2012. június 8., péntek

12. fejezet

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, nagyon jól esnek! Ne spóroljatok a kommentárokkal! Értetek csinálom! Jó olvasást!

"Ott állsz a vihar dobbanatlan szívében.
Állsz.
Állsz és mozgatsz."




/Harry/
Beugrottam a kocsiba, és meg sem álltam egészen addig, amíg teljesen lakatlan területre nem értem.A kezemmel  a kormányon dobogtam és az ájulás kerülgetett, olyan ideges voltam és akkora fájdalom uralkodott el felettem.  Befordultam egy kis földúton mit sem törődve azzal, hogy éjszaka van, leállítottam a motort, lekapcsoltam a világítást, kiszálltam vettem egy nagy levegőt, és üvölteni kezdtem. Nem kell értelmes dolgokra gondolni, csak úgy össze vissza, szavakat, néha mondatokat, de legtöbbször csak az 'á' hang jött ki a torkomon. Felkaptam egy pár kisebb botot amit találtam a földön és mind a kocsimhoz vagdostam, az irataimat amit a kesztyűtartóban voltak, kivettem és összetéptem, a CD-ket ripityára törtem. Semmi mást nem akartam, csak rongálni.
- Ezt neked te szemét szar! Azt hiszed, hogy van bármi értéked ezen a világon? Semmi! Csak egy rakás fém vagy! - rúgtam bele a kocsim visszapillantójába. Hihetetlen hogy az emberben mennyi energia képes felgyűni, csak azért mert mérges, megbántott, vagy esetleg nagyon szomorú. Ezért nem akartam ottmaradni. Nem akartam, hogy lássa, mennyire fájt, amit mondott. És nem tudtam, hogy fogok eléállni ezek után. Mi lehet vele? Biztos azt gondolja cserben hagytam. Nem akartam, de nem tudtam visszamenni. Időre volt szükségem. Talán önzőség de így van.
Miután kicsit megnyugodtam, illetve már alábhagyott a rongálási vágyam, visszaültem, hátradőltem a kezembe temettem az arcom és visszagondoltam az elmúlt hetekre. Észre sem vettem, hogy a könnyek patakokban folynak a szememből, de nem is érdekelt. 'Érzéketlen szörny vagy' mondta az egyik felem, de a másik ellenkezett ' Nem tudod végignézni ahogy meghal!!' .. Zokogtam. Előre hátra döltem az ülésen, mint egy őrült, és rázkódtam a a sírástól. Szükségem volt valakire, aki enyhít ezen a kínon. Valakire, aki megért. Ezért beindítottam a motort és gázt adtam.

Megálltam a ház előtt, kiszálltam a kocsiból és dörömbölni kezdtem az ajtón. Egyre jobban kopogtam annál jobban tört ki belőlem megint a sírás.
- Nyissátok már ki! - kiáltottam.
Mikor anyám kitárta az ajtót, álmosan és kócosan a nyakába ugrottam és még keservesebb zokogásban törtem ki. Ettől ő persze halálrarémült, betámogatott az ajtón és nyorsan leültetett.
- Meg...meg fog halni! .. a kezembe temettem az arcom. Talán az váltotta ki belőlem az újabb hisztériát, hogy olyan ember állt előttem, aki elől sosem titkoltam el egyetlen érzelmemet sem.
- Kisfiam, mi a baj? - nagyon rémült volt a hangja. - Mi történt? Ki fog meghalni? Nyugodj meg és próbáld elmagyarázni, hogy segíthessek - az hogy ilyen rossz állapotban látott, őt is nagyon megviselte és könnybe szöktek a szemei. Átölelt.
- Alice... meghal. És én úgy viselkedtem vele,hogy sosem fogom megbocsátani magamnak! Olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amit normális esetben soha.. Istenem...
- De ki az az Alice? - kérdezte csodálkozva.
- A lány anya, az az ember akit én szeretek - minden szónál megcsuklott a hangom.
- Istenem drágám! - kapta a szájához a kezét. - maradj itt, főzök neked egy teát. Mesélj el mindent.

-És aztán elrohantam. Tönkretettem a kocsit, széttéptem minden iratomat, majd idejöttem. Innentől te is tudod - fejeztem be a történetet, és láttam, hogy anya sír. Mindent elmondam neki, attól a naptól kezdve, hogy Alicet megismertem. Azután már csak néztem magam elé és olyasféle ürességet éreztem, mintha már nem is lenne.
- Kisfiam...Én csak azt tudom tanácsolni, hogy ha te ezt a lányt ennyire szereted, akkor elengeded... - erre felkaptam a fejem. - ..de természetesen csak mikor már muszáj. Ha a te helyedben lennék, minden eszközt megragadnék, hogy magamhoz kössem. Amíg nem késő. És amikor már tudnám, hogy mindent megtettem érte és , hogy boldog, akkor nekem is könnyebb lenne elengedni.
Ebből az elejtett mondatából tudtam, hogy mit mire ért, ránéztem, és elmosolyodtam.
- Köszönöm! - mondtam.
- De most jobb, hogyha felmész a szobádba, és kipihened magad. Sok volt ez mára neked - mosolygott vissza.
Az ágyamban fekve azon gondolkoztam még egy darabig, hogy mit csinálnék a szüleim nélkül.

/Alice/
Miután Dr. Mann megérkezett a lakásra és jobbnak látta, hogy nyugtatóinjekciót ad, mert szerinte sokkos állapotba kerültem (de persze mitől is ne) és megkértem,hogy ne szóljön erről senkinek, majd sikerült elaludnom, másnap reggel arra keltem hogy egy pohár víz van az ágyamon és egy levél, hogy nemsokára érkezik egy ápoló, aki gondomat viseli a következő hetekben.

Felültem az ágyban, és a pontra meredtem, ahol Harryt utoljára láttam. Talán nem így kellett volna elmondanom neki. Mégis csak egy 18 éves forróvérű fiú, néha komolytalan gondolatokkal, szinte még gyerek, nyilván megijesztette a dolog. Nem is számíthattam volna másra. Attól függetlenül, hogy elmondhatatlanul fájt, hogy elment, arra kellett koncentrálnom, hogy felépüljek.
Nem sokkal azután, hogy felkeltem, be is jött az ápoló, egy nagyon kedves arcú nő, segített megmosdani, és átöltöztetett. A neve Helen volt. Elmeséltem neki mindent. Jó volt valakinek elmondani.
- Tudod, nekem is volt egy ilyen nagy szerelmem - kezdett mesélni. - De az már régen történt. Egy színházban ismerkedtünk meg. Nagyon szerettem. Aztán, mikor megtudta, hogy terhes vagyok, elhagyott. Mint kiderült, felesége volt, és 4 gyereke. Hidd el, hogy tudom, mit érzel. De feladni sosem szabad, értesz engem? Soha!
- Nem bántad meg, hogy leálltál vele? - kérdeztem csodálkozva.
- Nos talán rossz emlékek is fűznek hozzá. De van tőle egy gyönyörű fiam, aki életem legszebb ajándéka és ez mind azért van, mert találkoztam vele. Ha újra csinálhatnám, ugyanezt tenném.
Jó volt hallani tőle. És rájöttem, hogy talán jobb lett volna ha kizárom Harryt az életemből... de igen valószínüleg én sem tennék másképp, ha elölről kezdhetném.
Hirtelen hányinger fogott el. Annyira, hogy szólni se tudtam, de már jött ki minden. Helen odatartott egy lavort (honnan tudhatta, hogy hányingerem lesz majd? ) és fogta  a hajamat, hogy ne legyen tiszta mocsok. Zavarban éreztem magam, pedig tudtam, hogy ápoló és ez a dolga.
Miután eltakarított mindent, visszafektetett az ágyba, mert azt látta a legjobbnak, ha pihenek. Csinált ennivalót, valami zöldségleves félét, ami könnyű volt és nagyon jól esett. Nem nagyon tudtam enni mostanában.

Pár nap elteltével viszont kezdtem megunni a monoton életet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire unalmas lesz a felépülésem. Vagy a haldoklásom. Ki tudja. Amíg kába voltam, átestem egy gerincvelő vizsgálaton, hogy milyen jellegű a daganat, erről nem is tudtam addig. Most jöttek meg az eredmények és Dr. Mann bíztató dolgokkal árasztott el.
- Nos úgy tűnik, hogy ez a leukémiádnak egy gyógyítható fajtája, amint teljesen összeforrt a seb, elkezdjük a kemoterápiát. Ennek viszont következményei is vannak. Hajhullás, és mégnagyobb vérzékenységi hajlam, ezért nagyon kell vigyáznod magadra! Hányingered is sokat lesz, a gyógyszer átjárja majd a tested. Először naponta 10 perccel kezdjük a terápiát, aztán növeljük, végül megint csökkenteni fogjuk, ez vezet majd a teljes felépülésed felé. Talán a hajad hullása lesz rád a legnagyobb hatással és a közérzeted sem lesz a legjobb, de ha minden rendben megy, túl is élheted. Egy szó mint száz, a folyamatot elhúzza akár így történnek a dolgok, akár másképp.
Nem tudtam, hová legyek a boldogságtól. Lehet, hogy mégsem kell elűnnöm? Lehet minden jóra folrul? Megpróbáltam a legpozitívabban gondolkodni.
- Mindenesetre vegyél egy füzetet, és írj naplót az állapotodról, ebből én is tudok tájékozódni, havonta fogom átolvasni.
Hevesen bólogattam. Hónapok óta először csillant fel bennem a remény, hogy élhetek.
Időközben megtanultam egyedül hajtani a kerekesszéket, és megtapasztaltam, hogy hiába tűnik könnyűnek, nagyon bonyolult.
Persze minden percben Harry járt az eszemben. Mikor lefeküdtem és nem tudtam aludni, néztem a plafont,meg sem próbáltam kiverni őt a fejmemből. Ilyenkor úgy éreztem, hogy inkább meghalnék, minthogy nélküle kelljen élnem.
Egyik délután aztán mikor a kertben gyakoroltam a kanyarodást, valaki tekintetét éreztem a hátamon. Nem voltam benne biztos hogy figyelnek és inkább én sem fordultam meg, ha van is ott valaki, majd idejön ha akar. Aznap nem ment valami túl jól, ahogy fogtam a kerekeket, nem akart a szék megmozdulni.
- Francba - dünnyögtem, sóhajtottam egyet, majd hátradőltem. Ekkor hallottam meg a lépteit. Lassúak voltak, de határozottak. Megköszörülte a torkát,  majd mögülem odanyúlt a kerekekhez, úgy, mintha ő ülne benne.
- Jobb kéz hátra, bal kéz előre és már kanyarodsz is - majd megfogta a kezeimet odahelyezte őket majd rájuk tette az övéit is. Megmutatta, hogy kell, de addigra már egyikünk sem a székkel volt elfoglalva, ugyanis nagyobb igényt tartottam arra, hogy a szám a szájára szorítsam. Mikor vége volt ennek a hosszú és mindent elmondó csóknak, ennyit bírtam kinyögni:
- Vigyázz Styles, a végén még rájössz, hogy nem énekes, hanem orvos kellett volna hogy legyél! - nevettem. -Visszajöttél - tettem hozzá.
- Vissza - és eleresztett felém egy mosolyt.
- Örökre?
Bólintott.
- Hogy bebizonyítsam, nem hazudok, a napokban elköteleztem magam valamire - megkerülte a tolókocsit mígnem szembe került velem és letérdelt, hogy a szemem az ő szeme magasságában lehessen. - Azt mondtam örökre. És állom a szavam. Nem tudom, hogy nálad az örökre meddig fog tartani. De bármi legyen is, teszek róla, hogy a hátralévő életed ezen időszaka a lehető legboldogabb legyen - nem igazán értettem mit akar ezzel.
Egészen addig, míg a zsebéből elő nem vett egy kis dobozt, felémnyújtotta majd felhajtotta a tetejét. Kikerekedtek a szemeim.

- Elizabeth Alice Halkins. Leszel a feleségem?

16 megjegyzés:

  1. nagyonjó*-* siess a következővel(:
    bár egy kicsit durva hogy 18éves Harry és hirtelen hozzámegy , de nagyon aranyos (:

    VálaszTörlés
  2. Áhh...ez nagyon jóó :$ Siess a következővel :))
    én sírtam rajta nem tudom miért!!de amyúgy nagyon tetszett <3<3

    VálaszTörlés
  3. Sietek! :) egy szóval sem említettem, hogy hozzámegy ;) :D majd kiválik :D

    VálaszTörlés
  4. olyan nagyon boldognak hittem a fejezetet amíg el nem olvastam a komid, ne már hogy majd nem-et mond :O
    tegnap kezdtem el olvasni a blogod és már most imádom :)
    siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  5. lehet, hogy igent mond, lehet, hogy nemet :DDD ki tudja:D

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nem vagyok egy nagy kritika író, de szerettem volna veled megosztani a véleményem. Általában szeretek minden fajta blogot olvasni, bármiről is szóljon. Viszont azt nem szeretem egy történetben sem, hogy ha pillanatok alatt zajlanak le az események, az annyira valóságtalan. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nálad ezt tapasztaltam/tapasztalom. Annyira nincs valóságalapja az egésznek! Az egyik pillanatban kap egy elsőosztályú repülőjegyet, aztán a másikban átváltoztatják, következőben megismerkedik a srácokkal, de utálja Harry-t. A következő fejezetben, már lefekszenek egymással, majd strandra mennek és így folytathatnám. Remélem kiderült számodra, hogy én mit fájlalok, és nem veszed sértésnek, hogy leírtam.
    További jó fejlődést!

    E.B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudod, hogy imádom a sztorit viszont egyet kell értsek :///♥ húzhattad volna...:O ÉS ÉN SEM BELESZÓLÁSKÉNT MONDOM :Oo félre értés ne essék :)♥

      Törlés
    2. Tudom, hogy mire gondoltok..:) Én is fájlalom de sajnos erre kellett vetemednem. Pár hét múlva ugyanis nem lesz már internetkapcsolatom. addig szeretném befejezni...:( sajnálom, hogy nem tetszik, de húznám én.csak nem tehetem..:) azért remélem nem olyan borzalmas :)

      Törlés
    3. szia!
      hát nem tudom, de én általában úgy vagyok vele, hogy vagy igényes munkát vagy semmit nem adok ki a kezeim közül, de te tudod :)

      Törlés
    4. úgy látszik, sokaknak bejött, ha tovább olvastad látod, hogy mi volt benne a kis "csel" amit próbáltál megkritizálni... nincs több hozzáfűzni valóm, szerintem a legtöbben igényesnek tartják, de nagyon várom a következő könyvedet, hogy elolvashassam..

      Törlés
  7. az izgatottságnál ez előfordul:))még mindig inkább siessen,mintsem copy.zon.:)) amugy Sonette imádtam!!mik bújkálhatnak még a fejedben,várom a következőt:))ma még lesz,vagy korábban feküdjek le aludni?!:Dhaha xX

    VálaszTörlés
  8. az igen :| na ezzel megleptél :o most komolyan megkérte a kezét :O? ilyen hamar? oké h lehet meghal meg ilyesmi [bár remélem nem xd] csak nekem ez kicsit sok :|| de azért jó volt :DD nagyon tetszett :$♥ csak..kicsit..meglepett :|
    siess a kövivel ^^♥xx

    VálaszTörlés
  9. A csajt is meglepte. :D ennyit elárulok :D de minden kiderül a következő részekből :))))) aki azt hiszi, hogy ez csattanó, elárulom, hogy köze sincs hozzá :D majdmeglátjátok :):) puszi mindenki xxx♥

    VálaszTörlés
  10. szerintem én soha nem sírtam még ennyire... a fájdalom átjárta a testem, a könnyeim hullottak, mintha egy csapot nyitottam volna meg .. itt ülök a gép előtt és még mindig csak zokogok és zokogok.. pedig már a következő részt is elolvastam ... köszönöm hogy megírtad ezt a blogot! neked hála, most végre kisírhattam magamból mindent.. és érzem hogy ennek még nincs vége ..minden nap próbálok egyre több részt olvasni.. de korlátoz az iskola.. nagyon remélem hogy olvashatom ezt a blogod könyvben, vagy egy új blogod itt neten.. hajrá! és írj még sok-sok ilyen gyönyörű blogot! tehetséges vagy.♥ ne szalaszd el a lehetőséget.. írj írj és írj.. ebben nagyon jó vagy:)

    VálaszTörlés