19. fejezet

Mikor reggel felébredtem, Harry ott volt mellettem, a plafont nézte, láttam rajta, hogy nem sokat aludt. A szemei vörösek voltak és alattuk két óriási karika feketéllett.
Én sem aludtam túl jól, hisz tudtam, hogy nagy teher van rajtunk, két ember életéről kellett döntenem három nap alatt, az egyik az enyém volt, a másik pedig azé a kis emberé akit az örökkévalóságig szeretni fogok, akár élek, akár nem.
- Jobban vagy? - kérdeztem csendesen.
Harry felémfordította a fejét és láttam, hogy a kérdésem teljesen felesleges volt, mégis beszélni akartam hozzá.
- Nem tarthatjuk titokban, el kell mondanunk mindenkinek - folytattam. - Gondolkoztam. Szét fogsz törni miattam. Teljesen. Nem bírod kiadni magadból a fájdalmat, mert nincs kinek elmondanod. Viszont, ha mindenki nyíltan beszélne róla akkor nem lenne rajtad annyi stressz.
Tényleg ezen járt a fejem egész éjjel. A teher forrása már az, hogy ezt az egészet három embernek kell titokban tartani egy világ előtt. Már nem azon volt a hangsúly, hogy én meghalok-e vagy sem, ezt tudtam több mint fél éve és volt időm rá, hogy feldolgozzam. A gyerek élete volt a legfontosabb. És természetesen Harry egészsége.
- Botrány lesz belőle - megint a plafont nézte. - " Tudomásunkra jutott, hogy a szívtipró, Harry Styles titokban gyereket csinált a barátnőjének, aki egyébként súlyos leukémiával kűzd. Ejnye-bejnye Harry, hogy mosod le ezt magadról, nem kellett volna jobban megválogatni, kivel, mikor és mit?" - mondta a híradósnő hangján affektálva. - És ez nem csak nekem lenne rossz. Téged is támadnának, rengetegen, talán többen, mint engem. Azt meg nem bírnám elviselni.
Hasra fordultam és feltámaszkodtam az ágyon. Jó volt, hogy végre tudok szabadon mozogni.
- Harold, nekem már mindegy! - de erre is csak a szemeit forgatta. Folytattam. - Az a dolgom, hogy óvjam a gyereket, és téged. Most szerepet cseréltünk. Neked ez nem könnyű de én itt vagyok és segítek! Lehetünk felőlem csak bűntársak is, ha te ezt akarod, mert ezt mondtad. De én vittelek ebbe bele és én is foglak kihúzni.
Nem válaszolt sokáig, de mikor hirtelen megszólalt, azt kívántam, bár ne tette volna meg.
- Végül is, ha kiszedik belőled a gyereket, akkor túlélheted. Ezen még nem gondolkoztál? Úgy beszélsz, mintha akarnánk, hogy megszülessen. Erről eddig szó sem volt.
Hátrahőköltem. Mit mondott? Ekkor rájöttem, hogy mire céloz. Ő nem akarja a gyereket és végülis igaza van. Nem volt megbeszélve. A megdöbbentségtől rekedten kérdeztem tőle:
- Te...te ugye nem akarod ezt? Téged nem érdekel, hogy ki van a hasamban. Neked ez csak egy semmiség, hogy kiszedik belőlem.
- Én csak azt mondom, hogy ha az nem lenne benned, te meggyógyulhatnál. Nem hallottad, mit mondott az orvos? Te előre úgy tervezel, hogy meghalsz. Kést forgarsz a szívemben megint. Hányszor lehetnél még terhes? Megmenekülnél, nem lennél beteg és nem kéne soha többet ilyesmiken aggódnod - megint felemelte a hangját, én pedig szótlanul hallgattam.
- Nem értelek Harry. Pár nappal ezelőtt azt mondtad, hogy felelősséget vállalsz a gyerekért is és értem is. Most itt fekszel és szinte üvöltesz, hogy tűntessék el belőlem a babát. Mégis mit szerenél? Én nem akarok veszekedni, de el kellene döntened, hogy mit érzel. Kiakadtál tegnap nem? Ha nem lennének érzéseid a gyerek felé, sosem néztél volna úgy rám a rendelőben - nem tudtam rajta kiigazodni és nem mondott soha semmi konkrétat.
- Tudod, mit gondolok? Te vagy az akit nem akarlak elveszíteni és nem a gyerek. Ha te nem vagy, akkor gyerek sincs! Gondolkozz! Ennyit ér az életed, hogy meghalsz csakhogy az élhessen?  - a fejével a hasam felé bökött.
Az? Nagyon ideges lettem. Mégis minek képzeli magát? A saját gyerekéről beszél! A lányáról vagy a fiáról. Kimásztam az ágyból, mert nem bírtam vele lenni tovább egy légtérben.
- Azt hittem, szíved azért még van - majd becsaptam magam mögött az ajtóm.

Átmentem Millához kicsit beszélgetni, hogy kitisztuljon a fejem. Nem nagyon érdekelt már ki tudja és ki nem, elmondtam neki mindent töviről-hegyire, tudtam, hogy megért majd, hiszen ő vitt haza, ő volt az egyetlen, aki segített. Mikor megtudta sírva ugrott a nyakamba és tudtam, hogy nincs visszaút. Mindenki megtudja és én leszek az, aki dönt. Nem bízom Harryre, a kisbaba az enyém, és mindent megteszek, hogy túlélje.
Ekkor kopogtattak az ajtón és Niall jött be. Magam sem tudtam, mit teszek, de odaszaladtam hozzá és a nyakába ugrottam.
- Ne haragudj rám ! Annyira hülye vagyok, hogy az elmondhatatlan.
- Alice, te ne beszélj, nem tehetsz semmiről, én voltam a barom! Te Harryt szereted és ő is téged!
- Nem tudom Niall.. - elmeséltem neki, amit Harry mondott és ami miatt eljöttem. Niall átölelt, őszintén  én örültem hogy nem haragszik, és jó volt a karjaiban lenni.
- Lesz ma egy sajtótájékoztatónk. Eljöhetnél - nézett rám a gyönyörű kék szemeivel. Annyira megnyugtató volt a közelsége. És mégis, valamilyen titokzatos erő Harry mellett akart tartani. Megráztam a fejem.
- Itthon maradok, Millával majd nézzük a tévében. Megígérem - adtam egy kedves kis puszit az arcára. Szinte testvéri szeretet alakult ki köztünk az együtt töltött hetekben. Örültem, hogy nem olyan makacs, mint Harry és megbocsátó, mert erre most nagy szükségem volt. Hogy úgy legyen mellettem valaki, hogy nem harcolunk. ..

Millával tehát, bevackoltunk este a televízió elé, és bekapcsoltuk a BBC-t, mert a fiúkat ott is adták. Néztük, ahogy besétálnak és ahogy rajongók visító hada teszi a magasba a kezét egyszerre "Love you One Direction" és "Marry me!" táblákkal együtt. Mindig tiszteltem őket, hogy felnőttesen kezelik a rajongókat és a hírnevet, nem úgy, mint egyes dolgokat. Ekkor megszólalt a bemondó.
"Ma este remek izgalmakban lesz részünk a One Directionnel. A srácok mesélnek a közelgő turnéjukról, egyénileg beszámolnak a mindennapjaikról és a tájékoztató végén a rajongók kérdezhetnek is tőlük! (sikítás és morajlás). Valamint Harry Stylesnak fontos bejelenteni valója van a jövőre nézve. Harry, csak nem megint rosszalkodtál?" A rajongók felszisszentek a legrosszabbra számítva és én is felültem az egyébként henye pózomból. Ekkor Harry felállt és megköszörülte a torkát.
- Nos. Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon szeretem minden rajongómat, el sem tudjátok képzelni mennyire hálás vagyok ezért. Nyilván, mindenkivel megtörtént már, hogy kishíján elvesztett valakit, akit nagyon szeretett. Velem éppen ez történik most. Megismertem egy lányt ( hújjogás, fütyülés, itt-ott sírás.) akit azóta is jobban szeretek, mint saját magamat és az nagy szó...(nevetés)...
Jómagam ültem a képernyő előtt, megdermedve, Milla pedig ugyanígy, majd hirtelen megbökött.
- Azt hiszem...azt hiszem, hogy ez neked szól! - köpnyi-nyelni nem tudott ő sem, csak teljesen ledöbbenve bámulta, amint Harry elmondja a nevem, mit sem törődve azzal, hogy a rajngók, egyre durvább szavakat löktek felé és majdnem eluralkodott a káosz, de végül kivitték a rendbontót és a többiek megint csendben hallgattak. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy mit akar mondani, és hogy bejelenti, amit meg sem beszéltünk.
Villámgyorsan összekaptam magam és kirángattam Millát is az ajtón, beugrottunk a kocsiba és padlógázt adtam.
- Milla, hol van a sajtótájékoztató?
- A Time Square-en, a moziban - üvöltött, de nem értettem, hogy miért. Talán ő is úgy izgult, mint én. Aztán rájöttem, hogy én is üvöltöttem.
Berontottunk egy szál mackónadrágba és toppba, Millát felismerték az őrök,így szerencsére bejutottunk. Egy kis bejáraton keresztül,  már mi is élőben figyelhettük Harryt. A szemei könnyesek voltak és úgy láttam, hogy a közönségből is sokan sírtak.
- Mikor megtudtam, hogy leukémiás aztán hogy gyereket is vár, szörnyen viselkedtem vele, úgy ahogy sosem érdemelte volna meg. Értsétek meg, nagyon meg voltam ijedve. Ma is veszekedtünk és megint olyanokat mondtam neki, amiért otthagyott, meg is értem, hisz azt mondtam, minden sokkal jobb lenne a gyerek nélkül. (Közönség felhördül és az újságírók vadul jegyzetelnek.) Ő most nem lehet itt, de remélem, hall engem, és lát, látja, hogy megbánok mindent és hogy szeretem.Igen, jól hallod. Szeretlek, jobban, mint akárki mást. - Könnyek szöktek a szemembe és megsemmisülten hallgattam a vallomását. Remegő szájjal... - Alice betegsége annyira súlyos, hogy valószínüleg elveszítem, - az arcáról megállás nélkül folytak a könnyek és a fiúk is megdöbbenve nézték őt, kivéve persze Niallt. Köhintett, majd folytatta. - Az orvos három lehetőséget vázolt fel nekünk. Vagy a baba éli túl és Alice megy, vagy Alice élheti túl, de akkor a baba megy, Vagy mindketten mennek. Rettenetes dolog, ha az embernek a számára két legfontosabb ember között kell döntenie. De mielőtt eljöttem ide, elmentem a kórházba és az orvosunkkal megbeszéltem egy negyedik lehetőséget. Neki is el fogom mondani. Vállalom a gyereket és szívem minden szeretetével oda leszek érte, ha megszületik, ha nem. Nem bírtam tovább magamban tartani. Ők a családom. És életük végéig szeretni fogom őket.
Ekkor tudatlanul, de felém kapta a fejét. Könnyes szemmel rámosolyogtam ő szipogni kezdett és csak annyit szólt:
- Itt vagy.
A teremben lévő összes ember felém fordította a fejét és csodálkozva néztek rám. Harry mosolygott miközben sírt és intett a fejével, hogy menjek oda. A szeme megnyugtató volt, hogy nem lesz semmi baj.
Annyira erőtlen voltam, hogy segíteni kellett, hogy felmenjek a lépcsőn, de inkább az izgalomtól, mint a rosszulléttől. Síri csend volt a teremben, Harry magához húzott azt hittem megcsókol, de ehelyett kifordult a közönség felé.
- Ők lennének azok - majd csak ez után adott egy kis csókot az ajkaimra.
Rettenetesen hiányzott. Visszacsókoltam és hallottam, ahogy a rajongók könnyes üvöltésben törnek ki, tapsolnak, ujjonganak, és csak nagyon kevesen kiabálják hogy "büdös ringyó". Nem érdekelt. Jó volt, hogy Harry felvállalt, hogy erős volt és hogy megint együtt vagyunk.
A közelgő halálom gondolatát is könnyebb volt elviselni attól a pillanattól kezdve.