7. fejezet

Másnap reggel, kisírt szemmel ugyan, de annál nagyobb elhatározással indultam el a könyvtárba. El kell felejtenem ezt a fiút. És ha a könyvtárban tényleg van pár helyes srác? Egy próbát megér. Így hát felöltöztem, és elindultam.

A könyvtárban rettenetes nagy csend volt, de egyben nyugalmat is árasztott az egész helyiség. Körülnéztem. Néhány lány együtt írta a leckéjüket, és sutyorogtak, pár fiú is egy másik asztalnál. A sarokban felolvasás volt a kisgyerekeknek, a könyvtár egy másik pontján pedig idősebbek olvasgattak csendben. Ennyi.
Remek, gondoltam. A legjobb helyre jöttem.
Végülis mivel csend volt és senki nem zavart, gondoltam körülnézek kicsit. Elkezdtem sétálni a polcok között, és végigfutottam a könyvek címét. Semmi érdekes. De aztán megakadt a szemem egy bizonyos címen.
Defevtive Love ... Lekaptam a polcról, és körbenéztem hol ülhetek le.
Ekkor megláttam valakit, akit eddig nem vettem észre. Igen pont ő volt az akit kerestem.
Nem volt valami szívdöglesztő, de Harry után ki hisz már abban,hogy valaki lehet egyszerre helyes és kedves is?.Odaoldalogtam az asztalhoz és megszólítottam.
- Szia. Leülhetek?
- Nahát, szia! Persze ülj csak. - és ha szemüveges? kit érdekel. Nem is volt olyan csúnya,és kedvesnek tűnt.
Egy darabig csendben ültem mellette, és éreztem, hogy fél szemmel figyel.  Úgy tettem mintha olvasnék, de kis időn belül megtörte a csendet.
- Jó könyv?
-Még csak most kezdtem el - erőltetetten mosolyogtam.
- Egyébként Eric vagyok. - nyújtotta felém a kezét.
- Alice. - és megráztam. - sokat vagy itt a könyvtárban?
- Eléggé és téged nem láttalak még erre. Nem vagy idevalósi?
- Pár hónapja költöztem ide a barátnőmhöz, mert elegem lett Amerikából.
- Akkor innen az akcentusod! - nevetett.

Nem is volt olyan rossz, sőt, pár nap után már egész kellemes volt a társasága. Eleanor időközben elutazott, de megígérte, hogy sokat hív, rám bízta a kocsit, és bankszámlát is nyitottunk.
Visszatérve Ericre, egyik nap úgy döntöttem, ha már ő ilyen visszafogott, és nem lép, elhívom valahová.
Meglepődött ugyan de elfogadta. Megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mintha ő tette volna meg ezt a lépést, és nem én. Szerettem volna kicsit csinosabban kinézni, mert mostanában nem volt alkalmam kiöltözni.




Este beszéltünk meg találkozót, vagyis értem jött, és elvitt vacsorázni.
Nagyon szép hely volt, rendesen kitett magáért, de sajnos nem a legjobb asztalt kaptuk, azt már lefoglalta egy 'befolyásosabb' személy.  De én nem bántam, ha a sarokba kellett ülnöm, úgy éreztem jól fogok szórakozni.
Nem is sejtettem, mekkorát tévedtem.
Eric ugyanis úgy gondolta, mostmár nem kell visszafogottnak lennie, és jobb téma híján elmesélte hogyan lett szemüveges, hogy szedték ki a vesekövét, és milyen gyógyszereket kapott, mikor kicsi volt, és állandóan folyt az orra. Ennél jobban nem untam semmit, de nem akartam csak úgy felállni és eljönni, mert nagyon igyekezett, és egyébként is én hülye gondotlam felveszek egy magassarkút, de azt nem számítottam bele, hogy nem tudok járni benne.  Így hát iszogattam a bort, amit rendeltünk, mosolyogtam, bólagattam néha, és úgy tettem, mint akit nagyon érdekel a dolog.
Hirtelen viszont, megláttam valakit, az ajtón bejönni egy hoszzú fekete hajú lány társaságában , az összes bort, ami a számba volt, mind Eric arcába köptem.
- Jajj.....ne haragudj.....nem direkt volt! - fuldokoltam.
A jelenetre Harry is odakapta a fejét, aztán egy pillanatig őszinte csodálkozás üt ki az arcára, aztán kapcsolt, fennkölten elvigyorodott, és a kis fekete felé kacsintott, majd átfogta a derekát, és vadul elkezdte csókolni. Már amennyire vadul egy étteremben lehet.
Tudtam hogy arra számít, hogy  felállok és eltűnök az étteremből, totál megsértődve, de sosem szerezném meg neki ezt az örömet, bár legszívesebben azt tettem volna.
Ehelyett viszont felkeltem, fogtam egy szalvétát, és a smárolós jelenettel mit sem törődve elkezdtem törölgetni  Ericet. Igen olyan helyeket is érintettem, amikhez normális esetben sosem nyúltam volna nyilvánosan, főleg nem Ericéhez, de ha harc, hát legyen harc. Igyekeztem úgy lehajolni, hogy látszanak a formásabb idomaim, erre rásegített az, hogy épp naplemente volt, és átvilágított rajtam. Az immáron megnőtt , hosszú szőke és lazán hullámos hajam fürtjeit pedig kicsit meg is ráztam hozzá.
A dolog megtette hatását, mert Harry olyan arcot vágott, mint aki majdnem felrobban az étterem közepén. Gyorsan leültette a csajt, ( igen arra a helyre, ahova mi ő miatta nem ülhettünk) , de úgy, hogy az nekünk háttal legyen, és ő üljön velem szembe.
A hártalévő időt ki is használtam. Néha csak megigazítottam a dekoltázsomat, vagy dobtam egyet a hajamon ( Eric ezt persze észre sem vette, őt pillanatnyilag jobban lefoglalt egy számítógépes program részletes elemzése) és élveztem, ahogy Harry szenved. Igen most megkapja azt, amit megérdemel. Hónapokig csinálta ezt velem, és most is csak a negyedét érzi annak, amit én azalatt az idő alatt.
- Ha megbocsátasz, de ki kell mennem a mosdóba! - szakítottam félbe Ericet, aki bólintott, és intett a pincérnek, hogy kéri a számlát.
A mosdó közös ajtóból nyílt, ahol a kézmosók voltak, és csak aztán vált ketté, a férfi és a női részre.
Megigazítottam a sminkemet, megnéztem hogy nézek ki, és gyakoroltam egy kicsit a magabiztos mosolyt,és az önelégült nézést, amiket Harrynek kívántam célozni a következőkben.
Ekkor viszont kicsapódott a vécéajtó, besétáltak rajta, az illető pedig a derekamnál fogva finoman maga felé fordított.
- Meddig akarod még ezt csinálni? - kérdezte féloldalasan mosolyogva, úgy, hogy a remegőm azonnal beindult.
- Nem tudom , miről beszélsz.. - álttam a tekintetét és kifele úgy mutattam, mintha nem akarnék összeesni mindjárt, vagy legalább a karjaiba omlani. Inkább bevetettem az önelégült nézésemet.
- Azt hiszed féltékennyé teszel? Priscilla nagyon helyes lány, tudd meg - közelebb húzott magához.
- Hinni? Én? Soha. Tudom Harold... - 'önelégült arc önelégült arc, gyerünk Alice, meg tudod csinálni! Ellenálj!'
A szája megint vészesen közeledett, és én hagytam, de ezúttal tudtam mit csinálok. Mikor már csak egy centire volt tőlem, elhúztam a fejemet, és egy ügyes mozdulattal kibontakoztam a fal, és az ölelése közül.
- Bocsáss meg, de vár a randim. - mosolyogtam rá, és otthagytam teljesen faképnél. Megint.
Amíg visszafelé sétáltam, hallotam az vécéajtón kiszűrődő "Francba" mondatot, és győztesnek éreztem magam.

Eric közben kifizette a számlát, bár kicsit sokallta, és kijelentette, hogy legközelebb nem jövünk drága helyre, vagy ha igen, én fizetek.
'Nem lesz legközelebb drágám.' gondoltam de nem akartam neki mondani.
Hagytam, hogy hazavigyen, és hogy a küszöbig kísérjen.
- Nagyon jól éreztem magam veled Alice. - kezdte, abban reménykedve, hogy behívom. - Tudod az utóbbi pár napban nagyon megkedveltelek, és nem csak mint barátot.
Mosolyogtam, de láttam, hogy az udvarba befordul egy kocsi, és tudtam, hogy kié. Láttam amint Harry kiszáll, és megtorpan. Ezek után is visszajött. 'Alice, ideje engedned magadon. Ki van rád éhezve, és te is rá. Ez már egyikőtöknek sem jó. Te magad is nagyon jól tudod, hogy ezt az egészet már nem Eric miatt csinálod. Ez már régen nem róla szól.'
Viszont a megbántott, és hónapokig szenvedő énem erősebb volt, ezért megszólaltam.
- Eric ide már nem kellenek szavak... - és megcsókoltam. Ugyanolyan szenvedélyesen ahogy ő azt a Priscilla nevezetűt. Ezzel megadtam Harrynek a kegyelemdöfést.
Nem esett jól, de tudtam mit csinálok. Ha tényleg kellek valakinek az harcol értem.
De Harry csak visszaült a kocsiba, és elhajtott.
- Viszont most el kell menned, ne haragudj! Majd hívlak! - mondtam Ericnek, majd bementem a házba, és becsuktam az ajtót.
Csalódott voltam. Azt hittem hogy Harry odajön és legalább leüti a srácot. De nem tette. Eljátszottam az esélyt. Hallottam, ahogy Eric elhajt.
Berohantam a konyhába, kinyitogattam a polcokat, szerencsére találtam egy wiskyt..kibontottam és meghúztam. Könnybe szökött a szemem, mert nem szoktam inni, vagy csak szimplán a sírástól.
A következő pillanatban megint fékcsikorgást hallottam a ház előtt. Eric biztos rájött, hogy nem is tudom a számát. Tényleg okos a gyerek. Vadul kopogtatott az ajtón. Nyugodtan odasétáltam, és kinyitottam.
- Eric figyelj én nem is tudom hogy akarom-e, hogy visszahí..... - a mondatomat már nem tudtam befejezni.

A száját a számra szorította és mint a kiéhezett farkas úgy csókolt. De én is vissza. Megadtam magam. Nem tudtam tovább türtőztetni az érzéseim. Vagy a hormonjaim. Ki tudja.
- Elküld...elküldted....- mondta rekedten egyenesen bele a számba, miközben beljebb nyomott a házba és becsukta mögöttünk az ajtót.
El sem tudom képzelni mennyi ideje vártam Harry csókjára. 'Igen elküldtem, mert rád vártam.' Nem mondtam neki, mert amit a nyelvünkkel csináltunk az magában is sokkal többet mondott.
Megpróbáltunk eljutni a hálószobáig a vad csókok, amiket már nem csak egymás szájára adtunk, és a ruháink letépkedése közepette, de nem sikerült. Nem érdekelt semmi és senki. Úgy téptem az ingjét, hogy biztos vagyok benne, hogy használhatatlanná vált, miközben ő nekiszorított a falnak, és a hátammal kapcsolta le a villanyt. Levette az egyberuhámat és félredobta, majd, gyakorlottan, sőt profin kapcsolta ki, teljesen fél kézzel a melltartómat.
Fogtam a nadrágját, kikapcsoltam a sliccét.
- Nem szégyelled magad látom!- nevetett le rám.
- Nem először látom nem? - nevettem én is majd miután lekerült róla a nadrág, felálltam és tovább csókoltam.
Ágy híján, felkapott és feltett a konyhaasztalra.
Nem megyek bele a részletekbe túlságosan, mindenkinek a képzeletére bízom, de imádtam amit csinált, és ahogy csinálta. Önfeledten merültünk bele az éjszakába, amit már mindkettőn azóta várt, mióta megismertük egymást.

*

Fél egy körül járt az idő. Feküdtünk egymás mellet, immár a földön, elmélyültünk egymás tekintetében. Ő a hajamat cirógatta, és átkarolt, én pedig a mellkasán feküdtem, egészen közel az arcához.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyakorlott vagy. - mosolyodtam el. Hiszen tényleg fiatalabb volt még nálam is.

- Veled könnyű volt. - mosolygott vissza. - Nem akarlak zavarba ejteni, de hol tanultad ezt a mozgást? 

- Jobb ha nem zargatjuk a múltamat. Nem szeretek róla beszélni. - féltem, hogy ha megtudja, itthagy. 

- Mondd el! Elmondhatod. Nem nevetlek ki.

- Tényleg nem? 

- Becsszó...- és adott egy csókot.

- Na jó. Nagyon kevés pénzem volt. Egyszerűen enni sem tudtam belőle, rendszerint éjjeli kávézókban szlopáltam a keserű kávét, mert csak arra volt pénzem. Szóval kerestem egy jól fizető állást. És jobb híján táncosnőnek álltam egy night clubban. 

- Sztriptíztáncosnő voltál? - csodálkozva nézett, de nem tűnt haragosnak.

- Egészen addig a napig, mikor 4 férfi munkaidő utána hátsó szobában olyan mocskos dolgokat műveltek velem, hogy nem mertem többet visszamenni. Ők ugyanis a munkaadóim voltak. Életembe nem volt még olyan rossz élményem, mint az. Te voltál az első azóta.

- Akkor azért voltál olyan heves. - ölelt át. - De tudd meg hogy tőlem nem kell tartanod.

- Tőled nem is féltem- mosolyogtam. - Inkább úgy gondoltam, hogy te kell legyél az, aki visszahoz az 'életbe'. Tényleg. Miért jöttél vissza?

- El akartam menni de a sarkon megálltam. Valami azt súgta, hogy várnom kell. Hogy ha most elmegyek, akkor soha nem fog összejönni. Tudod a buliban, mikor az a dolog történt, akkor azt hittem te is csak olyan lány leszel, mint Priscilla. De ahogy a hetek teltek, és én megpróbáltalak elfelejteni, annál inkább jártál egész nap és éjszaka csak te a fejemben. Tudtam, hogy fel kell hívnom a figyelmedet magamra. És ha a sors nem pont ugyanabba az étterembe terel minket, én talán most Priscilla mellett feküdnék így, de te járnál a gondolataimban. A neved. Újra és újra. És mikor láttam, hogy a srác elhajt mellettem, tudtam, hogy elküldted, és hogy vissza kell jönnöm. Éreztem.

Nem válaszoltam. Éreztem, hogy ez nála felér egy vallomással. Lassan magamra húztam, és megcsókoltam. 

És minden - igaz, már nem olyan hevesen, mint korábban- elölről kezdődött. Akkor. A földön. 

Ketten.