42. fejezet

- Meglepetéés! - mosolyogva néztem végig az öt fiún, akik minden nap bejöttek meglátogatni és mindig ezzel a felkiáltással üdvözöltek.
Két hét telt el a műtét óta, egyre jobban és jobban lettem. Az intenzívről átvittek a sürgősségi osztályra, így már mindenki tudhatta, hogy nem vagyok életveszélyben.
Harry mindennap eljött és ült velem órákig, miközben gondterhelten a csöveket nézte meg a műszívemet, ami a testemen kívül dobogott, és figyelte a szívritmusom minden egyes rezdülését. Ha egy dobbanás kimaradt, vagy esetleg gyorsult az ütem, azonnal vigyázba helyezte magát, és aggódtam érte, hogy ilyen komolyan veszi a dolgot.
A nőgyógyász is rendszeresen látogatott, elmondta, hogy ha érzek fájásokat azonnal szóljak, mert Melodie már bármelyik nap jelezhet, hogy kibújna.
Furcsa, hogy milyen gyorsan eltelt az a kilenc hónap. Tényleg az van amit mondanak. Kettőt pislogsz és már jön is a baba.
- Biztos gyönyörű lesz - simogatta meg Harry a homlokomat, mostanában sokat voltunk kettesben, szerettük volna minél több időt együtt tölteni, hiszen az idő gyorsult és tudtuk, hogy nem kerülhetjük el a napot.
Hogy féltem - e tőle?
Persze, hogy féltem, mindenki félne. De nem zaklattam fel magam rajta. Próbáltam minél nyugodtabb látszatot kelteni, hogy senki ne aggódjon értem jobban, mint amennyire kellene.
- Kitaláltam valamit Harry - mondtam neki egyik nap hirtelen, mikor elment a nőgyógyász és csodálkozva bólogatott, hogy egy ilyen beteg lányban mint én, hogy növekedhet ilyen egészséges baba.
Harry kérdően húzta fel a szemöldökét.
-  Szeretnék neki videónaplót csinálni. Minden születésnapjára egyet, egészen a tizennyolcadikig. Sok dolog van, amit el szeretnék neki mondani, és ami csak kettőnkre tartozna. És szeretném, ha tudná, hogy ki volt az anyja. Szeretném, ha nem haragudna rám, és azt is el szeretném neki mondani, hogy semmi nem az ő hibája, ha esetleg magát okolná bizonyos dolgok miatt.

Harry némán hallgatott végig, majd bólintott és láttam, jó ötletnek találja a dolgot, sőt mintha kicsit fel is oldódott volna, hogy nem neki kell majd vele olyan dolgokat közölnie, hogy Melodie ne ijedjen meg az első menzeszétől, vagy ha rátalál a szerelem... ez mind az anya dolga és szerettem volna én elmondani neki.
Így hát, délutánra már volt is kamera, hihetetlen, hogy Harry ilyen gyorsan intézkedik, azonnal  neki is állhattam a naplók készítésének.
Ez azért is volt jó, mert lefoglaltam magam, nem gondoltam a halálra, legalább addig, amíg a videókat csináltam. És a második dolog, hogy - mivel Harryt kiküldtem - olyankor azt éreztem, hogy kettesben vagyok vele. Talán könnyebb lesz elviselnie, hogy nincs anyukája, ha tud mindenről.
Az elsőt volt a legnehezebb megcsinálni, hiszen mit mondjak egy egy éves gyereknek?

- Szia kicsim, anya vagyok! Biztos vagyok benne, hogy látod ezt a videót és abban is, hogy nem igazán köt le, de pár év múlva nézd meg ezeket is, amikor már érdekel, hogy ki vagyok, miért vagyok és hol vagyok most... 

Minden egyes videót a születésnapi üdvözletemmel fejeztem be, a tizennyilcadikat pedig különösen hosszúra csináltam.
Elmeséltem neki mindent az életemről, hogy hogy találkoztam az apjával, hogy mikor és hogyan került ő a képbe, hogy már előtte is beteg voltam (bár ezt minden videóban elmondtam neki, hogy tudja, nem kell magát okolnia semmiért), elmeséltem Eleanort, anyámat, tényleg mindent.
És sokkal jobban éreztem magam.
Persze rengeteg videó volt még hátra, mert nem sorban csináltam.
Először az elsőt, aztán a tizennyolcadikat.
Majd egyet még...de azt nem neki.
Az a videó Harrynek szólt. nem tudott róla, de a felvételek közé rejtettem.

- Szia Harry! Csak el akarom mondani neked, hogy még mindig nagyon szeretlek. Talán nehéz elhinned, de mindig ott vagyok veled, és vigyázok rád, lehet, nem látsz, de ha nagyon figyelsz, érezhetsz! És az a legfontosabb! Akkor te is rájössz, hogy a test igen, de a lélek sosem hal meg és a fizikai dolgok nem számítanak. Ne próbálj megváltozni senki kedvéért. Maradj az aki vagy! Az a szeretnivaló, és magávalragadó fiú, akibe beleszerettem! És őrizd meg a szemtelenségedet! Tudom, hogy egyszer jönni fog egy másik lány, akit ugyanúgy zavarba hozol majd, de jól válaszd meg, Melodie miatt is, és magad miatt is. Téged nem érdemel meg akárki! Azzal legyél aki azért szeret mert Harry vagy. Nem Harry Styles. Csak simán Harry. 
Akkor én majd eltűnök. 
De akárhová is megyek, ott is szeretni foglak. 
Feltétel nélkül!

Minden időmet lekötötte ezeknek a videóknak a készítése, így lassacskán észrevettem, hogy nem vagyok már olyan sokat Harryvel, és már csak minden másnap jönnek be hozzám. Nem érdekelt, muszáj volt megcsinálnom a videókat, Melodie érdekében.
Egy nap viszont, Harry bejött az egyik videóm közepén (azt hiszem Melodie 15. születésnapjára csináltam azt) egy papírral a kezében.
- Ez egy levél - mondta. - Anyukádtól jött.

Ekkor eszembe ötlött, hogy otthagytam a személyt, aki mindig ott állt mellettem a bajban, és már nincs elég pénze, hogy ideutazzon.
Remegve kezdtem el olvasni a levelet, de azt most nem árulom el, hogy mi volt benne.
Mindenesetre megdöbbenve tettem le a kezemből, majd szó nélkül széttéptem a papírt. Nem volt bennem se düh, sem harag, egyszerűen csak meg kellett tennem. Az viszont biztos, hogy minden sorára emlékezni fogok. Soha nem felejtem el, amíg élek.
Hihetetlen, hogy az ember még a halála előtt közvetlenül is milyen új, és megdöbbentő dolgokat tud meg.
- Mi állt benne? Baj van? - kérdezte Harry, de megráztam a fejem. Mosolyogva a kezébe nyomtam a darabokat majd kértem, hogy dobja ki őket.
- Szeretném ha elmondanád, hogy mi volt a levélben - emelte fel a hangját, mire nevetni kezdtem.
- Harry, tényleg nem volt semmi érdekes. Azt hiszem búcsúlevél akart lenni, de eléggé viccesre sikeredett. Anyám jól van, talán még ide is utazik majd, lehet, sikerül összegyűjtenie a pénzt. Mindenesetre én nagyon remélem.
- Hiányzik?
- Hogyne hiányozna? - kérdeztem vissza, de a gyanakodó tekintetével találtam szembe magam. Azt hitte hazudok. Mindegy, higgyen amit akar én nem változtatom meg a véleményét.
- Hogy haladsz a videókkal?  - kérdezte hirtelen.
- Egészen jól, már csak kettő van hátra.
- Nagyon lefoglal téged, és látom örülsz is neki, hogy csinálhatod - mosolygott én pedig bőszen bólogattam.
- Köszönöm Harry.
- De mit?
- Mindent - akkor megértette mire mondom, és mint valami mágnes, olyan hevesen tapadt a szája hirtelen az enyémhez.
Talán még sosem volt ilyen intenzív csókunk, a szívritmusom gyorsulni kezdett, Harry pedig vetkőzni, levette a kabátját, aztán a pólóját, miközben össze-vissza csókolt és ölelt, ahol csak ért...
- Harry, hagyd abba! - emeltem fel a hangom nagyon hirtelen.
Ijedten leszállt rólam, rám nézett és tekintete aggódó lett.
- Nem akarod ugye? Előttem ne szégyelld magad!
- Nem semmi ilyesmi.. hívnod kell egy nővért gyorsan.
- Azt akarod mondani, hogy...
- Azt hiszem elfolyt a magzatvizem - mondtam remegve és valamiért egyre rosszabbul lettem.
Harry megnyomta a csengőt, a nővér rögtön ott termett, majd mikor látta a helyzetet, csipogott az orvosnak.
- Félrehúzom a takarót, hogy a doktor úr belátást nyerjen - mondta a nővér, majd felemelte a fehér paplant.
Megdöbbenve kapott a szája elé, és pont annyira megijedt, ahogy én.
Nem magzatvíz volt.
Vér.
Riadtan néztem, ahogy a piros folt terjed a lepedőn, és tudtam, hogy valami elkezdődött.
Melodie - kicsi drága Melodie! 
Ezt kettőnknek kell végigcsinálnunk. 
Ügyes legyél! 
Szeretlek!