Hugo, majd átkapcsolt valami másra, mire felüvöltöttem.
- Kapcsolj már vissza te épeszű, hát Harry van a rádióban! - eddig feszültem figyeltem és nagyon ideges lettem, hogy nem hallom mit mondanak.
- Jajj, bocsáss meg - mondta, majd gyorsan visszakapcsolt, mire a női hang folytatta:

"Simon, a fiúk egykori mentora azt nyilatkozta, ha Harry továbbra sem hajlandó részt venni, vagy őt teszik ki a csapatból, vagy az nem folytatja tovább a karrierjét. Jártunk a fiúk szállodájánál is, de sajnálatos módon nem voltak hajlandók nyilatkozni.
- Vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak se a médiára sem a rajongókra - mondta röviden Louis Tomlinson, akiről úgy tudjuk, hogy kapcsolata Eleanor Calderrel éppen szünetel. Reméljük ez változni fog, hiszen náluk szebb álompárt keresve sem lehet találni.  Ennyi voltam mára , este megint jövök az újabb hírekkel, addig is szép estét és jó szórakozást a Kívánság Show-hoz, Meg Teinfield-et hallották."

Hátradőltem az ülésen és elgondolkodtam, mennyi mindenről maradtam le. Harry nem vesz részt semmiben? Istenem, mi baja lehet?
- Tarts ki kérlek! - mondtam hangosan, majd a hirtelen fájdalomtól a hasamhoz kaptam.
- Mi a baj? - nézett rám aggódva Hugo. - Jól vagy? Szólj, ha rosszul vagy!
- Nem, nem semmi bajom...csak Melodie kicsit nagyobbat rúgott a kelleténél - játszottam meg, mert nem mertem megmondani, sem Hugonak, sem magamnak, hogy Melodie bizony már napok óta nem rúgott, sőt, meg sem moccant, egyszer sem.

35. fejezet

Eléggé hamar elaludtunk és másnap Hugoval megbeszéltük a részleteket. Mivel nálam volt még egy nagyon kevés pénz, bevásároltam mindenféle hideg kaját, amivel elindulhatunk, hiszen nem nagyon lesz lehetőségünk megállni sehol.
- Mi lesz, ha ez elfogy? - néztem Hugora és a kajára, amit vettünk.
- Kukázunk - mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Majd hirtelen témát váltott.
- Mondd csak, nem félsz?
- Mégis mitől?
- Itt vagy rákosan, egy gyerekkel a hasadban, nem kapsz orvosi ellátást, és ki tudja mi van vele, vagy, hogy te mikor leszel rosszul.
Megvontam a vállam. Az az igazság, hogy féltem. De soha nem mertem volna bevallani ezt.
- Majd lesz, ami lesz - mondtam egyszerűen és beszálltam a kocsiba. Dilan rögtön mellém ugrott és elhelyezkedett.
Eléggé megkedvelhetett, mert mióta Hugoékat ismertem, nem ment el mellőlem egy percre sem. És én is nagyon megszerettem. Ennek a kutyának, mintha igazán volna lelke, és tudná, mi zajlik a fejemben. Okos, talán okosabb, mint egy ember.
- Akkor? Indulhatunk? - kérdezte Hugo, és beindította a motort.
- Még mindig nem tudom, miért bízom meg benned - néztem rá merengve.
-Akkor ne tedd. De én vagy veled, vagy nélküled, mindenképpen elindulok - kacsintott rám, mire felnevettem és bólintottam.
Csak itt jött a bökkenő.
- Hugo... hogyan fogunk innen kijutni?  - őszintén aggódtam, hiszen ez egy belső udvar volt, látszólag mindenhol falakkal.
- Nyugi, erre gondoltam, meg különben is, hogyan jutott volna be ide a kocsi? Látod azt a ponyvát? Az egy kapu Alice. És mi most kimegyünk rajta.
- De zárva van!
- Bizony.
Akkor esett le, hogy tuéajdonképpen, mit is szeretne csinálni.
- Hugo, kinn az utcán járnak, és ahogy magamat ismerem, elkapnak a rendőrök is, ráadásul ez egy nem éppen nem felismerhető kocsi.
Felsóhajtott.
- Nos, az út, amire a kapu nyílik teljesen lakatlan, hiszen a szomszéd házat holnap lebontják, és le van zárva. Simán kiforulunk és elindulunk..ennyi. Alice, te akarsz belevágni ebbe a nagy kalandba nem? Akkor miért nem vagy hajlandó ellazulni?
"Talán mert élve oda szeretnék jutni" gondoltam, de be kellett látnom, hogy igaza van. Én választottam, és senki nem mondta, hogy ez nem jár kockázatokkal.
Kissé megforgattam a szemem.
- Jó. Igazad van, gyerünk, menjünk - majd kinéztem az ablakon.
- Nem bírod, ha vesztesz mi? - nevetett Hugo, majd beletaposott a gázba.
Félelmetes volt, ahogy ahhoz a kapuhoz közeledtünk. Az út felénél igazán megfordult a fejemben, hogy vajon Hugo igazat mondott-e és tényleg egy kapu van a ponyva mögött? Egy kicsit elbizonytalanodtam, de már nem volt visszaút. Alice, vagy meghalsz, vagy nem.
Óriásit csapódtunk a ponyvába, majd a vaskapuba, ami szerencsére régi volt és úgy, ahogy volt, kitört.
Hugo felröhögött mellettem és huhogott is egyet-kettőt, majd rám nézett.
- Jól vagy? - kérdezte fülig érő szájjal.
- Csodásan - inkább megpróbáltam bátor arcot vágni, mintsem, hogy bevalljam, mennyire megijedtem.
-Remek! Akkor tehát...Irány az Egyesült Államok! - Hugo be volt zsogva, mint egy kisgyerek. - Hol a térkép?
- Itt - dobtam az ölébe.
Egy ideig lapozgatta, majd kissé meghökkenve nézett. Az arcából ítélve nem sokat értett a földrajzhoz, de aztán kiderült, hogy nem erről van szó.
- Te Alice... mégis hogy jutunk át az Atlanti-Óceánon?
- Nyugodj meg, biztosan van valami komp, vagy repülő, ami átvisz... - válaszoltam egyszerűen.
Kicsit furcsán nézett egy darabig, biztos nem tudta, hogy ez nem fog olyan hamar menni, mint ahogy gondolta volna..
- Te tudod, de biztos vagy benne, hogy két hónap alatt kijutsz?
- Hugo, lehet, hogy tovább is élek még, nem kell számolni a napokat - emeltem fel a hangom. Egyre kevésbé szerettem erről beszélni. Egyébként is mi köze hozzá? Még csak két napja ismer, nem kellene ezen lovagolni állandóan.
Nagy nehezen végülis elindultunk és egy ideig mindkettőnk csendben maradt. Aztán Hugo újra megszólalt.
- Tudod, nekem volt egy nővérem. Meghalt. Abban, amiben te is meg fogsz - mondta és láttam, hogy könnyes a szeme.
Értetlenkedve néztem rá.
- Tessék?
- Jól hallottad. Ezért vagyok olyan erőszakos, mert végignéztem és tudom, hogy nem könnyű. De beszélni kell róla! Máshogy nem működik a dolog. Úgy könnyebben jutsz át az ilyen helyzeteken. Szerinted én boldog vagyok, hogy az utcán élek, amikor nem is vagyok idevaló? De beszélek róla, még akkor is ha csak a háromlábú kutyám hallja és máris könnyebb elviselni. Ne hidd azt, hogy másnak könnyű. Nyilvánvalóan, most annak a legnehezebb akiktől megszöktél és otthagytad őket.
Eszembe jutott anyám, dr Mann, a nővérkék, mindenki. Lehajtottam a fejem. Rettenetesen szégyelltem magam, hogy ilyen önző vagyok.
- Mostmár nem foglak visszavinni Alice. Megyünk Amerikába, mert előre kell nézni. De én nem biztos, hogy ezt tettem volna a helyedben.
- De Hugo, te nem értesz semmit. Én szeretem Harryt. A gyermekem apja! Fel tudod ezt fogni? Tudod egyáltalán milyen érzés, a tudat, hogy úgy halok meg, hogy nem tudom mi lesz vele? Kire bízzam? Anyámra aki engem is otthagyott? Harry megmondta, hogy vállalja értünk a felelősséget és hiszek neki. Az meg, hogy Niall és Eleanor bekavartak, nem változtat semmin, ha látja hogy ott vagyok, valami csak lesz. Hátat nem fog nekem fordítani az biztos.
Az utóbbi mondatokat már nem is Hugonak hanem inkább magamnak mondtam és csak reménykedtem benne, hogy így van. Mert, ha nem, akkor bizony tényleg hiába csináltam mindent. Semmi értelme nem lesz az egésznek. Kérlek Harry! Kérlek Istenem!
- Ki az az Eleanor? - kérdezte Hugo meghökkenve.
Nem válaszoltam, csak sóhajtottam és tovább bámultam az ablakon.
- Majd elmondom, ha képes leszek rá.
Már megint azok a fránya könnyek.

/Harry/

Niall ma érkezett haza és ha a többiek nem rángatnak le, ki se megyek a szobából, az biztos. Lent különösen kínos volt a csend, bár mostanában mindig ilyenek, ha köztük vagyok. Nem kell engem sajnálni. Végülis csak otthagytak. Erős depresszióval kűzdök, azt mondják az orvosok. Még csodálkoznak? Azt hittem, hogy a lány akit szeretek, kómában fekszik, vagy már meg is halt, és leveleket írok a holttestének, aztán kiderül, hogy csak lelépett valami senkiházival és a gyerekemmel. Nem emlegeti meg a pasi, ha találkozom vele. Gyűlölöm már most azt az embert. Istenem de vajon Alice-szel mi van? Jól van? Él-e még? Az én életemnek sincsen értelme, ha nem.
Áh kinek is hazudok én? Iszonyúan szeretem. Majd' meghalok belé. Képes lennék a legjobb barátom haját szálanként kitépni. Furcsa. De talán ez a depresszió.
És mintha egy kicsit a pánikbetegség tünetei is megjelennének rajtam. Félek. Mindentől. Attól, hogy kinyílik az ajtó és valami rossz vár rám, attól, hogy sok ember van körülöttem (pedig az mindig van), attól, hogy nem vagyok méltó arra, hogy kinézzek az ablakon, hátha valaki lenézően csak annyit mond.
-Harry, miért tetted ezt azzal a szerencsétlen lánnyal?
Én magam sem értem, miért van ez, de nem is akarom. Csak van és kész. Úgyis a diliházban végzem, ha így folytatom.
- Haver - jött oda hirtelen Niall. - Sajnálom.
Normális esetben azért mondta volna, mert sosem látom Alicet többé. De láttam a szemében valamit. Hogy valamit nem mondott el.
- Niall...mit titkolsz? - néztem a szemébe.
Kicsit meghökkent, és én folytattam.
- Mert tudom, hogy titkolsz valamit - felálltam és egész közel mentem az arcához. Érteztem, ahogy kidagad a halántékomon az ér.
- Miről...miről beszélsz? - kérdezte meghökkenve.
Nekem sem kellett több. Még hazudni mer? Mit képzel magáról? Biztos vagyok benne, hogy tud valamit.
Teljes erőmből nekimentem, mire a fiúk felhördültek, és elkezdtek lerángatni róla.
- Mondd el, hogy mit tudsz, de szemét, mondd el! Látom, ott van a szemedben! Hazudsz - szinte biztos voltam benne, hogy azt titkolja, Alice meghalt. És az egész csak ürügy.
- MÉG A TEMETÉSÉRE SEM ENGEDTEK EL? MI A FENE VAN VELETEK? MENNYIT ÉREK ÉN NEKTEK? NÉZZETEK RÁM, EGY RONCS VAGYOK! MIATTATOK VAGYOK EGY SZÖRNYETEG! - észre sem vettem, hogy sírva üvöltök egyszerűen, csak jöttek a szavak.
- Harry, Harry nyugodj meg! semmi baj! - próbált csitítani Louis, de én csak szó nélkül behúztam neki, mire a fölre rogyott.
- Gyűlöllek titeket.. - mondtam, de mát nem sírtam, a tekintetem ürességet és közömbösséget ábrázott.
Halkan felmentem a lépcsőn, be a szobámba és izomból becsaptam magam után az ajtót. Lerogytam az ágyra és zokogásban törtem ki. Reménytelenül és fájdalommal tele mondtam felváltva Alice és Melodie nevét.
Tehát meghaltak. Itt van vége. Mindennek. Az egész életemnek.

Szavazzatok a Defective Love-ra! :)

Sziasztok! Először is új rész hamarosan!!! Talán még ma!
Másodszor pedig szeretnélek megkérni titeket, hogy ha valóban kedvelitek a történetet, szavazzatok a blogra ezen a linken: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=292158667566903&set=a.291735647609205.62949.256207541162016&type=3&theater

a likeok csak akkor érvényesek, ha az oldalt is likeoljátok! :)

Harmadszor pedig, nagyon hálás vagyok, hogy túl léptük a 40 000-et :) a következő cél az 50, szóval bele kell húznom :)

Tehát mégegyszer, ha tényleg szereted a történetet, kattintasz! Nekem nagyon sokat jelentene! :)

Köszönöm szépen!
És a részt még ma megpróbálom feltenni! ♥

Újabb díjak! 15. 16. és a 17.

Nagyon köszönöm Petrusska.-nak, http://lelkibonbononedirection.blogspot.hu/ - aki ezt a blogot írja, és évi.:)-nek :)

Kérdések No. 1: 

1.Van hobbid? van.
2.Ha Directioner vagy, akkor mióta? 2010.
3.Hányadik blogodat írod? a sokadikat de ez áll hozzám a legközelebb.
4.Szereted az Így jártam anyátokkal sorozatot? láttam egyszer-kétszer és tetszett.
5.Van legjobb barátod? Van, de nincs.
6.Hányadikos vagy? most kezdem a fősulit.
7.Szerelmes vagy? nem
8.Mi a kedvenc tantárgyad a suliban? a nyelvórákat biztos szeretni fogom majd.
9.Szereted a művészeteket? még szép.
10.Szereted Justin Bieber-t? igen
11.Ki a példaképed? JB és az olimpiai helyezettek 

Kérdések No. 2:

1. Milyen élettapasztalataid vannak?  Az első az, hogy a rezsi mindig ki legyen fizetve, még akkor is ha majdnem éhen halok, és soha ne vegyek fel hitelt. A második, hogy ne viseljem mások gondját annyira a szívemen, hogy én magam is belerokkanjak. És hogy legyek erős, mert az a elgfontodabb. 

2. Ha egy napra láthatatlan lennél mit tennél?  Meghallhatnám hogy egyes emberek mit gondolnak rólam valójában. 

3. Ki az akivel lenne egy egy éjszakás kalandod és semmi több?  Nem tudom.. ez azért fura kérdés, mert nem hiszem, hogy be lehetne határolni ezt. 

4. Olvastál-e már olyan blogot amit fiú ír?(kíváncsi lennék rá , mert én nem olvastam) nem. 

5. Kerültél-e már nagyon kínos szituációba , és ha igen mi volt az? Egy barátnőmnél voltam és éppen taglaltam, hogy mennyire csúnya az a pár ahol a férfi alacsonyabb. Aztán ránéztem a szüleire és fülig pirultam mikor észrevettem, hogy a pacák a nő nyakáig ér.

6. Van-e számodra álom pasi? nincs

7. Hogy állsz az állattokkal?  szeretem őket. 

8. Van-e valami One Direction holmid?  Van

9. Volt-e már igaz szerelmed , és ha igen hogy hívták/hívják? nem volt. 

10. Mi a kedvenc idézeted? "Ott állsz, a vihar mozzanatlan szívében. Állsz. Állsz, és mozgatsz" 

11. Elfogadnád a One Direction valamelyik szívtipróját mint a barátod? el.:D

KÉrdések No.3:

1. Van testvéred? van

2. Miért kezdted el ezt a blogot? unatkoztam és ezzel foglaltam le magam. 

3. Hány blogod volt eddig? sok.. azt hiszem három, de az első az ez volt. 

4. Van háziállatod? van 

5. Ki a kedvenced a One Direction-ból? hát az az öt jóképű gyerek. 

6. Hol laksz? Liverpool ( és ha így folytatom, nemsokára London :)) 

7. Hányadikba mész? főiskolára. 

8. Mi a kedvenc idézeted? efentebb leírtam. 

9. Ki a kedvenc énekesnőd? Nicki Minaj, Adele.

10. Ki a példaképed és miért? JB. Hihetetlenül erős, megmaradt önmaga és egy év alatt tornázta fel magát Amerika legsikeresebb előadójává.

11. Gondolkozol egy új blogon? Én mindig gondolkodom valamin..:D 

Ennyi lett volna :) 

Köszönöm mégegyszer! 

34. fejezet

Minden kezdődik elölről. Csak most éppen Londonban ülök, éjjel és ott iszom a keserű kávét, terhes vagyok és nemsokára meghalok.
Na de, miért is vagyok meglepődve? Én akartam kiélni magam a hátralevőkben. Hát most sikerült is.
Átgondoltam a dolgokat, Melodie a hetedik hónapját éli meg a hasamban, ami azt jeletni, hogy van két hónapom,  hogy kijussak Amerikába. Nem volt nálam semmi, csak az útlevelem, meg kivételesen pénz.
Nem szóltam anyámnak, nem szóltam az orvosoknak, szó szerint csak elszöktem, lemondva a kemó kezelésekről, és veszélyeztetve mindkettőnk életét. De miért tettem? Ennyire szeretem Harryt?
Már rengetegszer megkérdeztem magamtól ezt, és nem tudtam, hogy miért teszem megint, mert a válasz mindig ugyanaz volt. Igen, ennyire.
Ráadásul a kezdetektől fogva egyedül csináltam mindent. Akkor mentek simán a dolgok, mikor semmi nem kavart bele. Ez az én utam és nekem kell járnom.
De mégis, mihez kezdjek? Induljak neki gyalog? Most túl gyenge vagyok ehhez. Az eszemet kellene használni, már, ami még megmaradt belőle. Mit tett volna ilyen helyzetben a régi Alice? Amikor még Bess volt?
Akkor eszembe jutott valami, ami más esetben a világ legnagyobb hülyesége lett volna, jelen pillanatban viszont a legértelmesebb, ami eszembe jutott.
Kifizettem a kávét, majd megint kimentem a sötét utcára.
- Alice, te nem vagy normális - mondtam magamnak, miközben a legjelentéktelenebb és legsötétebb kocsi felé vettem az irányt.
Sajnos a rossz előéletembe a sok kocsilopás is beletartozott. Egyszer még valamikor 14-15 éves koromban olyan társaságba keveredtem, ahol ez napi szinten ment. Amerikában simán megúsztuk.
De mi a helyzet ezzel az országgal?
A hátizsákomból kikerestem egy hajtűt és egy rossz kulcsot, továbbá egy rágót, amiből szerencsére sok van ide-oda ragasztva London utcáin és falain.
Nem valami filmbe illő dolog a hajtűs módszer, igazából nagyon egyszerű, nem kell hozzá sok ügyesség.  Pikk-pakk és megvan.
Legalábbis azt hittem. Merthogy, nem gondoltam volna, hogy ezekben az angol autókban nem kapcsol ki a riasztó.
Rettenet hangosan kezdett el szirénázni, és meglepődöttségemben azt sem tudtam, hova fussak, ráadásul a fejem is nagyon fájni kezdett a hirtelen ijedségtől. Kezdtem rosszul érezni magam. Talán nem volt jó döntés nekivágni ennek? Hisz már az elején belebukom.
Rohanni kezdtem, igyekeztem valami sötét kis sarkot elkapni, ahol nem vesznek észre, de nem bírtam sokáig a futást, hisz terhesen ez nem annyira kellemes, sőt, a sok kemó elvette az enegriámat, így kondim sem volt.
Annál jobban megijedtem viszont, mikor a rendőrségi szirénák hangját is meghallottam. Tudtam, hogy ha elkapna soha az életben nem jutok el többet Amerikába.
Pedig nagyon hiányzott az otthonom.
Rám világított a fényszóró, megállt a rendőrkocsi, szerencsére eléggé messze tőlem. Aztán ráeszméltem, hogy valószínüleg már a kórházban is észrevették a nemlétemet és biztosan bejelentettek, mint eltűnt személyt, esetleg szökésben lévőt.
Próbáltam csendben maradni, de mint mindig, most is a legrosszabbkor jött rám a hányinger és a fájdalom.
Felnyögtem, mire az egyik rendőr odakapta a fejét.
- Hé, maga meg kicsoda? - elkezdett jönni felém, majd szaporázta a lépteit, és szinte már futott, mikor megpróbáltam elmenekülni előle.
Majdnem elkapott, mikor hirtelen egy kéz fogta meg a vállamat és maga felé fordított. Egy férfi volt, borostás, és rettentően piszkos, a szagáról nem is beszélve.
- Hát itt vagy Bonnie! - kiáltott fel rám lehelve az ocsmány bűzét. Megpróbáltam kitépni magam a kezéből, de nagyon erősen fogott.
- Maga ismeri? - szólt a rendőr, a - valószínüleg - hajléktalanhoz intézve a kérdést.
- Az unokahúgom. Hogy ne ismerném. Sajnos beteg szegény, amint látja.
- Megpróbált ellopni egy kocsit. Be kell vinnem - a rendőr felemelte a hangját és kissé félrehúzta a kabátját, így én is és a homeless is láthattuk a kivillanó fegyverét. Időközben rájöttem, hogy majd ráér akkor megkérdezni a fickót, hogy ki, amikor már megmentette az életemet, mert úgy tűnt, hogy éppen ezt teszi.
Lassan felemelte a fejét és a pisztolyról a rendőrre nézett.
- És milyen bizonyítéka van rá?
- Ő volt az egyetlen ember a környéken. Észrevettük volna, ha lett volna más is - felelt a biztos úr.
- Nos, ha ennyire kíváncsi a magánéletünkre, engem azért tettek ki az utcára, mert nem találtak elég pénzesnek, ő pedig azért jött velem, mert a betegsége miatt más nem viselte el a családban. Jobb lenne, ha békén hagyná uram. Nagyon vad is tud lenni, ha rájön a rohama.
A rendőr nézett egy darabig, majd megbillegette a fejét.
- Kisasszony, mi történt tulajdonképpen? - kérdezte tőlem.
Ledermedtem. Éppen dilist kellene játszanom és semmi tehetségem a színészkedéshez. Kérdően ránéztem a hajléktalanra. Hál' Istennek, helyettem is megszólalt.
- Hiába, a lány süket-néma. Hiszen hallotta, ahogy felnyögött. Bizonyára valami értelmes dolgot mondott volna, ha hangoskodni akar. Hagyjon minket békén - itt a rendőr vállára tette a kezét és kicsit megpaskolta - és örüljön, hogy van munkája és helye aludni.
Rövid hallgatás után a biztos úr sóhajtott egyet, majd megkérdezte.
- Nem éhesek?
- Uram, mi mindig azok vagyunk.
- Jöjjön, elviszem magukat egy 0-24-esbe. Állom a vacsorát.

Ahogy a hamburgeremet majszoltam, még mindig szótlanul, hiszen néma voltam, azon járt a fejem, hogy vajon, miért tette ez a hajléktalan, hogy nem nyomott föl? És hogyan érte el azt, hogy most egy rendőr fizeti a vacsoránkat? Megannyi kérdés cikázott a fejemben, de nem is igazán akartam megválaszolni őket, hiszen elég volt annyi, hogy nem vagyok sitten és hogy éhen sem halok.
Hirtelen a rendőr rádiójába vágó hang törte meg a csendet.
- Ha nem baj, most megyek - szólt oda a megmentőmnek. - Remélem, visszatalálnak.
- Ne aggódjon, jobban ismerjük az utcát, mint a tenyerünket - mosolygott vissza a hajléktalan barátom.
A biztos úr felém is eleresztett egy mosolyt, amire én bólintottam, majd néztem, ahogy kisétál az ajtón és eltűnik.
Amikor azt gondoltam, hogy már biztosan hallótávolságon kívül van, ránéztem a férfira.
- Köszönöm.
- Igazán nincs mit - mosolygott. - Megtudhatném, hogy miért akartad elvinni azt a kocsit?
- Az egy nagyon hosszú történet.
- Hát..időnk mint a tenger.
- Ki vagy te? - nem így akartam feltenni a kérdést, de jobbat nem tudtam kinyögni.
- Milyen udvariatlan vagyok, hát még be sem mutatkoztam. Hugo vagyok.
- Alice - rámosolyogtam, majd kezet fogtunk - És ha nagyon érdekel, Amerikába mennék.
- És ezt mégis hogyan tervezted el? Benzin? Hogy jutsz át a határon? Na meg az óceánon? El vagy te egy kicsit tébolyodva.
Akkor döbbentem rá, hogy igaza van, nem terveztem el semmit, csak menni akartam. Azzal a kocsival pedig Londonból sem jutottam volna ki. Hát akkor ennyi. Semmi esélyem nincsen, mert ötletem sem volt.
- Nem akartalak megbántani! - szabadkozott Hugo, nyilván az akaratlanul előtörő könnyeimet látva.
- Nem...dehogy bántottál meg! Csak elgondolkoztam azon, hogy mennyire igazad van - szipogtam.
- Na gyere, mutatok valamit.
Az utcán sétáltunk, miközben éppen azt mesélte, hogy került az utcára. Kicsit Aladdinos beütése volt a srácnak, és sokkal öregebbnek tűnt a koránál, pedig váltig állította, hogy csak huszonhét éves.
Nem tudtam, hogy tartanom kell-e tőle, hiszen megmentette az életemet, de mégsem bízhatok egy homelessben.
- Szóval mikor ráeszméltem, hogy se pénzem, se lakásom, csak megvontam a vállamat és maradtam itt. Arról a padlóról, ahol én voltam, úgysem lehetett volna feltápászkodni. De a beszélőkém legalább jó. És megismerkedtem a legjobb barátommal, akivel sosem találkozom, ha nem vagyok éppen az utcán.
Ekkor megálltunk egy sötétebb sikátornál, ahol nem volt semmi, csak egy egyszerű vas ajtó, ami lefelé nyilt, valószínüleg egy pincébe.
- Gyere be nyugodtan, én nem foglak megenni - mondta, mikor meglátta, hogy hezitálok - Ha bántani akartalak volna, már az úton megöllek.
Hittem neki.
Nem pince volt, csak egy belső udvar, aminek a közepén egy Volkswagen állt. Olyan volt, mint a hippiknek anno, kék, és egy kicsit poros.
- Ez az én otthonom, mióta nem a bölcsészkaron próbálnak drogoztatni.
Az ő története talán még az enyémnél is durvább. Elment egyetemre, de rossz társaságba keveredett. És a legrosszabbul járt, mert ráfogták, hogy díler. Kidobták az iskolából, a koleszből, mindenhonnan, és semmi mása nem maradt csak ez az autó.
- Dilan! - kiáltotta. - Gyere elő!
Az út alatt sokat beszélt erről a barátjától és azt gondoltam, hogy ugyanolyan borostás srác, aki vele él, így nagyon meglepődtem, mikor a Dilannek szólított lény kiugrott a kocsiból odavágtázott Hugohoz és nyaldosni kezdte a kezét. Dilan ugyanis egy németjuhász kutya volt, gyönyörű nagy fekete szemekkel és ugyanakkora szívvel.
- Kitették az utcára. Már akkor sem volt meg a lába - mondta Hugo, és akkor vettem észre, hogy Dilan bal hátsó lába hiányzik.
- Biztos a katonaságon "dolgozott".
- Szörnyű, hogy kitették - ráztam a fejem és megsimogattam a kutya fejét.
- De legalább, most itt van velem. Sokmindenre betanítottam, rettentően okos. És a legfontosabb, hogy mindig hű marad azokhoz, akiket szeret és akik szeretik őt.
- Elképeztő, mekkora lelkük van - ebben maximálisan egyetértettem vele.
- Menjünk be az autóba. Van hely bőven neked is, mert látom, van mesélnivalód, és nincs hol aludnod.
- Honnan gondolod? - néztem rá kérdően.
Sokatmondóan nézett a hasamra, amiben Melodie volt, aztán a fejemre, amit még mindig Mary kendője védett.
- Én is elmeséltem az enyémet, akkor te is tartozol eggyel. Ráadásul jó elmondani valakinek.
Megintcsak be kellett látnom, hogy igaza van.
- Megágyazok neked ebben a felében én meg majd alszom az első üléseken, hogy ne zavarjalak.Kicsit kemény ez az összeeszkábált "ágy",és Dilan is hátul szokott aludni, ha téged nem zavar.
- Egyáltalán nem, szeretem a kutyákat - válaszoltam.
Elhelyezkedtünk, a kutya a kezem alá furakodott és én simogattam. Nem tudom miért, de máris úgy éreztem, hogy évek óta ismerjük egymást Hugoval.
- Szóval?
- Az én történetem nem valami érdekes. Rákos vagyok és mikor ezt megtudtam el akartam jönni Amerikából, ide is értem egy barátnőmön keresztül, de megismertem Harry Stylest a One Direction egyik tagját, egymásba szerettünk de mikor megtudta hogy beteg vagyok összezavarodott. Az egész kapcsolatunk a se veled, se nélküled elven alapult, majd egy hazugság miatt annyira összekeveredtek a dolgok, hogy egyáltalán nem tudok vele kapcsolatba lépni, pedig rájöttem, hogy szeretem és nem szeretnék úgy meghalni, hogy ezt nem mondtam el neki.
- És a gyerek?  - bökött fejével a hasamra.
- Az övé - mondtam egyszerűen, és a lelkem tényleg egy kicsit könnyebb lett.
Hugo sokáig nézett rám majd elnevette magát.
- Tényleg nem valami érdekes történet - vele együtt nevettem. Jó volt egy kicsit olyan emberrel beszélgetni, aki nem ítél el és nem kell szégyelnem magamat.
- És ez a  Harry most Amerikában van?
- Turnén - bólintottam.
Azért nem mondtam el neki mindent. Gondoltam, ha összebarátkozunk, szép lassan megtudja a részleteket is.
- Nem félsz, hogy rosszul leszel? - kérdezte hirtelen. - Hogy egyszer csak meghalsz és se magadat se a babát nem tudod megmenteni? Nagyon bátor lehetsz, ha neki mersz vágni ennek. Vagy őrült. Vagy szerelmes.
- Vagy mindhárom egyszerre - sohajtottam.
- Nem is tudom, minek nevezzelek - merengett. - Figyel Alice, tudom, hogy nem nagyon ismerjük egymást, de úgy érzem, magam veled, mintha nem ma találkoztunk volna először. Mintha ezer éve barátok lennénk.
- Én is ugyanezt gondolom - csillant fel a szemem.
- Éppen ezért teszem meg azt, hogy felajánlom neked a segítségemet.
- Hogyan? - kérdeztem. - Mégis, hogy tudnál te segíteni nekem?
- Úgy, hogy eljuttatlak Amerikába.
- És mégis mivel? Éppen te cáfoltad meg az én tervnek nem igazán nevezhető hülyeségemet - ráztam a fejem, mert semmi elképzelésem nem volt arról, hogyan tudna nekem egy hajléktalan segíteni, ha már magamon nem tudok.
- Mit gondolsz min fekszel? Nézz csak magad alá - mondta titokzatosan.
Azt tettem, amit mondott és a pokróc alá pillantottam.
- Ez...ez az amire gondolok? - kérdeztem csodálkozva. Alattam ugyanis vagy 9-10 óriási kanna volt.
- Benzin - bólintott.
- És mégis honnan szerezted? - teljesen elhűltem a látványtól. Nem tudtam elképzelni, hogy kerülhetett ez mind ide. Hiszen egy ilyen helyen a benzin igazi kincs.
- Azt...azt most inkább hagyjuk, az a lényeg, hogy itt van, és a tragacs is működik. Életem legnagyobb kalandjára tartogattam ezt a tíz kannát, de azt hiszem, hogy te jobban megérdemled.
Hihetetlenül nagy hálát éreztem és úgy gondoltam nem vagyok normális, ha ezt az ajánlatot nem fogadom el. Persze a gubancok a határnál még mindig fennálltak, de ha már addig eljutok, az is fél siker.
- El sem hiszem Hugo! Annyira köszönöm!- felugrottam és átöleltem.
- Ugyan, nincs mit.
És Dilan is közénkfurakodott, látszólag boldog volt, hogy mi is azok vagyunk, nyalogatott minket ahol ért.
Akkor, abban a poros kocsiban a háromlábú kutyával a hajléktalan koszos barátommal együtt azt éreztem, hogy igazán, de nagyon boldog vagyok.
És lehet, egy kicsit azt kívántam, bárcsak itt öregednék meg ebben a kocsiban és mindig ezt érezve.

13. és 14. díj is megérkezett! Incredible!♥

Az elsőt köszönöm: Belive*-*-nek :)
És a másodikat pedig: Niki_loves1D-nek! :)

11 dolog 

1. Nem utálok senkit, én mindnkit szeretek, csak nem mindenkit látok szívesen a közelemben. 

2. Aki meg engem nem bír elviselni, az ne zavarjon el, hanem menjen ő a fenébe. 

3. Utálok minden fajta piát, egyszerűen nem bírom meginni az alkoholt. 

4. Csak a koktélt és abból is a kókuszosat. 

5. Ha nevetek, röfögök...mint egy hülye.. :D

6. És általában nagyon sokszor nevetek! Mindig!

7. Mióta meghalt a lovam, mindig mikor ló közelébe megyek, sírni kell.

8. És (sajnos) ló közelében is sokat vagyok. 

9. Felvettek a fősulira, de kiderült, hogy mégsem orvos akarok lenni, hanem inkább író.

10. Fogalmam sincs hogy fogom lecserélni a tantárgyaimat. 

11. És végül szívből utálom a farmernadrágot és a unisex pólót. 

Kérdések

Believe kérdései: 

1. Mi a kedvenc színed? Szivárvány.
2.Kedvenc sztárod? JB, 1D, Nicki Minaj, FloRida... meg még rengeteg!
3.Kedvenc könyv? Abból meg mégtöbb van. Könyvtolvaj, Kensuke királysága.. 
4.Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?(3 dolog) A takarómat, amivel 3 hónapos korom óta alszom, egy 100000000000 oldalas füzetet, meg ugyanennyi tollat, hogy kihúzzam néhány hétig :) 
5.Kedvenc kaja? Epres fagyi, szalonnadarabokkal megszórva :D 
6.Nézted az olimpiát? Néztem :D
7.Szereted a zsiráfokat? Igen :) 
8.Kedvenc dal? Nicki Minaj :) 
9.Van házi állatod? Van egy kutyám és egy picike lovam. 
10.Sok poszter van a faladon? nem. 
11.Várod a sulit? peeeeeeeeeeeeeersze, azt mondták, a fősuli olyan lesz mint az amerikai pite. Ki nem várná? 

Niki kérdései: 

1. Általában mennyi időt töltesz egy rész megírásával? Nem tudom, ahogy jön. Van mikor csak egy órát, van mikor hatot is.

2. Van olyan zene ami inspirál írás közben? Nem, utálom ha zajonganak, mikor írok :D

3. Mióta írsz? 3 éves korom óta. 

4. Miért döntöttél úgy, hogy történeteket kezdessz írni? Unatkoztam. 

5. Van kedvenc idézeted? Ha igen akkor mi? Ja, de az a sajátom és majd megtudjátok, ha híres leszek:) 

6. Külföldön szeretnél élni vagy inkább maradsz a szülővárosodban? Külföldön élek már most is..

7. A közeli rokonaid/barátaid tudnak arról, hogy blogolsz? Igen, de nem érdekli őket. 

8. Ki a kedvenc szereplőd a történetedből? Melodie. Még meg sem született, de már imádom!

9. Magadról mintázod a főszereplőt ? Nem. 

10. Van kedvenc zenéd vagy filmed? Sok. 

11. Ki a példaképed? JB, PAlvin Barbi. 

Ennyi :) 

33. fejezet

Mary másnap reggel 8-kor már itt volt és a részleteket beszéltük.
- Szóval nem akarod, hogy Niall megtudja. És mi legyen Eleanorral? - vonta fel a szemöldökét.
- Sajnos nagyot csalódtam benne Mary. Csinál, amit csinál, és úgy, ahogy akarja, de azt kell mondjam nem érdekel. Én rontottam el mindent és én is szeretném visszacsinálni. Nem akadályozhat meg benne.

Mary rám mosolygott, majd a fejemre nézett.
- Rossz mi? - kérdezte merengve. - Az ember azt hinné, hogy visszakapja az életét. Hogy ezzel megmenthetik. De egyszer mindennek vége, és így van ez az életünkkel is.
Végigsimított a barackszínű kendőjén, amivel a fejét takarta el. Becsültem, hogy elfogadta a sorsát, hogy nem kűzd ellene és ez annyi erőt adott nekem, hogy szinte a szemeim is könnybelábadtak.
- Neked sincsen már sok ugye? - nem sírtam, és nem féltem beszélni a jövőről. Ezt tovább úgy sem lehet titkolni.
Megrázta a fejét.
- Nem nincsen, de igyekszem kihasználni. Szeretem a kalandokat, és néha még most is bajba sodrom magam. Ezért is mondtam, hogy elviszem Harrynek a levelet. Nincs is jobb, mint egy kis izgalom - mosolygott és teljesen őszintén.
Vele együtt nevettem. Jó volt valakivel beszélgetni, akinek a helyzete azonos az enyémmel. Talán előbb kellett volna hívnom.
- De mint mondtam, sietnünk kell. Hol az a levél? - kérdezte megkomolyodva.
Odaadtam neki, majd folytatta.
- Jövőhéten kell kiutaznom Amerikába egy vizsgálatra, talán egy műtétre is. Akkor megkeresem, mielőtt befektetnének a klinikára.
- Mary - mondtam. - Nagyon köszönöm!
- Ugyan, szóra sem érdemes, hiszen tudom, milyen. Azon a fogadáson mikor láttalak titeket, rájöttem, hogy nálatok jobb párt keresve sem lehetne találni. Mindenetek egymásnak van kitalálva. Gondolom ezt te is tudod. És szeret. Ezt meg mindenki tudja. Ezért viszem el neki a leveledet.
Megcsörrent a telefonom.
- Ez Niall! - emeltem fel a hangom aggódva.
- Nem is zavarok tovább! Megvan a számod, felhívlak, amint Amerikába értem - azzal elment.
Felvettem a telefont.
- Hánykor lesz a kemód? - kérdezte Niall. A hangja fáradt volt, mintha nem aludt volna az éjjel. - Nem biztos, hogy tudok menni.
- Tessék? Nem tudom, valamikor délután. Mi a baj Niall? Ne titkold, tudom, hogy van valami, hallani a hangodon.
- Alice, szeretnék veled beszélni. És szerintem te tudod, hogy miről. Tíz percre be tudok ugrani, de tovább nem.

Nemsokára meg is jött és nem csak a hangja volt fáradt de a kinézete is.
- Alice. El kell mondjak neked valamit.
- Niall, mi olyan fontos, hogy nem is alszol miatta?
Láttam, hogy könnybe szöktek a szemei és lehajtja a fejét.
- Azt hiszem, hazudtam.
- Tessék? - kérdeztem meglepve. - De miről?
Sóhajtott egyet, majd belekezdett a mondókájába.

- Nem miattad jöttem vissza. Vagyis részben igen, de azért, hogy kiderítsem, igaz-e , amit El mondott.
El sem kell titkolnom már, hogy mikor Harry először hagyott ott téged, már akkor is gyengéd szálak fűztek hozzád. Szóval mikor idejöttem és megtudtam, hogy itt vagy egyedül, kihasználtam az alkalmat,  felhívtam a fiúkat, és elmondtam nekik, hogy Eleanor igazat mondott, hogy te tényleg leléptél és én hazarepülök. Azt gondoltam, így semmi és senki nem állhat közénk, simán kibeszélem, hogy nincs gép, és addig veled maradok. De rettenetes lelkiismeret furdalásom van. Már csak azért is, mert a fiúk egyre sűrűbben hívnak, hogy mikor megyek ténylegesen vissza. Azt hiszem gyanítanak valamit. És valljuk be, a mi életünk sem jó így. Látszik rajtad, hogy minden pillanatban Harry után vágyódsz.
- Engem ebből hagyj ki most! Ne magyarázz bele - mondtam nyugodtan, holott annyira mérges voltam, hogy fel tudtam voltna borítani az éjjeliszekrényt. - Nem szeretsz, és ezt akarod elmondani. Amikor megkaptál rájöttél, hogy nem is igazán azt kaptad, amire vágytál. Én ezt elfogadom. De az, hogy te is benne voltál abban, hogy Harry ne tudjon semmiről, hogy tönkreteszed mindkettőnk életét, holott jól tudod, hogy egymásra vágyunk. Nem, Niall, erre nem tudok mit mondani. Menj vissza Amerikába, és ne is beszéljünk erről többet.
- Alice...sajná..
- Tudom - vágtam a szavába. Nem akartam hallani, ahogy kimondja. - Az a legjobb, ha már most nézel gépet, és elmész.
Itt szomorúan felnevetett.
- Két hétre előremenőleg nincs hely egyik gépen sem.
Sajnáltam, de mérges is voltam rá egyszerre. Nem akartam vele beszélni. Mindennél jobban akartam Harryt. Ha megtudja, hogy a körülötte lévő emberek átvágták, csalódott lesz.
Abban a pillanatban eszméltem rá, hogy talán nem magamat csak kellene ostoroznom, amiatt, hogy ide jutottunk.
- Nem tudok mit mondani Niall. Bérelj egy szobát egy hotelban, pénzed úgyis van elég, vagy esetleg...esetleg elmehetnél autóval.
Erre felkapta a fejét.
- Lehetetlenség - rázta meg a fejét.
Akkor nem tudom..akartam mondani, de nem tettem.
- Ne mondj Harrynek semmit! - szólaltam meg hirtelen.
- Tessék? - nézett rám kérdően.
- Jól hallottad, ne mondj Harrynek egy szót se! Ha megtudja, hogy átvertétek mérhetetlenül csalódott lesz. Engem könnyebb lesz elfelejtenie Niall. De a karrieretekbe kerülhet, ha veled veszik össze. Nem. Nem hagyom! Ígérd meg Niall, hogy nem mondasz neki semmit! Ígérd meg nekem! - felemeltem a hangomat.
Rám nézett és azt hiszem, értette, mire gondolok. Bólintott.
- Ígérem.

Három hét telt el azóta, hogy Mary elment a levéllel és semmi hír nincs róla. Aggódtam. Sokszor csörgettem a telefonján, de nem vette fel.
Végülis, úgyis mindegy már. Hiszen a levélben megírtam neki, hogy lehetséges, mire elolvassa én nem élek.
Van idő.
Csak az volt a baj, hogy engem maga Mary is aggasztott. Hol lehet? Azt mondta, hív, ha kint van Amerikábam. De nem tette és belőle nem nézem ki azt, hogy átver.
Ahogy teltek a hetek, az én hasam kicsiből óriási lett, Melodie a hetedik hónapját töltötte el a hasamban, és eléggé lefárasztott. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy óvni tudjam, és az orvosok szerint túl keveset eszem. De a kislányom még mindig egészséges, és ez a lényeg. Amíg az ő állapota nem rosszabbodik, addig nincs baj.
Esténként úgy aludtam el, hogy a hasamat simogatva énekeltem neki, és éreztem, ahogy mocorog és rugdalózik. Nem volt kellemetlen, sőt, hihetetlen élmény. Biztos voltam benne, hogy Melodie a legjobb ember az életemben.
Másnap reggel váratlan látogató jött el hozzám. Nem ismertem a lányt, de nagyon szép volt.
- Alice Halkins? - kérdezte.
Bólintottam, majd kezet fogtam vele.
- Liza Ewart vagyok. Mary húga.
Lefagyott az arcomról a mosoly. Rögtön a legrosszabbra gondoltam.
- Ülj le kérlek - mondta nekem egy sóhaj kíséretében.
Mikor megtettem, még egyet sóhajtott és az arca komollyá vált.
- A nővérem meghalt. Pont az utazása előtt. Ne neheztelj rám kérlek, hogy nem jöttem előbb, de csak most volt erőm. Kérte, hogy hozzam neked ezt vissza, és hogy ezt is adjam oda.
Elővette a zsebéből a levelet, és Marynek azt a kendőjét, ami akkor volt rajta, mikor nálam volt.
Nem tudtam sírni. Szinte fel sem fogtam, hogy mi történt.
- Köszönöm - mondtam, majd felnéztem a lány gyönyörű és tiszta tekintetére.
- Nem is maradok tovább - mondta. Sietnem kell. Itt van a londoni temetőben, ha meg akarnád nézni.
És már el is indult ki az ajtón.
- Részvétem! - szóltam utánna. Halvány mosollyal bólintott, majd kiment az ajtón.
Az utolsó esélyem is elszállt. Az utolsó nyitott kapu is bezárult előttem.
Egy maradt még, ami nagyon nehéz és nagyon kockázatos. De Mary szavai még mindig visszhangoztak a fejemben.
" Nálatok jobb párt nehezen találni" ezt mondta és igaza volt. Lassan és nyugodtan összepakoltam minden cuccomat.

A temetőben álltam Mary sírja előtt, ami még friss volt, márvánnyal sem volt még letakarva, csak a kis földkupac jelezte hogy nem rég temették el.
- Mary, köszönöm, hogy eszembe juttattad, mennyit jelent nekem.
Egy könycseppet is elejtettem érte, majd feljebb húztam a vállamon a hátizsákom szárát, a fejemre kötöttem a rámhagyott kendőt és elindultam.
Nem tudtam még, milyen módon jutok el Amerikába.
De meg kellett tennem.

Megkaptam a 10. és a 11. díjamat is :)

Az elsőt köszönöm: Destiny Hope Parker-nak :) hálás vagyok érte! :)

Most megint kiírok 11 dolgot magamról. :)

1. Egész életemben olyan életre vágytam mint a Szex és New York főhőseié.
2.  Igyekszem meg is valósítani őket.
3. Rühellem ha valaki a facebook idézetek szabályai szerint próbál élni, mintha valami törvények lennének.
4. A lovam halálra rettenetesen megviselt, ez volt életem legroszabb időszaka.
5. Imádom a kutyámat!
6. Néha direkt azért mondom, hogy nem fázom, hogy "menőnek" tűnjek, pedig majd megfagyok :D
7. 4 nyelven beszélek :)
8. A zene a mindenem, de én nem hallgatom, hanem csinálom.
9. Sokan nem tudják, de rengeteg számot írtam már.
10. És sosem vagyok velük megelégedve, de olyan jó kitalálni őket.
11. Mindennap megfogadom, hogy jobb ember leszek, de sosem jön össze.

És a kérdések:
1. Ki a példaképed? Palvin Barbi és JB.
2. Hogyan találtad ki, hogy pont ez lesz a blogba? Nem tudom, csak úgy jött. Részről részre.
3. Melyik szereplőd lennél legszívesebben? Egyik sem, mert semelyiket sem magamról mintázom. Én nem ezt tenném a helyükben. De ők ezt teszik, ezért is van, hogy néha úgy érzem, nem én irányítom a szereplőimet, hanem ők engem. :)
4. Mi a hobbid, az íráson kívül? Rengeteg van, zenélek, olvasok, filmet nézek :)
5. Ha egy napra a kedvenc hírességeddel lehetnél, mit csinálnátok? Ki lenne az? Tudom, hogy itt most a fiúkat kellene mondanom, de nem teszem. Valószínüleg órákig beszélgetnék Justinnal ( igen a Bieberrel :) , Istenről, és hogy szerinte vannak-e véletlenek, vagy minden okkal történik-e.. :)
6. Miért pont ő a történeted férfi/ női főszereplője?  Harryt, ecc pecc kimehetsz-szel választottam ki, Alicet pedig csak úgy megálmodtam :)
7. Mit tervezel a jövőre nézve?  Nem tervezek, mert eddig mindig belebuktam a dolgokba. Majd jön, ami jön.
8. Mi az álmod? Eljutni olyan tájakra, ahol még csak kevesen jártak :)
9. Ha azt tehetnéd amit csak akarnál korlátok nélkül, mi lenne az? Hát, azt tenném ami éppen eszembe jut :D
10. Mi a kedvenc filmed/ sorozatod? Filmem rengeteg van, sorozat terén pedig bajban vagyok, mert nem sokat nézek, de a Vámpírnaplókat nagyon szeretem :)
11. Ki a kedvenc szereplőd a saját történetedben és miért? Nincs kedvencem. Ha kívülről nézem őket, egyik sem lenne túl szimpatikus. De jelen pillanatban talán a kissé még jelentéktelennek tűnő Mary, aki fontos szerepet tölt majd be Alice életében.

Hát ennyi az első! :) Köszönöm mégegyszer! :)

Második: Köszönöm: Barbi1D♥ -nak ::)

Nos 11 dolog megvolt :)

Kérdéseid:
1. Miért kezdtél el írni? Unatkoztam, és lekötötte a figyelmemet.
 2. Kedvenc One Direction szám? I want
 3. Mi leszel ha nagy leszel?:D Nem tudom :D felnőtt :D
 4. Van mostani kedvenc számod? Sok van, mindent imádok, amit csak meghallok :)
 5. Ha kívánhatnál hármat, mi lenne az? Mindenki legyen egészséges! Ne legyenek ítélkezések a földön! És a harmadik, hogy Dzsini mostantól legyen szabad :)
 6. Ha mentor lehetnél az X-faktorban kiket karolnál fel?:) Nem vagyok mentor, és nem is leszek soha, nem tudom megmondani, de azt jól tették, hogy a fiúkat összehozták :) Simon, szeretünk :)
 7.Mióta vagy Directioner? mióta kell :)
 8. Kedvenc énekes/énekesnőd? Adele, a fiúk, Justin... Niki Minaj.. Imádok mindenkit :)
 9. Kedvenc szín? Szivárvány :)
 10.Vannak kedvenc blogjaid? Nem szoktam olvasni, mert nem volt rá alkalmam de most megint elkezdem, ha lesz időm :)
 11. Ha 1 napra belebújhatnál egy híresség bőrébe, ki lenne az? Palvin Barbi :)

Ennyit mára :) Hálás vagyok megint! Köszönöm :)

I just can't belive it!

Szóval..
Amíg nem voltam, addig hirtelen megleptek 8 díjjal is, ami azt jelenti, hogy immáron 9 díjjal rendelkezem amit szívből köszönök!!!
Köszönöm, hogy ennyi kihagyás után nem veszítettem el az olvasóimat, és még mindig  jönnek a kommentek!
 Nem teszem ki egyenként mind a nyolcat, szóval egyszerre lerendezem az egészet :)

Ezt köszönöm Viktória Katalin Varga-nak :)

Tehát a 11 dolog:

1. Angliában élek és nem is tervezek visszaköltözni Magyarországra.
2. Ennek ellenére az Olimpián a Magyaroknak szurkolok ( Ria-ria Hungária! ♥)
3. Oda vagyok az Olimpiáért!
4. Példaképem Palvin Barbi:)
5. Egyszer szeretnék író lenni ( bár ez nem biztos, hogy összejön)
6. Imádom Justin Biebert, szerintem az egyik legkiválóbb előadó egész Amerikában, és a legtöbbet ő tette le az asztalra, miközben megmaradt önmaga.
7. hiszek Istenben ( lehet hogy hülyeség, de így van)
8. Csak kevés igaz barátom van és még csak nem is ismerem őket ( majd idővel remélem rájuk találok)
9. Voltam már halálközeli állapotban, és tudom milyen ha valaki élet-halál között szenved ( és ilyenkor meghalni jobban akar az ember mint élni)
10. A blogom nem rólam szól, és csak fikarcnyi igazságalapja van. A legtöbb fejezet a saját képzeletem szüleménye.
11. Imádom minden olvasómat!! :)

Kérdésekre a válaszok :):

Sportolsz-e?  Igen, hobbikosarazok és nagyon vonz a baseball is. Kicsinek szinkronúsztam, de egy műtét miatt abba kellet hagynom. Ja és röpizni is nagyon szeretek.
Ki a példaképed? Palvin Barbara és Justin Bieber, na meg az összes magyar olimpiai helyezett. :)
Jellemezd magad! Mindig önmagam maradok és csak akkor vagyok boldog, ha tudom, hogy az amit a körülöttem lévők ismernek 100%-ig Kaszás Csenge ( ja mert ez a nevem :D)
Szerinted mi a rossz tulajdonságod. Rettentően lusta vagyok, de mért is baj ez? Képzeljétek el, hogy háború van és senkinek nincs kedve elmenni harcolni :)
Ha kívánhatnál valamit,mi lenne az? Hogy láthatatlanná tudjak válni. Nagyon szeretem figyelni az embereket, és szerintem ez sokakat zavar.
Szereted a focit? soha nem tudtam még csak a labdába se belerúgni rendesen, de néha megnézem.
Ki a kedvenc focistád? a Ronaldinhó! Imádom a nyári szünetet a fogai között! Meg szeretem a C. Ronaldot is
Van valami hobbid? Írok. meg szeretem a színházat. Nem csak nézni, játszani is :)
Mit csinálnál,ha megtudnád,hogy anyukádék szülinapodra egy One Direction VIP jeggyel ajándékoznak meg? Ez milyen kérdés? :D hát elmennék rá :) miután jól összepuszilgattam őket :)
Álom pasi? nincs és soha nem is lesz. de Harry Stylest elfogadnám bármikor :)
A barátaid tudják,hogy blogot írsz? Igen, de totál hidegen hagyja őket.

Itt most az jönne, hogy adjam tovább alakinek, de mivel az utóbbi hónapokban nem igen volt alkalmam hogy bármit is olvassak, ehhez nem tudok hozzászólni. Majd idővel megígérem! :)

Nos, ebből van még egy: Ezt Mrs. Horannak köszönöm szívből :)  A 11 dolog ugyanaz de a kérdéseidre természetesen válaszolok! :)

1. Kedvenc könyved? Michael Morporgo: Kensuke Királysága, Harry Potter 1-7., és egy német könyv a címe: A könyvtolvaj
 2. Milyen zenéket hallgatsz? szó szerint mindent.
 3. Mióta vagy Directioner? 2010 óta. Amióta annak kell lenni :)
 4. Ki a kedvenced az 1Dből? Harry, Louis, Niall, Liam, Zayn :) lehet választani? :)
 5. Sportolsz-e valamit? Egyel feljebb megírtam :) de hozzáteszem, hogy táncoltam is, de azt is abbahagytam egy bokasérülés miatt.
 6. Van testvéred? Ha igen akkor fiú/lány? Egy fiú és egy lány :)
 7. Mióta írsz blogot? Elfelejtettem..:D két és fél, három hónapja, de lehet, hogy több.
 8. Miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz írni? Unatkoztam... és kipattant a fejemből ez.
 9. Álom pasid? nincs.
 10. Kedvenc film? Rengeteg van abból. Igazábol szerelem, Never say never, Számkivetett, meg a magyar filmek, azokat imádom.
 11. Van legjobb barátnőd? Van, de nem az. Ez bonyolult. Nem minden esetben igaz. :)

Éééés megint kaptam egy ilyet. :D Ezt most Annie♥-nek köszönöm!! :) Imádlak téged!

11 dolog megvolt, a kérdések pedig:

1.-Mi a legnagyobb álmod? Kicsiket álmodom, hogy ne essek nagyot pofára, ha valami nem sikerül :) Mondhatni lécenként mászom a létrán felfelé.
2.-Mit sportolsz? Leírtam fentebb :D
3.-Hova szeretnél eljutni életed során?Bárhová a világon. Mindenhová! a Route 66-on szeretnék végigmenni Amerikában. Ezt mindenképpen. De komolyan mindenhová.
4.-Mit szeretnél csinálni ha oda kerül a sor,hogy dolgozni kell?(szokásos: mi leszel ha nagy leszel :D?) Minden érdekel a politikán és a irodai munkán kívül. Nem tudom. Talán forgatókönyvíró. ebben gondolkodom most és a tanulmányaimat is itt folytatom :)
5.-Szeretsz olvasni? Imádok :)
6.-Ki a példaképed? Palvin Barbi, JB.
7.-Hány blogot olvasol összesen? Most sehányat. Nem volt rá, időm, de megint elkezdem.
8.-Hány blogot írsz összesen? teljes erőbaedobással csak ezt az egyet :)
9.-És mennyit szeretnél írni összesen :D? még egyet biztosan :)
10.-Kedvenc szín? Szivárváááááááány :)
11.Honnan jött az Írás ötlet?/Miért kezdtél el írni? Unatkoztam. pf:D tényleg :)

ÉÉs MEGINT egy ugyanilyen :D Hihetetlen! Ezt köszönöm: http://yourmusictouchme.blogspot.hu/ ez a blogod, de a nevedet nem látom! :o

11 dolog megvolt.

Kérdésekre válaszok:

Várjunk. Te nem is tettél fel..:D na mindegy :)


És mégegy ilyen :) Ezt köszönöm: Tündii. Arucknecht -nek :)

11 dolog megvolt

Kérdések-válaszok:)

1. Sportolsz-e?  Igen.
2. Mióta írod a blogod?  Már nem emlékszem.. 2 és fél 3 hónapja...
3. Ki a kedvenced a One Directionből? az az öt helyes...tudjátok :)
4. Kedvenc filmed?  Rengeteg van.  Ízek Imák Szerelmek, Igazából szerelem... minden!!!!! :)
5. Kedvenc színész?  Julia Roberts, Hugh Grant, Tom Hanks... stb
6. Mit csinálnál ha egyszer találnál egy borítékot benne egy 1D jeggyel?  Elmennék a koncertre.
7. Miért kezdtél el blogot írni?  Unatkoztam..
8. Meg vagy elégedve önmagaddal?  Nem mindig, de akkor nem is lennék önmagam.
9. Mindig van ihlet a blogodhoz? Jó kérdés. :) szerintem amiből én írok, az nem ihlet. Elkezdem, és befejezem.
10. Szereted a rockot?  Igen :)
11. Gondolkoztál már azon, hogy elköltözöl valahová külföldre? Külföldön élek, szóval azon gondolkodom, hogy miért is tettem :) a választ már majdnem megtaláltam :)

A következő egy kicsit más, ezt köszönöm : dreamrebelgirl-nek! :)

nem írok 10-et, mert az elején ott van a 11 :) Köszönöm mégegyszer!:)

És újra: Köszönöm :) : http://iwannaasaveyourhearttonight.blogspot.hu/2012/08/dij.html ez a blogod, a neved nem tudom :/

És az utolsó! :)  Köszönöm Etusnak! Imádlak!!! :)

Köszönöm mindenkinek még egyszer! Imádlak titeket!

Vééége :)

32. fejezet

- Kislányom, tudod, hogy a legjobbat akarom neked, tudod, hogy mindig is azt akartam, de megmondom, ha valami nem tetszik, és ez sajnos egy olyan dolog.
Anyám vagy nem tudta, vagy nem akarta megérteni, hogy mit érzek, vagy mire gondolok, mert egyre jobban rázta a fejét a történet hallatán.
Sajnos sok helyen kicsit megakadtam a mesélésében,  mert magam sem tudtam, hogy ezt azt vajon miért is tettem, és miért pont úgy tettem, ahogy tettem, ezzel nem állt bennem rendesen össze amit mondani akartam. Úgy gondolom, ezt érezni lehet. És azt csak én tudom, mit érzek. Talán szerelmet Niall iránt, de egy sokkal különlegesebb és mélyebb dolgot Harry iránt. Talán kifejezni sem lehet, talán csak velem történik ez.
A lényeg az, ahogy szeretni akartam valakit, és kötődni hozzá, az életem végén pedig lehet, hogy mindegy, ki ez az ember, itt viszont jött Melodie, kire lesz bízva, ha nem élem túl?
Problémák, problémák hátán és én nem tudom megoldani őket. Életemben először. Rengeteg ember boldogtalan most miattam, rengeteg ember gyűlöli magát, és ez kihozza belőlem, hogy az egyetlen dolog, amit én nem utálok saját magamban, az a gyerekem. Jó életet szeretnék neki. Nem olyat, mint amilyen az enyém volt, szeretném, ha lenne egy támasza, ha lenne egy ember, aki törődik vele és akire számíthat.
- Anya..- ez volt az első alkalom, hogy anyának szólítottam. - Segítened kell!
- Én megpróbálok, de nem lesz könnyű, ahogy eddig sem volt az, de azon leszek. Megteszem ami tőlem telik. - ölelt át könnyes szemmel, és én visszaöleltem, és éreztem, hogy jó a karjaiban lenni.

Niall minden nap eljött és minden nap egyre jobban belegabalyodtam a dolgokba, de jól esett, hogy ott volt, hogy fogta a kezemet, hogy nem érezte kínosan magát mikor a második kemót is megkaptam. A kezelés egyre és egyre szörnyűbb lett.
És megkezdődött az a fajta tünet, ami után ha akartam sem tudtam volna letagadni, hogy beteg vagyok, sőt azt sem, hogy mi bajom van.
Egyik este vettem észre, tusolás közben, hogy csomókban hullik a hajam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar elkezdődik, de sajnos szembe kellett néznem a ténnyel, hogy soha többet nem fogok úgy kinézni, ahogy szeretnék. Sokat sírtam, rengeteget, és sajnáltam Niallt mikor csak ült mellettem és nem tudta mit csináljon, hiszen, annyit vígasztalt és én annyiszor nem lettem jobban tőle.
Emiatt is rettenetesen nagy lelkiismeret furdalásom volt. Szeretem Niallt, szeretem a csókjait, sőt, szeretem, mikor kicsit több történik egy csóknál ( ez még régebben történt, nem hinném, hogy bárkinek is lenne gusztusa hozzám most, csomókban hulló hajjal, karikás szemekkel és gebesoványan.) és őt magát is szerettem, mégis, ha azt mondtam volna, hogy nekem ő kell, nem csak nekik, de magamnak is hazudok. Kihasználtam. És szörnyen éreztem magam. Ha pedig megmondtam volna neki, hogy igazából mit érzek, nemhogy nem értette volna, de biztosan nagyon meg is haragszik.
Fene vinné el az önzőségemet. Az egész életemet tönkretettem. És nincs időm helyrehozni.
Ha lenne, valószínüleg nem tudnám, az egyetlen dolog, amit tehetnék, hogy mindenkitől bocsánatot kérnék...
Ekkor jutott eszembe az ötlet.
Hiszen ő levelet írt nekem. Talán megpróbálhatom. Biztos rosszul érinti , hogy noha ő személyesen írt nekem mindig, én anyámmal válaszoltattam neki. Fordított esetben nekem is nagyon rossz lett volna.
- Niall, hoznál nekem egy pohár vizet? - kérdeztem fáradt hangon, hiszen éppen most fejezték be a kezelést.
- Persze, hogyne! - kicsit el volt szenderedve, de amint meghallotta a hangomat rögtön ugrott. Feltápászkodott a fotelből, és elindult. Reméltem, hogy nem jön hamar vissza.
Kevés időm volt. Megnyomtam a nővér hívógombját, szerencsére gyorsan jött, és kértem tőle papírt és valami tollat.
Össze kellett szednem minden gondolatomat, hiszen eszembe jutott: mi történik, ha soha többet nem látom, mielőtt meghalok? Hogy mondom el az érzéseimet, ha nem hajlandó velem szóba állni?
Meg kellett tudnia.

Harry

Ha ezt olvasod, én valószínüleg már nem élek, de ha mégis, meg kell tudnod, hogy én nem kérlek rá, hogy megkeress, az a te jogod, és a te döntésed.
De szeretném, ha a következőket tudnád. 
Megkezdték nálam a kemót, de Melodie egészséges ami azt jelenti, hogy van esélye a túlélésre, nekem viszont már alig. Ezért is írtam az elején, amit írtam. 
Kérlek, keresd meg. Nem szeretném, ha szülő nélkül kellene leélnie az életét, és te azt mondtad még annó, hogy vállalod érte a felelősséget. Kérlek Harry! Szüksége van rád, ahogy nekem is, de azt hiszem teljesen elvesztettelek már. 
A második dolog, hogy ne haragudj senkire aki hazudott neked, mert csak a legjobbat akarták. Talán még nem tudod, de nem jöttem össze senkivel. Nem léptem le sehova. Eleanor és Niall talán ezt mondják neked, de nem így van. Kérlek, tényleg ne haragudj rájuk! Nem akarnál látni most. Ők ettől akarnak téged megóvni. Hogy ne láss így. Szörnyű állapotban vagyok. 
A harmadik, hogy Niall és én...szóval... az hiszem kialakult köztünk valami, ami két oldalú, talán nem helyes, hogy elmondom, de szeretném, ha tudnád. Itt van most velem, ápol, ahogy mindig is tette. 
Minden erőfeszítésemmel próbálok veled kapcsolatba lépni és elmondani neked, hogy valójában te vagy az akire minden pillanatban vágyom, aki kell nekem. Igen, szeretem Niallt, de talán az igaz és egyetlen szerelem az mindig is te voltál nekem. 
Ez a negyedik amit el akartam neked mondani. Hogy szeretlek. Kéne ennél többet ragozni a dolgot? ha akarod elhiszed, ha nem akarod, akkor nem. De minden szavam igaz. 
Ne haragudj rám! 
Egy biztos, hogy az időt nem tudom visszaforgatni sem megállítani, sőt még lassítani sem. A londoni Royal kórházban vagyok. És itt is maradok életem végéig. 
Mint mondtam, nem kérem tőled, hogy gyere ide, csak akartam, hogy tudd mindezt, hogy értesülj arról, mi az igazság. 
Mégegyszer csak annyit, hogy szeretlek. 
Ha nem élek, de szeretnél megkeresni, kérlek tegyél meg nekem valamit. 
Vigyázz Melodie-ra és ha lehet, hetente egyszer hozd el a síromhoz. Vagy mesélj neki rólam. Rosszat, jót mindegy. Mondd el neki, hogy milyennek ismertél meg. Az igazat. Szeretném ha tudná. 
Helyettem is mondd meg neki, hogy soha ne adja fel. 
És hogy a mama nagyon szereti. 
És ha valaha is megkérdezi, hogy neki hol az anyja, mondd neki azt, hogy egy felhőn ülök és igyekszem aranyporral behinteni az életét. 

Szeretlek Harry.


Gyorsan összehajtottam a papírt. Az első fele megvan a dolgoknak.
De hogy kapja meg?
Niall? dehogy.
Anyám? már így is sokat kértem tőle.
Senkire nem számíthatok.

Aztán eszembe jutott a lány, aki azon a fogadáson volt ott.
A száma még mindig a táskámban volt. Hogy is hívták? Nem érdekes. Neki kell segítenie.
Szerencsére simán ment, megtaláltam a számát.
Mary Ewart. Ő volt az utolsó reménységem.

- Halló?
- Mary? Alice vagyok.
- Á, szia! Hogy  vagy? - kérdezte mosolygós hangon.
- Segítened kell nekem valamiben! Azt mondtad, hogy számíthatok rád. - és elmondtam neki a történetet töviről hegyire. Vagyis csak elhadartam, hiszen tudtam, Niall hamarosan visszaér.
Sokáig hallgatott majd megszólalt.
- Holnap ott vagyok. Intézd el, hogy egyedül legyél. Eljuttatom hozzá a leveledet!

Könnyek szöktek a szemembe, mert felgyúlt a remény, hogy talán újra láthatom Őt még a közeledő halálom előtt.
De mire Niall viszajött, úgy tettem mintha minden rendben lenne, holott a lelkem lángolt. Meg kell mondanom neki az érzéseimet.
Még ha ezzel mindent még jobban el is rontok.