10. fejezet

Harryvel tácoltam az éjszakában, és mindenki minket nézett. Gyönyörűnek éreztem magam, a hosszú kék estélyimben, aminek a felső része swarovski kristállyal volt kirakva. Kicsit fáztam, ilyenkor közelebhúzódtam Harryhez, ő szorosan megölelt. A zöld szemei megint úgy csillogtak, mint az autónál, és láttam, hogy boldog. Én is az voltam. Elmondhatatlanul boldog.
- Hát ti meg mit csináltok itt? - jött be hirtelen Priscilla a terembe, láttam, hogy ő az, de furcsa módon, férfi hangja volt. Összezavarodtam, nem tudtam hová tenni a dolgot.
Majd Priscilla odarohant hozzám, és a nyakamba öntötte a bólét, ami a kezében volt. Nagyon hideg volt, ahogy végigfutott a hátamon, elkezdtem tőle kiabálni, és reszketni.
- Hagyd már abba Zayn - hallottam valahonnan a távolból Niall hangját. - Felkelted őket.
- Épp az a cél. - mondta Zayn a nevetéstől fuldokolva.
- Malik, te idióta! - ugrott fel Harry mellőlem a matracról, mikor a víz, amit Zayn öntött a nyakunkba ébresztő gyanánt, őt is elérte. - Ezt most mindenképpen kellett?
Miután rájöttem, hogy az egészet csak álmodtam, és Priscilla sehol nincs, helyette csak Zayn Malik akit a még mindig ádámkosztümös, vagyis tetőtől taplig pucér Harry püffölt a hátsó kertben, Niall meg az egészet próbálta levideózni, de annyira reszketett a nevetéstől, hogy nem sikerült neki, tudtam, hogy mostmár tökéletesen ébren vagyok és visszatértem az "unalmas és szürke" valóságba.
- Öltözz fel Styles. - kiáltottam rá nevetve.- Még valaki meglát.
Azzal felugrottam a matracról, egy laza mozdulattal magam köré csavartam a pokrócot, összeszedtem a ruhákat,  és mosolyogva elriszáltam magam a fiúk előtt.
- Nem akarok perverznek tűnni Harry, de ha nem lenne barátnőm, kölcsönkérném. - bambult utánam Zayn, amin belül egészen elmosolyogtam magam. Aztán hallottam ahogy felnyög, valószínüleg, mert Harry belebokszolt.

Csak álltam a forró zuhany alatt és élveztem, ahogy a kissé átfagyott tagjaim melegednek. Már nem is emlékszem mikor aludtam utoljára ágyban, de természetesen nem bántam. Életem eddigi legszebb két éjszakája volt.
A tükör előtt álltam és a vizes hajamat törölgettem Harry törölközőjével, mikor belépett. Párás volt minden így csak sejtettem, hogy ő az. Átfogta a derekamat.
- Itt még maradt egy kis csoki. - és megpuszilta a nyakamat.
Felé fordultam és megöleltem. Kicsit beletúrtam a hajába, és az arcomat belefúrtam a mellkasába.
- Gyönyörű vagy. - mondta, miközben a hajamat simogatta.
- Tudod, mikor más mondta ezt nekem, akkor az olyan üresnek tűnt.- néztem bele a szemébe.
- Talán azt gondolod, hogy hazudtak?
- Nem, szó sincs róla... Csak nem volt mögöttük semmi. Amikor te mondod...azt valahogy... hallom is. És értem....Nem tudom jobban megfogalmazni.
- Nem is kell. - mosolygott,és finoman megcsókolt.
Valaki lekiáltott a földszintről:
- Siessetek gyerekek, itt állunk haptákban, megyünk a tengerparta!! - Liam hangja olyan volt akár egy jókedvű kisfiúé.
- Kimegyek, tusolj le. - nem akart elengeni. Nevettem. - Ha itt maradok, sose végzel!

*

Danielletől kaptam egy bikinit, olyan élénkrózsaszínt, nagyon tetszett neki rajtam, azt mondta nekem adja. Nagyon örültem, hogy ilyen jó barátnők lettünk! Az viszont aggasztott, hogy Eleanorral több napja még csak nem is beszéltem.

- Ne aggódj, én is próbáltam hívni, ilyenkor nagyon elfoglalt.. - ölelt át. Jó érzés volt, hogy megértett. - Pár napon belül jelentkezik, egyébként meg nem egyszer vesztette el a telefonját, volt mikor úgy jött vissza Londonba, hogy azt hitte a telefon a táskájában van. Kár a gőzért. Engedd el magad. Este twitteren utánanézünk, hátha ott megosztott valamit. 

Ekkor jöttem rá, hogy fent sem vagyok egyetlen közösségi portálon sem. Danielle megígérte, hogy csinálunk, és megmutatja, hogy kell használni. 

A tengerpart gyönyörű volt a nap száz ágra sütött, a víz pedig olyan azúrkék volt, mintha direkt olyan színűre lett volna festve, vagy beleömlött volna egy nagy csomag tempera. 

Harry hirtelen felkapott, és befutott velem a tengerbe. A langyos víz nagyon jól esett, főleg, hogy azzal fürödhettem, akit...nos akit azt hiszem szeretek. 

- Harry...nem kérdeztem még. De velünk most mi van...úgy értem, hogy köztünk...? - néztem rá kicsit kipirulva. 

Elmosolyodott és belenézett a szemembe. Olyan mélyen mint azelőtt soha. 

- Alice Halkins. Megtisztelnél ha mostantól a barátnőmnek hívhatnálak. Szeretlek. 

A világon a legfelemelőbb érzés, mikor attól az embertől hallod ezt, akit viszontszeretsz. 

- Én is szeretlek. - és megcsókoltam. Újfent sós volt, de most nem a könnyektől. Csupán a tenger gyönyörű és langyos vizétől. 

- Ha kiszálltatok egymás szájából, csatlakoznánk. - mondta Niall kissé sértődötten. Már csak neki nem volt barátnője. Akivel randizgatott a buli óta nem kereste, de úgy tűnik hamar túlesett rajta. 

Rengeteget úsztunk és hülyéskedtünk, egy idő után én és Milla kimentünk napozni. 

- Nagyon jól álltok egymásnak Harryvel. Azt hiszem megtalálta a másik felét. - nevette el magát. - Szereted?

- Azt hiszem igen. - válaszoltam. 

Ekkor csengető hangot hallottunk közeledni. 

- FŐTTKUKORICAAA!! - Niall totál bezsongva rontott ki a vízből, hogy elsőnek érjen oda. Vett hatot, de úgy tűnt. hogy mind magának. A fiúk is odaértek, és hoztak nekünk is. Egy kicsit rosszallóan néztek Niallre. 

- Mi van? Maradt volna még. - majd tovább rágott. 

Dél felé, mikor a nap már égetett úgy döntöttünk kicsit visszahúzódunk, de előtte még egyet csobbanunk. 

Versenytfutottam a többiekkel a vízbe, de alig értem be, valami irtózatos fájdalom hasított a talpamba. Felsikítottam és elestem. 

- Alice! Alice jól vagy? - Louis húzott ki a vízből. 

- A lábam... - a fájdalomtól nem bírtam megszólalni. Rettenetesen vérzett. És tudtam, hogy ez nem jó. Az orvos megmondta, hogy nem szabad megvágnom magam. - Lou, hívjatok mentőt! - sírtam. 

- Ez nagyon vérzik! Gyorsabb ha mi viszünk be. Alice, mitől ilyen híg a véred? Menjetek arrébb teszek rá szorítókötést. - Niall úgy tűnik az evésen kívül az elsősegélyhez is értett, aminek nagyon örültem. Igaza volt, híg a vérem, és ha nincs egy ember aki ért hozzá, pillanatok alatt elvérzem. 

Harry a fejemnél guggolt csöpögő hajjal, tehetetlenül, és beszélt hozzám.

- Alice, minden rendben lesz érted? Nem lesz semmi baj! Liam fogd a fejét, én idehozom a kocsit! 

Ekkor már alig érzékeltem valamit a világból. Lassan homályosultak a dolgok, és minden elsötétült. 

*

/Harry/

Úgy vezettem, mint egy vadállat! A többiek hátul ültek, az ölükben Alice, a barátnőm, az egyetlen lány akit valamilyen igazi őszinte szerelemmel szeretek, ájultan a fájdalomtól, vagy a sok vértől amit vesztett, nem tudtam. Az volt a legfontosabb, hogy minél előbb kórházba jusson, és ennek megfelelő gyorsasággal hajtottam a kocsit. 

- A francba, csak ennyit bírsz? - üvöltöttem 120-nál megjegyzem a városi autóúton. Önkéntelenül is de a könnyeim folytak, mert a legrosszabb járt a fejemben. Nem hagyhattam. 

Mikor a kórházhoz értünk, áthajtottam a csukott sorompón, és a legközelebbi helyre parkoltam. Nem érdekelt, mennyit kell fizetni érte, a lényeg az volt, hogy Alicet orvos lássa. Minél előbb. 

Mikor a mentőmegállóban álltam meg és a kijövő orvosok látták a többieket, amint kiszállnak Alice-el, majd odarohantak és ágyat is hoztak, kissé megnyugodtam, de kiugrottam a kocsiból. 

- Mr. Styles ne haragudjon, de itt nem állhat meg. - mondta egy nővér de Liam helyettem is válaszolt. 

- Elviszem a kocsit és kifizetem a sorompó kárát. Te menj be, most rád van szüksége. - intézte a szavait felém. 

Mire eligazítást kaptam, hova vitték,már benn volt a műtőben, a fiúk és Danielle pedig ültek a váróban, megsemmisülten, és egytől egyig csupa véresen. 

Leültem és könnyekben törtem ki. Danielle odajött mellém, átkarolt, és csitítani próbált. 

Éjjel kettőkör mikor még mindig ott ültünk, a többiek elköszöntek, hazaküldtem őket, tudtam, hogy holnap koncert és ki kell pihenniük magukat. 

- Mondjátok meg nekik,hogy nem tudok menni. Nekem itt kell maradnom. Szüksége van rám. 

Alig hogy elmentek, kijött az orvos, én meg felugrottam. 

- Nos Mr. Styles, annyit mondok, rendbejön, de idő kell hozzá. Talán több hónap. Összevarrtuk a talpát, valami kagylóba léphetett, ami 8 cm sebet ejtett rajta és az izmait is elvágta. Hosszú ideig nem tud majd járni. Ha gondolja, remek ápolóink vannak akik pár fontért egész nap mellette vannak, ha hazaengedjük. 

- Nem, majd én gondoskodom róla. Bemehetek hozzá?

- Igen, de még nagyon gyenge. Ne beszéltesse sokat, az altató miatt félre is beszélhet. 

Bólintottam.  Elindultam az ajtó felé de hirtelen visszanéztem.

- Doktor úr! Ha esetleg van pár újságíró a kórház előtt, kérem ne említse, hogy...hogy mi.. szóval tudja.

Elmosolyodott.

- Lakat a számon!

Benyitottam. Az ágyon feküdt, a lábán óriási kötés volt, és mindenféle zsinórok lógtak ki belőle. Láttam a szívét a monitoron, normálisan vert, és ettől egy kicsit megnyugodtam. 

Leültem mellé egy székre, és láttam, hogy kába ugyan, de ébren van. 

- Alice! - suttogtam, mire oldalra fordította a fejét. Elmosolyodott de a szemébe könnyek szöktek. 

- Szeretlek. - suttogta, azzal a gyönyörű halvány mosollyal az arcán.

Megfogtam a kezét, a számhoz szorítottam, hosszan, ha már máshol nem csókolhatom meg, összeszorítottam a szemem, de egy idő után beleremegtem és sírni kezdtem. 

- Sajnálom... - suttogtam zokogva. - Istenem, annyira sajnálom. 

- Nem tehetsz semmiről!- erőtlenül visszaszorította a kezem. - Rendbe fogok jönni. 

Ekkor benyitott egy orvos. 

- Elnézést, beszélhetnék a kisasszonnyal egy ideig négyszemközt? 

Alicre néztem, aki az orvos láttán, mintha éberebb lett volna, de bólintott, hogy nem lesz semmi baj. Megcsókoltam a kezét, elengedtem, és magukra hagytam őket. 

/Alice/

- Mióta szedi a tablettákat? - kérdezte az orvos. 

- Lassan 4 hónapja. - bámultam ki a fejemből. - És igen, arra, amire gondolja. A csontvelőmet támadta meg. - oldalrafordítottam a fejem. - De nem direkt vágtam meg magam, ha erre kíváncsi. 

- Eszemben sem volt ezt gondolni. Viszont ez komoly dolog, és nem varrhatja az egészet egy 17 éves fiú nyakába...

- Tévedés, doktor úr. Harry nem tud semmit. Senki nem tud semmit. 

Az orvos sokáig hallgatott, majd sóhajtott egyet. 

- Ebben az esetben azt kell mondjam, hogy egyedül nem tudja végigcsinálni. Ezzel foglalkozom, és már több száz esetet végignéztem. Az állapota egyelőre nem súlyos, ha szedi a higítót, elhúzhatja a dolgot, valóban, de semmi sem tart örökké. Akkor viszont orvosra van szüksége. És szeretnék segíteni. Hány éves? 

 - Egy hónap múlva leszek 19. - mondtam a sírással kűzködve. - Néha úgy érzem nem bírom tovább. Mondja meg doktor úr, miért én? Miért nekem? - elsírtam magam.

Felállt, és megsimogatta a hajam. 

- Nagyon nehéz. Tudom. Amint súlyosbodik az állapota, azonnal keressen meg! - elindult kifelé. 

- Doktor úr! - szóltam utána. - Kérem Harrynek ne mondjon semmit. Nem akarom, hogy kiboruljon. 

Megázta a fejét, és nagyon komolyan beszélt.

- Kötelez a titoktartás, de azt ön is tudja, hogy nem várhat vele a végsőkig. 

- Én... én csak nem akarom, hogy elhagyjon. 

- Fel kell készítenie. És jobb előbb. Nem erőltetek semmit, csak egy tanács. 

Megfordult és kiment az ajtón. 

Tudtam, hogy igaza van. Hogy Harrynek meg kell tudnia. És reménykedtem, hogy ha megtudja, nem hagy cserben.