16. fejezet

-          Nyugodj meg Alice. Előfordul, hogy a gyógyszertől késik. Emiatt nem kellett volna ideszaladnod. – Dr. Mann hangja nyugodtságot árasztott. De nem hagytam annyiban. Rátenyereltem az asztalra és elértem, hogy a szemembe nézzen.

-          Nem szeretnék több talánt , sem előfordulhat-ot. Tényeket szeretnék. Derítse ki. Ha jól tudom, az a srác itt a hátam mögött ha nem kéri meg önöket, hogy vizsgáljanak meg, maguk tesznek az egészre – olyan ideges voltam,hogy ki tudtam volna rúgni a doktor alól a széket, aki nyugodtan visszapillantott a kartonomra.  – Nos?

Dr. Mann letette a mappát és felsóhajtott. A szemében fáradságot és valami irtózatos fájdalmat láttam. Csak egy pillanatra csillant fel, de már el is tűnt. Értetlenkedve néztem rá. Rettegve. Reméltem, hogy ez a pillantás nem velem volt kapcsolatos. Egy pillanatra képes voltam félretenni a panaszomat és megkérdeztem.

-          Valami baj van doktor úr? Úgy tűnik, nincs teljesen rendben – komolyan érdekelt, mi lehet az a probléma, ami így meglátszik egy örökvidám és mindig nyugodt orvoson.

-          Nagyon kedves vagy, hogy megkérdezed. Egyszerűen csak fárasztó napom volt, ráadásul a héten két kisgyereket is elvesztettünk. Még a munkámnak is annyi lehet, nem tudok koncentrálni, állandóan attól félek, hogy megint elkövetek egy hibát, és az újra egy ártatlan

életbe kerül majd.  Megőrülök belé – lehajtotta és a kezébe temette a fejét. Nem sírt, csak kicsit megdörzsölte a szemeit, majd rám nézett és halványan, de igazán nagyon halványan elmosolyodott.

Nem szóltam semmit, csak hosszan néztem rá. Annyira önző voltam, hogy meg sem láttam mások érzelmeit, nem érdekelt mit gondolnak, vagy min mennek keresztül. Aggódtam, és már nem csak magamért, hanem az én kedvenc doktoromért is.  Átfogtam a vállát. Néha neki is szüksége van valakire. Így maradtunk mozdulatlanul és csöndben átérezve a gyászt a gyerekek halála miatt és Niall is érthette miről van szó, mert lehajtotta a fejét és ő sem szólalt meg. Láttam, ahogy dr. Mann egy bizonyos pontot bámul majd megrázza magát, és megint rám mosolyog.

-          Természetesen, ha akarod, felírok neked egy tesztet, amiből kiderül az eredmény. De előtte fel kell tennem néhány kérdést. Ha a fiatalembert nem zavarja és persze téged sem, maradhat bent - bólintottam Niallnek, hogy bent maradhat, hiszen megbíztam benne, nem volt semmi titkolnivalóm.

-          Nos, hányszor voltál együtt a..- itt Niallre pillantott.

-          Harryvel – vágtam rá.

-          Ó, igen..khm. Szóval hányszor voltál együtt vele?

-          Kétszer.

-          Hány éves Harry?

-          18.

-          Értem, akkor nyilván jól teljesít, nincs vele semmi probléma.

-          Hát…nincsen, tényleg nincsen – elpirultam. Nem akartam azt mondani, hogy a jó az enyhe kifejezés, ha Harryről van szó.

Ezernyi kínos kérdés után, Dr. Mann végre felírt egy speciális terhességi tesztet, ami csak pár nap múlva érkezik meg postán, tehát várnom kellett. Megnézte a foltokat  a hátamon,  továbbá átadta az időpontot is amit még Dr. Starkey írt fel nekem ellenőrzésre, röntgenre és ha aktuális, akkor varratszedésre is. 

Niall kitolt az ajtón, de én még hátraszóltam.

-          Köszönök mindent! És ne aggódjon doktor úr, egyszer minden megoldódik! Nézzen rám, mindjárt meghalok, mégis van okom mosolyogni! – mondtam neki bátorítóan. – Egyébként, ha kérdezhetnék még valamit…Nos, ha esetleg az eredmény pozitív, mi lesz a teendő?

-          Nem találkoztam még olyan emberrel, akinek a leukémia ideje alatt sikerült volna terhességet produkálnia, mindenesetre utánanézek, és minden követ megmozgatok, valami használható ötlet után. Tudja a számom, ha megvan az eredmény, nyugodtan hívjon.

Niall hiába maradt velem ott egész éjszaka és simogatott, vagy a hajamat babrálta, nekem sehogy sem sikerült elaludnom.  Rajta is láttam, hogy csak pislog és nézi a plafont, nyilván az járt a fejében, ami nekem. Mi lesz ha az eredmény valóban pozitív és mégis hogy fogom ezt közölni Harryvel, ha már a betegségemre is így kiakadt?

Elérkezett a szombat is, ami nyüzsgést és stresszt hozott magával, hiszen a fiúknak nagykoncertjük volt, az én tesztem pedig még mindig váratott magára. Mivel Niall reggel 5-től próbán volt, Danielle jött át segíteni és kicsinosítani.

-          Örülsz, hogy Harry végre hazajön és láthatod ugye? Én is mindig így vagyok Liammel. – éppen púderrel fedte le az arcomon lévő apró bőrhibákat. Azt gondoltam annyit mondhatok neki, hogy összekaptunk.

-          Nem hinném, hogy nagyon fog örülni nekem, ugyanis összekaptunk egy jelentéktelen apróságon – válaszoltam és reméltem, hogy nem fog rákérdezni a dologra. Szerencsére aznap Fortuna mellém állt, mert Danielle csak csendben sminkelt tovább. Egy idő után is csak annyit mondott:

-          Mostanra biztosan megbékélt, ne aggódj! Nagyon tüzes vérű, de hamar lenyugszik. Valószínűleg már el is felejtette, hogy haragszik rád.

Ekkor csöngettek. Danielle odaszaladt az ajtóhoz, majd beszélgetett valakivel egy darabig. Mikor becsukta az ajtót és felém fordult, furcsállóan nézett rám. Lassan hozzám sétált, majd könnyedén ledobta az ölembe a kis csomagot, és ebből rögtön rájöttem, hogy mi az.

-          Azt hiszem, már értem. Ilyen esetben én sem tudtam volna mit tenni Harry helyében. Mégis hogy sikerült ezt összehoznotok? – nem volt mérges, csak kiváncsi.

-          Danielle ez még nem biztos. De ő nem tudja. Nem ezen vesztem vele össze. Egyébként, tudod hová ment?

-          Fogalmam sincs. Tényleg. De mindenkit felhívott, hogy jól van és ne aggódjunk. Nem szeretnéd most elvégezni a tesztet? – mutatott rá. Hiába vártam egész héten annyira erre a csomagra, most, hogy a válasz kapujában voltam, mégsem volt elég bátorságom hozzá.

-          Inkább majd a koncert után – halványan mosolyogtam, de belül mindenem égett. Bedobtam a táskámba a tesztet és hagytam, hogy Danielle rám aggassa a bézs színű ruhát, ami kifejezetten jól is állt volna, ha álló helyzetben lettem volna.

Mikor betoltak a nézőtérre és Niall egy biztonsági őrt is állíott mellém kicsit elszomorodtam. Azt gondoltam láthatom Harryt még a koncert előtt. De nem volt erre semmi esély, hiszen én most csak egy ugyanolyan néző vagyok, mint akárki már ebben az óriási stadionban. Tetszett a felvezető zene. Nem nagyon hallottam még a számaikat,de kifejezetten kellemes volt egy kicsit kikapcsolódni.

Láttam ahogy énekelnek és ugrálnak a színpadon, szinte ugyanúgy szekálva egymást, mint a való életben. Örültem, hogy olyan előadók, akik megmaradnak önmaguk. Remekül éreztem magam, mind az öt fiú nagyon tehetséges volt. Persze Harryt néztem a legtöbbet. Kicsit mintha fogyott volna. Aggódtam érte, hogy nincs-e baja, hiszen, sosem mosnám le magamról a szégyent, hogy miattam menjem tönkre ez a kincs fiú.

-          Következő számunkat a Moments-et pedig egy bizonyos lánynak küldjük, vagyis neki szól, nem rég lépett be az életünkbe, de fenekestül fel is forgatta azt. A nevét nem mondjuk,de biztos tudja, hogy róla van szó. Itt ül a sorok között. – Louis hangja csengett a mikrofonba és addig nem is nagyon érdekelt, hogy kiről van szó, amíg össze nem akadt a tekintetem Harryével.

Egy pillantás. Annyi szó, annyi érzés van benne, hogy szinte rögtön kiolvasod a másik gondolatait. Azonnal tudtam, hogy nekem szól. Láttam, hogy megbocsátott, úgy értem reméltem, hogy azt tette. Szinte mint egy szenvedélybeteg, úgy kapaszkodtam a tekintetébe, mintha soha nem akarnék elszakadni tőle. Megint felgyúlt bennem az a bizonyos érzés, amit Harry után éreztem. És most sem tehettem ellene semmit. Halványan elmosolyodott, majd mintha a szájával egy „szeretlek”-et próbált volna észrevétlenül formázni, de szinte biztos voltam benne, hogy csak képzelődtem. Többet viszont nem tudtam kiolvasni a szemeiből, mert a dal elkezdődött és ő a közönség felé fordult.

A koncert után rögtön a színfalakhoz tolattam magam az őrrel. Egyenesen Harry felé vettük az irányt, de furcsállva vettem észre, hogy mintha nem is érdekelné, hogy ott vagyok.  Kikerült,mint egy kukát,  észre sem vett, vagy csak átnézett rajtam, nem tudom, mindenesetre nagyon fájt, hogy megint ezt csinálja. Ekkor hirtelen Niall termett mögöttem.

-          Tetszett a dal? – nézett a szemembe.

-          Te voltál?- értetlenkedve pillantottam rá.

-          Persze, hogy én, ki más? – nevetett, de aztán ráfagyott az arcára a mosoly, ahogy rádöbbent, mire gondolok. – Oh. Én azt hittem, hogy te is úgy érzel… úgy értem..- teljesen elvörösödött, megrázta a fejét majd egy „reménytelen vagy”-gyal távozott.

-          Niall! Én nem akartam.  Én nem gondoltam, hogy te.. – de nem nézett vissza. Szép. Mindent elrontottam és mindent egy valaki miatt.

Meg sem várva, hogy a biztonságiőr odatoljon, magamtól gurultam, egyenese Harry lábai elé.

-          Tudom, hogy nem szeretnél, de beszélnünk kell – megpróbáltam olyan hivatalosnak tűnni és határozottnak, amilyennek csak tudtam.

-          Miért nem beszélsz a drágalátos Niall barátocskáddal? Vele alszol mostanában nem?

-          Te…te meg miről beszélsz?  - pislogtam. Niall elmondta neki? Istenem, mekkora egy barom voltam. De most nem ennek volt itt az ideje. Nem is a veszekedésnek. Kirántottam a táskémból a tesztet és Harry felé nyújtottam.

Kikerekedtek a szemei, a többiek is láthatták, hogy valami nincs rendben, mert eloldalogtak a közelünkből.

-          Mostmár hajlandó vagy szóbaállni velem? – szinte már szigorúan néztem rá.

Szótlanul megfogott és villámgyorsan ,amilyen gyorsan csak lehetett, a  rokkant vécébe tolt és magunkra zárta az ajtót.

-          Mi a fene történt? Minek az? Ugye nem?

-          Nem tudom, Harry, de meg kell néznünk.

Szótlanul, de szinte gyűlölködve pillantott a hasamra, majd újra rám és így szólt:

-          Akkor csináld , addig elfordulok.

Remegő kézzel téptem fel a csomagolást, majd vettem használatba a kis lázmérőnek tűnő tesztet. Mikor végeztem egy darabig meredtem rá.

-          Már megfordulhatsz- motyogtam Harrynek. – Még nem tudom.

Megfordult, majd várt. És én is.

-          Látsz már valamit?- Kérdezte idegeskedve.

-          Még nem..vagyis….- pislogtam egyet kettőt.  Harry szeme kikerekedett. Fehér lett mint egy hulla, és megsemmisülve kérdezte.

-          Mi van? Istenem Alice, kérlek, mondd már el, hogy mi van?