36. fejezet

Eddig azt gondoltam, az Alkonyat című  film, egy nyálas hülyeség, aminek semmi értelme, de már rájöttem, hogy igenis, ha ennyire szeretsz valakit, bármire képes lennél érte. Napokig nem jöttem ki a szobámból. Nem mentem el az interjúkra, sem a próbákra, sem a fotózásokra, nem érdekelt mi megy a tévében, hogy mit ír rólunk az újság, vagy a twitter, nem érdekelt, miért üvöltöznek a földszinten a többiek és tesznek apróbb szemrehányásokat Niallnek (ezzel is bizonyítva az igazamat, hogy Alice és a gyerekem tényleg nem élnek), és miért hallgatnak el hirtelen, amikor valamelyikük kimondja a nevem, nem érdekelt, ki van a vonal másik végén mikor csörgött a telefonom és még az sem, amikor anyám kopogott be a szobám ajtaján mondván nyissam ki, mert süti van a kezében, a kedvencem és félő, hogy elejti.
Önző vagyok, de már nem érdekel. Akkor kellet volna érdekelnie, mikor még a számomra legfontosabb személy még lélegzett, fejlődött és feltehetőleg boldog volt. Igen, Melodie. És persze a világ leggyönyörűbb nője. Hogy milyennek láttam? A szemei olyanok voltak, mint mikor belenézel a nyugodt, de mégis rejtélyes óceánba, azt gondolod lelátsz az aljáig, de kiderül, hogy az csak egy újabb és újabb áramlat, vagy örvény,sosem tudod megfejteni igazán, mégis elbűvöl és a rabjává válsz. A hajának olyan illata volt, mint mikor a nagy hideg után érzed, hogy jön az enyhülés, olvad a hó, és megjelennek az első napsugarak, és csak akkor érzed azt a jellegzetes "tavasz" illatot, a nevetése olyan csilingelő volt, mint valami angyalé, és mikor sétált, a lábai azonnal be tudtak indítani, lehettem akár az utcán, koncerten, interjún, bárhol.
Ahogy a gondolataim cikáztak róla, beugrottak a képek az emlékeinkről. Az első csókok, mikor letámadtam az ajtóban, a repülőút, mikor elaludt a vállamon, a meglepetésmozi, amit neki szerveztem és aminek az éjszakáján fogant a kis Melodie...
És itt hirtelen változtak a képek, a nap mikor megvágta a lábát, az éjszaka, mikor elmondta, meg fog halni, a pillanatok,m mikor olyanokat mondtam neki, amiket azonnal megbántam, de ki sosem mondtam volna, ezek az események mind eszembe juttatták mennyire nem becsültem meg azt a valakit, aki csak óvni akart, és csak akkor jövök rá, mit veszítettem, mikor már soha többé nem kaphatom vissza. Mert már nincs.
A fejemhez szorítottam a kezem, mert tudtam mi következik.
Az a kép, mikor Alice holtan fekszik valahol, nincs már haja, a szeme nyitva, és teljesen mozdulatlan, és az a hideg némaság veszi körül, ami magát a halált jelenti.
Már napok óta ez megy, és nem tudok uralkodni rajta, újra és újra elképzelem, olyan mint valami szörnyű látomás, amiről tudod, hogy megint el fog jönni, mégis ugyanúgy félsz tőle.
Az oldalamra, a fal felé fordultam, de nem sokáig volt nyugtom, mert kopogtattak az ajtón. Megint.
-Harry kérlek engedj be! - Louis hangja volt az, és mint minden nap, most is belémnyilalt a lelkiismeret furdalás, hisz megütöttem. Nem szóltam semmit.
Ő sem szólalt meg, csak egyszerűen kinyitotta az ajtót. Tehát tudták. Tudták, hogy az ajtó egy percre sem volt bezárva az elmúlt napokban, mégsem jöttek be. Nem tudtam eldönteni, hogy hálás legyek-e ezért, vagy haragudjak rájuk. Inkább egyiket sem tettem, mert nem is igazán volr erőm hozzá.
Louis nem beszélt semmit, csak leült az ágy szélére és hallgatott. Jól esett, hogy nem kezd bele semmilyen monológba, hogy megérti, hogy fáj nekem, de az életnek mennie kell tovább. Nem néztem rá, még mindig befelé voltam fordulva.
- Csináltunk neked egy kis tacos-t, ha megéheznél. Nem az igazi, mert nem vagyok egy mesterszakács, de talán megfelel.
Újabb hosszas hallgatás után szólaltam meg csak mormogva.
-Köszi...
Ekkor Lou a vállamra tette a kezét, és én akaratlanul is elkezdtem sírni.
-Istenem Alice...- hüppögtem, majd felültem az ágyban. Ekkor találtam magam szembe a legjobb barátom arcával, amiről egy igaz már halványodó, de egész méretes kékes-sárgás folt meredt vissza rám, eszembe juttatva, mekkora szörnyeteg vagyok.
-Sajnálom - suttogtam.
Halványan elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Sok minden történt már, mióta nem jössz le, így nem volt időm még csak rágondolni sem. Semmi baj, tudom, hogy nem az igazi Harry vezérelt. Gyere le és egyél.
Sóhajtottam. Az igazság az volt, hogy rettentően éhes voltam, és éreztem a lentről áradó tacos illatot. Nagy nehezen feltápászkodtam és Louis-val elindultunk a lépcső felé.
Lent a hallban mind ott voltak, sőt Eleanor is. Kissé idegesnek tűnt, az arca talán pont olyan volt mint Niallé pár nappal ezelőtt. Beszélgettek, de nem tudam, miről, hiszen az utóbbi időben kiestem a minket körülvevő hírekből. Megpróbáltak oldott hangulatot színlelni, de tudtam, hogy valami még biztos következni fog...


/Louis/
- Egy kicsit telefonálok- mondtam a többieknek, akik bólintottak, én meg kimentem a hotel teraszára és tárcsáztam a pszichológust.
-Hallo? Jónapot, itt Louis Tomlinson. Azért hívom, hogy közöljem, sikerült lecsalogatni az emeletről, és rávenni, hogy egyen valamit. Biztos, hogy most tartja jó ötletnek, hogy elmondjunk neki mindent?
- Igen, éppen eleget hazudtak neki. Mindent tisztázni kell. Meg lesz zavarodva és talán önökre fog haragudni a legjobban, de őszintén bevallom, én is haragudnék, ahogy maga is, szóval azt el kell tűrni. Mindenesetre ha nem tisztázódnak előtte a tények, kikészül. Ennyit tegyenek meg érte!
-Rendben van....viszhall- azzal letettem a telefonom és megint bementem.
Harry szótlanul tömte magába a tacost, a többiek pedig mind felém fordították a tekintetüket, mire alig észrevehetően csak bólintottam, és jeleztem, hogy várjuk meg amíg eszik.
- Harry! -szóltam neki, mikor felállt az asztaltól és egy halk köszönöm kíséretében és megint a szobája felé vette az irányt. - Van valami, amit el kell mondanunk. Pontosabban Niallnek és Eleanornak.
El ekkor lesütötte a szemét. Mikor megtudtam, hogy mi folyik itt valójában, azt mondtam neki, tartsunk szünetet, mert egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgot, hogy a barátnőm ilyen helyzetbe keverte a legjobb barátomat.
Harry megforgatta a szemét de lehuppant a kanapéra, mindenkivel szemben, majd mint valami színházban, beintettem Nialléknek.
-Tessék. Kezdjétek!...

/Alice/

Az út, ami izgalmasnak indult, a napok során teljesen unalmassá vált, hiszen Hugoval beszélgettünk, szinte már nem volt semmi amit ne tudtunk volna a másikról, Dilannel játszottam sokat és négyóránként megálltunk, hogy együnk valamit, de ha az ember ezt már harmadik napja csinálja, az egész monotonná válik, és nem élvezed annyira. Ráadásul nem is éreztem magam jól.
- Szólj, ha feljön a reggeli - nézett rám Hugo aggódva.- Akkor megállunk, nehogy a kárpitra hányj.
Végignézve az eléggé koszos textilen, a hányásom lehet csak javított volna rajta, de nem mondtam, csak magamban mosolyogtam.
- Na mivan, megint jó kedved lett? - simogatta meg Hugo a fejem. Nem kell rosszra gondolni, ő az az ember volt, akinek biztos, hogy semmilyen hátsó szándéka nincsen.
- Mikor a húgom meghalt, megfogadtam, hogy sosem leszek szerelmes és ezt a mai napig tartom is - mondta nekem egyszer.
- De miért? - kérdeztem kissé megdöbbenve.
- Egyszer volt egy barátnőm, de nagyon átvert, szakított velem, én meg teljesen összetörtem és a szobámban sírtam. Bella ekkor olyan 7 éves körül lehetett, akkor még egészséges volt, legalábbis nem tudtuk, hogy mégsem az, és éppen bejött a szobámba, meglátta mi történt velem. 16 éves lehettem akkor. Nagyon megviselt az a szakítás. Szóval, megkérdezte mi a baj és mivel nagyon szerettem, elmondtam neki, hogy a bátyját nagyon megbántották. Ekkor, miután megfogadta, hogy egyszer karatés lesz és lerúgja a lány fejét ( itt Hugonak halvány mosolyra húzódott a szája) megígértette velem, hogy rajta kívül sosem lesz nő az életemben. Csak őt szeressem, mert ő nem vág át és benne megbízhatok. És állom a szavam. Tényleg nem bírok szerelmes lenni senkibe. Talán valami kötelék van köztünk még most is - kicsit elbambult, majd megrázta a fejét és rám nevetett.
Csak bízni tudtam benne, hogy ha már én nem leszek, de Melodie megszületik, köztünk is lesz egy ilyen bizonyos kapocs. Annyira szép lenne.
Szóval ezért nem aggódtam, hogy végigsimított rajtam, rámosolyogtam és közöltem vele, hogy nem nincs jó kedvem, még mindig nagyon unatkozom. Ráadásul a benzin is fogyott, így a tempón is lassítani kellett, akkor nem eszik olyan sokat ez az autó.
- Hallgassunk zenét? - vetette fel az ötletet Hugo.
- Ezen megy a rádió? - csodálkoztam el.
- Hogy ne menne? - nevetett. - Sőt, asszem' a kesztyűtartóban van két régi kazetta az egyik Beatles a másik Elvis. Hiába, imádom őket, sosem tudom megunni.
Szótlanul kinyitottam a kesztyűtartót, ahol valóban volt két kazetta, csak teljesen elázva.
- Nem hiszem, hogy ez már használható - mormogtam.
- Hogy ment ez tönkre? Az anyját, ilyen öreg már ez a tragacs? Na.. nem érdekes, akkor nézzük, mi megy a rádióban.
Benyomta a gombot és tényleg felhangzott benne a zene, igaz nem a régi slágerek, hanem nagyon is maiak, Nicki Minaj, Carley Ray Jepsen, Pit Bull...
" És, most tartsunk egy kis szünetet, a délutáni hírek után természetesen folytatjuk a Kívánság Showt, addig is maradjanak velünk - hangzott fel a műsorvezető hangja, majd egy nőé követte őt.
Botrány:
Harry herceg meztelenül billiárdozott igen csapzott állapotban egy hotelban, méghozzá egy igen kihívó hölgy társaságában múlt szombat este. Még nem tudjuk, hogy ez egy újabb románcnak tudható-e be, vagy Harry már megint játszik valakivel, mindenesetre a képek óriási botrányt keltettek így bátyja William herceg aki éppen Katerine hercegnővel van a Briminghami kastélyukban, odarendelte Harryt, és az öcskös biztosan kemény szidásban részesül majd.
Szétszakadva:
Nemrég kezdték pályafutásukat de máris szétválnak útjaik? Az új angol fiúbanda a One Direction akkora lázt keltett a világ tinédzserei között, hogy sokan őrült dolgokra is képesek, hogy láthassák, hallhassák vagy legalább üzenhessenek nekik. A fiúk jelenleg Amerikában tartózkodnak, de egyre több koncertközi eseményt mondanak le. Véleményünk szerint..."

- Jajj, fogd már be a szádat - kiáltotta Hugo, majd átkapcsolt valami másra, mire felüvöltöttem.
- Kapcsolj már vissza te épeszű, hát Harry van a rádióban! - eddig feszültem figyeltem és nagyon ideges lettem, hogy nem hallom mit mondanak.
- Jajj, bocsáss meg - mondta, majd gyorsan visszakapcsolt, mire a női hang folytatta:

"Simon, a fiúk egykori mentora azt nyilatkozta, ha Harry továbbra sem hajlandó részt venni, vagy őt teszik ki a csapatból, vagy az nem folytatja tovább a karrierjét. Jártunk a fiúk szállodájánál is, de sajnálatos módon nem voltak hajlandók nyilatkozni.
- Vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak se a médiára sem a rajongókra - mondta röviden Louis Tomlinson, akiről úgy tudjuk, hogy kapcsolata Eleanor Calderrel éppen szünetel. Reméljük ez változni fog, hiszen náluk szebb álompárt keresve sem lehet találni.  Ennyi voltam mára , este megint jövök az újabb hírekkel, addig is szép estét és jó szórakozást a Kívánság Show-hoz, Meg Teinfield-et hallották."

Hátradőltem az ülésen és elgondolkodtam, mennyi mindenről maradtam le. Harry nem vesz részt semmiben? Istenem, mi baja lehet?
- Tarts ki kérlek! - mondtam hangosan, majd a hirtelen fájdalomtól a hasamhoz kaptam.
- Mi a baj? - nézett rám aggódva Hugo. - Jól vagy? Szólj, ha rosszul vagy!
- Nem, nem semmi bajom...csak Melodie kicsit nagyobbat rúgott a kelleténél - játszottam meg, mert nem mertem megmondani, sem Hugonak, sem magamnak, hogy Melodie bizony már napok óta nem rúgott, sőt, meg sem moccant, egyszer sem.