39. fejezet

Ébren voltam, de nem nyitottam ki a szemem. Nem, nem, nem akartam,  hogy valaha is vége legyen ennek az álomnak. Csodaszép volt. De tudtam, hogy nem válik valóra. Soha, semmilyen álmom nem válik valóra.
Éreztem, ahogy a napfény az arcomra süt, megmelengette, aztán azt is, ahogy a sós levegő beárad és szétterjed a tüdőmben, ahogy sóhajtok. Hallottam, ahogy a sirályok vijjonak nem is figyelve arra, hogy a lakók közt gyászoló is van, csak buzgón hallatták a hangjukat, jelezvén, hogy az élet megy, és nekünk sem szabad leállni.
Harryvel álmodtam - megint. De ez most annyira valóságosnak tűnt. Eláljultam és megcsókolt. Éreztem az illatát. A hangját is hallottam. És annyira, de annyira szép volt. Szebben csengett a fülemben, mint valaha.
Dilan megmozdult mellettem az ágyban, hallottam, ahogy fel is sóhajt, így tudtam, lassan fel kell kelnem, hogy kivigyem.
Lassan kinyitottam a szemem, bár nem akartam, de tudtam, muszáj. Úgy kell tennem, ahogy a sirályok. Élni tovább.
A hátamra fordultam, felbámultam a plafonra, átgondoltam az utóbbi két napot, és elkergettem a gondolatot a fejemben, miszerint én is öngyilkos leszek.
Hanyagul rátettem a kezem a mellettem fekvő kutyára...
Nem..az nem kutya.
Elfordítottam a fejem és hirtelen megállt bennem a lélegzet.
Félmeztelen test.
Göndör fürtök.
Jellegzetes szuszogás.
Tudtam, hogy alszik, de nem érdekelt, olyan erővel támadták le az ajkaim, hogy abban benne volt az összes megbújó feszültség, ami az utóbbi pár hónapban gyűlt bennem.
- Alice...Alice ..mi a baj? - kérdezte félkómásan. - Jézusom, te sírsz? Mi baj van? - ölelt át és úgy tűnt rögtön kimegy az összes álom a szeméből.
- Itt...itt vagy - hüppögtem és a mondat inkább kérdő volt, mint kijelentő.
Láttam, ahogy halványan elmosolyodik, homlokát az enyémnek támasztotta és a szemembe nézett.
- Itt..és itt is maradok. Soha többé nem hagylak el Alice.
Úgy bújtam hozzá, mintha bármelyik percben elveszthetném megint. Nem akartam elereszteni.
- Csinálok neked reggelit - mondta és kikelt az ágyból...mint mindig, most is pucéran.
Sok volt nekem, megint minden a régi volt, szokatlan és furcsa, boldog is voltam, de a dolog ijesztő is volt egyben. Nem is mond semmit? Nem örül? Vagy már megint végigkómáztam egy hónapot?
Kikeltem az ágyból és követtem őt.
Nem volt konyha, csak egy kis vízforraló az irodában. Harry éppen azzal babrált valamit, mire mögé mentem, és megint átkaroltam. Minden porcikáját úgy éreztem, mintha először érinteném meg. Élmény volt érezni, hogy itt van, hogy nem álom, meg tudom fogni, bele tudok szagolni a bőrébe...
Közölnöm kellett vele egyet s mást és gondoltam, kezdem a legrosszabbal.
- Harry...tudod, volt egy idő, mikor Niall és én...
Az ujját rászorította az ajkaimra és megrázta a fejét.
- Ne magyarázkodj. Te nem tehetsz semmiről. Niall és én elintéztük a problémát, és neked nincs miért bocsánatot kérned. Nagyon szeretlek.
Bólogattam, és magamban fellélegeztem, hogy legalább ez nem kell szorítson belül.
- Én is szeretlek - válaszoltam, majd egy újabb csók után elindultam a kis csap felé.
Megint láttam magam a tükörben, haj nélkül, és torzón, és akaratlanul is elkezdtek folyni a könnyeim.
Ahogy odajött mögém és megsimogatta a vállam, ráborultam.
- Uramisten - sóhajtottam. - Nézd meg mi lett belőlem. A tükrön át bámultam az arcát, ahogy végignézett a fáradt, karikás szemeimen, a sápadt bőrömön és a nagy megnyúlt hasamon. Maga felé fordított.
- Alice. Neked lehet sárga a hajad.
Értetlenül néztem rá, de folytatta.
- Vagy zöld....hajjal vagy anélkül, nekem gyönyörű vagy. Tudod miért nem érdekel, hogy nézel ki?
Megráztam a fejem.
- Mert tudom, hogy ki vagy. És azt is, hogy ki ő..- simogatta meg a hasam.
Hittem neki.
Újra úgy éreztem magunkat mint egy család. És igyekeztem visszavágódni a régi kerékvágásba. Az ember nem tudja leírni, hogy ilyenkor mit érez. Egyszerűen csak megnyugszik. Most már jöhet akármi, nincs probléma. Hisz a célt, amit akartam, elértem. Itt van mellettem, ezért kűzdöttem, ezért voltam képes feladni mindent. És visszakaptam.
Azt hiszem, ha nem lett volna annyi tragédia az életemben, most sokkos állapotban lennék. De így csak belül éreztem azt, hogy újra egészséges vagyok, hogy semmi baj. Ez nagyobb boldogság és tudom, hogy Harry is ezt érezte.
Bernardtól kaptunk reggelit mindketten és Harry intézett egy magánrepülőt is, ami rögtön Amerikába visz minket.
- Harry, ugye tudod, hogy a kutya velünk marad?
- Hát persze - válaszolt, mert tudta, kié volt és hogy az mit tett értem - ez a legkevesebb.
- Egyébként, hogy jutottál ide? - kérdeztem, hiszen nem volt a falu területén, se egy kocsi, se semmi arra utaló jel, hogy valahogyan ideérkezett.
- Az maradjon az én titkom - mosolygott, ami kicsit gyanakvásra késztetett, de végülis nem foglalkoztam vele, a lényeg, hogy itt volt.
Nem volt sok cuccom, hogy összepakoljak, ezért egész gyorsan ment a dolog, viszont, azt nem tudtam, hogy a kocsival mit csinálunk.
Harry kicsit egyedül hagyott vele.
Körbejártam, bemásztam hátulról, leültem a benzines kannákra, beszívtam az illatot, ami büdös lett volna abban az esetben, ha nem kötöttek volna hozzá nagyon mély érzelmek.
Könnybe lábadt a szemem, mert eszembe jutott Hugo... - hirtelen valami nagyon hangosan felzúgott, de nem érdekelt, hogy mi. Át akartam érezni a szellemét az egész helynek.
- Köszönöm, hogy ennyi mindent tettél értem! - suttogtam csak úgy magamnak, remélve, hogy meghallotta és most boldog ott ahol van.
- Nemsokára találkozunk...
Ekkor neszt hallottam kintől, majd Ian hangja szólt.
- Alice...bejöhetek?
- Egy pillanat...majd én kimegyek jó? - letörölgettem a szemem, majd kiléptem a kocsiból és végleg bezártam az ajtaját.
- Sírtál? Istenem részvétem a barátod miatt. nagyon fájdalmas dolog ami vele történt. De a kocsi itt maradhat. Szívesen elbütykölöm. És Alice... - elkomolyodott az arca és szinte megijedtem a kifejezésétől.
- Igen? - kérdeztem megdöbbenve.
- Tudod, nekem nincs itt túl sok barátom. És Dilan...tudom hogy csak egy kutya...
Ekkor megértettem. Megfogtam Ian állát és tetkintetét a szememhez irányítottam.
- A tiéd - mosolyogtam rá. Biztos voltam benne, hogy Iannél sokkal jobb kezekben lesz, mint nálam.
- És ez is... - nyomtam a kezébe az iPhone-t - Nekem már nincs rá szükégem - nevettem és a fejemre mutattam. Bólintott, majd elvette a telefont. Aztán hirtelen szorosan átölelt.
- A csajom vagy ugye? - szipogta.
- Mindig a csajod leszek! - mondtam neki, majd kibontakoztam a karjaiból. - Ne feledd, hogy sosem szabad feladni Ian! Ne menj a víz közelébe ha nem akarsz. Azt csináld, amit itt benn érzel - és a szívére tettem a kezem.
Harry kijött a házból, és rámmosolyogott. Pakolás közben mesélte, hogy találkozott már Iannal, ő mondta neki, hogy a tengerparton vagyok. Ha ő nem lett volna, talán Harry túl későn érkezik.
Nem ismertem sok ideje, és lehet, hogy csak tizennégy volt, de nagyon megszerettem. Őszintén.
- Indulhatunk? - állt mellém Harry, majd bólintottam.
- Mostmár elárulod, hogy hogy megyünk?
- Azzal - fejével egy nagyobb, nyílt területre bökött, majd mikor odakaptam a fejem, egy középnagy magánrepülőt láttam "parkolni" a réten. Akkor ez volt az a zúgás.
- Király - nevettem.
- Köszönünk mindent Bernard- Harry kezetfogott az öregúrral, aki fogadta aztán megölelt engem.
- Nagyon erős lány vagy. Soha ne add fel! - mondta, majd eleresztett és Harryvel elindultunk a repülő felé.
Ahogy felszálltunk még láttam, ahogy integetnek és én is integettem nekik, majd a gépünket elnyelte egy felső és soha többet nem láttam azt a szörnyű,mégis csodálatos helyet.

Az éjszaka nem aludtam semmit, csak Harryvel beszélgettem, az életről és halálról, hogy mi lesz vele, ha elmegyek, és úgy tűnt, már egyikünket sem zaklatja fel a dolog.
- Felkészültem rá, hogy elkerülhetetlen -mondta. - És inkább annak örülök, hogy most itt vagy. Nem akarok, csak a jelennek élni.
Úgy tűnt, mintha gyugodt lenne, de láttam a szemében,hogy nem az, hogy fáj neki, és hogy ideges. Nem tudtam neki segíteni így csak hozzábújtam és símogattam, és megpróbáltam elkerülni a témát a következő 13 órában.
Az a helyzet, hogy én már teljesen belenyugodtam és nem félek. Már nem vagyok az, aki voltam, megcsúnyultam, Harry hiába hív gyönyörűnek, egy lány nem ilyen és ezt ő is tudja. Csak azt remélem, hogy miután meghalok, talál valaki mást és vele boldogan él.
És hogy vigyáz, a kicsi Melodie-ra.
Talán magamat mér elhagytam de őt nem hagyom meghalni. Joga van az élethez, tudtam, hogy ez a 8 hónap nem volt felesleges. És tudom, hogy Harry vigyázni fog rá. Nála jobb apát el sem tudok képzelni.
Minden rendben lesz velük - ebben a tudatban szenderedtem el.

Hajnalra értünk vissza Las Vegasba, megint a jó meleg, ami átjárja a csontjaid, megint a csodálatos hotel a régi barátok, akik integettek nekem, Ben, az úszómester, aki úgy megölelt, hogy a csontjaim is beleropogtak, nagyon jó érzés volt, hogy újta itt vagyok. Szerettem ezt a helyet.
Nem is jutott eszembe, hogy nekem még lesz egy kínos találkozásom, két emberrel is.
- Nyugodj meg Alice, nem neked kell majd bocsánatot kérned - mondta Harry mikor megfogta a remegő kezem.
Beléptünk az ajtón, Louis a nyakamba ugrott, Zayn is megölelt, Liamtől puszit is kaptam és aztán..
- Szia Alice - mondta Niall szomorúsággal a hangjában. Mindenki elcsendesedett. Megtörölte az izzat kezét a nadrágjában és úgy mondta.
- Sajnálom - őszinte volt, láttam rajta. Csak megráztam a fejem és megöleltem. Aztán néztem, ahogy Harry is kezetfog vele, hogy nincs semmi baj, minden rendben és valamennyire meg is nyugodtam.
- Őhm..Alice? - jött oda Louis. - Tudom, hogy fáradt vagy, de lesz egy bál. Menj fel, és pihend ki magad. És ha van kedved, este gyere el, nem kell sokáig ott lenned, csak itt lesz az étteremben.
- Persze, hogy megyek, van időm pihenni - mosolyogtam, majd elvonultam a (Harryvel közös) szobánkba.
Ahogy a folyosón mentem, egy hangot hallottam a hátam mögött.
- Én nem ezt akartam - megfordultam és Eleanor könnyes tekintetével találtam magam szembe.
- Nem rosszándékból tettem, de kicsúszott a kezemből az irányítás. Kérlek ne haragudj.
Hosszasan néztem rá. Hogyan tudnék haragudni? hiszen itt vagyok.
- Mindig a testvéremként foglak szeretni El - húztam magamhoz.
Kijött belőle minden, sírt a vállamon és én szótlanul hagytam.
- Szakítottam Louis-val - közölte könnyes szemmel. Felhúztam a szemöldököm.
- Nagyon haragszik rám Bess - és megint Bessnek szólít, ez jobban esett, mint valaha.
- Csss.. este beszélek vele rendben?
Bólintott, majd hagyta, hogy elmenjek pihenni.

Estefelé megint Harry mellet keltem, nagyon megijdtem, vissza kellene szoknom már a kerékvágásba.
Még lefekvés előtt megfürödtem, és most Harry volt a soros, addig felvettem a pink ruhát, ami az alkalomra volt kikészítve. Rémesen néztem ki de nem zavart. Mostantól nem zavar semmi.
- Azt vedd le - mondta Harry a kendőmre, mikor ott álltunk egymás előtt készen.
- De a fejem...
- Csak vedd le.. - mondta. - Szeretlek nem érted? nincs mit titkolnod!
Nagy nehezen eleget tettem a kérésének, majd hagytam, hogy megpuszilja a homlokom.
Karonfogva mentünk le az ebédlőbe, ahol már javában táncoltak és valóban, senkit nem zavart az, hogy nincs hajam. Nagyon hálás voltam Harrynek, hogy bíztat, de hiszen azért vagyunk egymásnak, hogy támogassuk a másikat.
- Louis - szóltam a legjobb barátomnak. - Gyere ide.
- Mit szeretnél? Istenem, de csinos vagy!
- Ne hazudj - böktem oldalba. - El-ről akarok veled beszélni.
Elkomorodott az arca.
-Én meg nem szeretnék róla beszélni.
- Louis! Figyelj rám! Látod, mi van velem meg Harryvel? Tudod, mit fog érezni, ha elveszt? Ne csináljátok azt, hogy felesleges dolgok miatt mentek szét! nem éri meg! Nálatok szebb párt még sosem láttam. Mit gondolsz, ki volt nekem a példa a tökéletes szerelemre? Te és Eleanor. Szépen kérlek. Ne tedd, mert nagyon fogod bánni. Tudom, hogy szereted, és ő is téged. Nagyon.
Könnyes lett a szeme kicsit, de letörölte és bólintott.
Lassan sikerülne mindent helyrehozni?
Olyan egyszerűnek tűnik minden. De nem is baj, ennyi nehézség után, amiken és és Harry keresztülmentünk..
- Egy táncra? - lépett oda mellém, majd átkarolt és lassúzni kezdtünk.
- Van számodra egy meglepetésem - mondta.
- Igen, és mi lenne az? - mosolyogtam.
- Majd meglátod. Előbb táncolni akarok a szerelmemmel.

Egészen éjfélig voltunk lenn, de aztán elkezdtem fáradni és szédültem is, Harry ajánlotta, hogy menjünk fel.
- Tudod miért nem haltam bele a depresszióba, hogy nem vagy velem? - mondta, miközben már az ágyban feküdtünk és cirógatott.
- Miért - néztem a szemébe.
- Gyere, megmutatom.
Kiosontunk a folyosóra, majd le a hallba, egy szál pizsamában, aztán Harry levezetett a lépcsőn, ami a pincéhez vitt, ott kinyitott egy ajtót. A szoba üres volt, egy nagy fehér zongorát kivéve.
- Az tartott életben, hogy tudtam ezt még el kell játszanom neked. Mindenképpen.
Minden sora hozzád szól.

I still love you  ( itt van hát a dal amit írtam, bocsánat a minőségért, nem tudok profin hangot készíteni, a zenéjét és a szöveget is én írtam. Kérlek headsettel hallgassátok ha lehet. Ja ésbocsánat,hogy nincs olyan hangom, mint Harrynek..:D)