27. fejezet

Másnap reggel, Harry, mint egy kisfiú, úgy kelt fel, fütyörészett, mosolygott, néha még táncikált is örömében. Én az ágyban felülve néztem őt, Átfogtam a lábamat és a fejem a térdeimre hajtottam. Nevetve konstatáltam, hogy ez volt az, ami hiányzott neki, hogy megérintsem, hogy úgy viselkedjünk egymással, mint férfi és nő, és bevallom, nekem is jót tett. Szinte már el is felejtettem, hogy ilyet is csinál az ember, ha szerelmes. Ő is észrevette a vidám  arcom, mert felkapott, megpörgetett, és egy gyendéd puszit nyomott a számra. Szerettem őt. Rájöttem, hogy mindennél jobban. Teljesen kivirultam és akárhányszor összeakadt a tekintetünk, mindkettőnk arcára mosoly ült ki.
- Na, mit szólsz, a lány az enyém, te bájgúnár! - kiáltotta Harry oda kajánul Alannek mikor reggelizni indultunk, majd látványosan megcsókolt. Megráztam a fejem és odaballagtam a hozzá.
- Ennek meg mi baja? - kérdezte meglepetten Alan.
- Mondjuk úgy, hogy visszakapta az igényeinek megfelelő életét. Ne haragudj rá, a fellegekben jár, és konkrétan azt gondolta, hogy le akarsz csapni a kezéről - nevetésben törtünk ki mindketten.
- Alice, ha akarnálak sem lennék rá képes, hogy lecsapjalak a kezéről...
- Ezt hogy érted? - húztam fel a szemöldököm.
- Úgy, hogy melegebb vagyok a kályhánál is - csillant fel a szeme, hogy van végre akinek elmondhatja - és már választottam is van!
- Kicsoda? Ugye nem kell féltékenykednem? - öleltem át mosolyogva.
- Dehogy.. Ismered a gondnok gyereket? Tudod azt a furcsát, aki lent lakik az alagsorban.
- Azt a negyven cm karvastagsággal rendelkező mindenest?
- Aki a múltkor kiszabadította Drue-t az ételliftből..
- Persze - nevettem, szinte már könnyeztem belé. - Nem beszéltem sokat vele, de igen ismerem.
- Na...hát ő lenne az - Alan elpirult én meg végigsimítottam az arcán.
- Ha bármiben segítség kéne Alan, nekem mindenképpen szólj, oké? Harryre pedig ne neheztelj, mert eléggé féltékeny típus. Főleg hogy...- itt megakadtam. Mindenki tudta, hogy mi bajom van, mégis nehezen mondtam ki.
- Tudom...Alice, annyira hiányoznál.. Mégis kivel beszélgetnék? Rajtad kívül senki nem tudja, ezt. Olyan nehéz néha...de menj, mert a te kis Harry barátod eléggé megorrolt rám úgy tűnik megint - arra pillantottam, amerre Alan mutatott és felnevettem, mikor Harry idegesen motyogva magában, dobol az asztalon, amit lefoglalt nekünk.  Odalibbentem, leültem és elkezdtem megkenni egy málnalekváros kenyeret.
- Erről beszélek - mondta elutasítóan. - Hogy bizonyítsam be, hogy én szeretlek, és az enyém vagy?
- Mondjuk úgy, Harold, hogy megbízol bennem, és nem sajátítasz ki - néztem rá jelentőségteljesen, és tudtam, hogy tudja, hogy igazam van, mert csak csendben rágott tovább.
- Egyébként is meleg - folytattam egy pár perc múlva.
- Haha, a legjobb csajozós szöveg, amit valaha hallottam. Én is szedtem már fel így nőt.
Éppen a teámba kortyoltam bele, de ahogy meghallottam ezt, ki is köptem és iszonyú nevetésben törtem ki. Elképzeltem, hogy Harry úgy arat sikert, hogy langyosnak tetteti magát.
- Ez...sajnos...már...nem...fog...többet beválni - fuldokoltam.
Hirtelen felállt és megcsókolta a felső ajkamat.
- Lekváros volt - húzta fel a szemöldökét, mire odalba bokszoltam, aztán megöleltem.
- Mit tervezel mára? - kérdezte.
- Nem nagyon gondolkoztam rajta, mert Eleanor ma jön, tudod, és látni szeretném, mikor megjelenik....

Ebben a pillanatban rontott be a barátnőm, szinte végszóra. Sikítani kezdett, mint egy kislány, és a nyakamba ugrott. Szorosan átöleltem, nem tudtam, hova legyek a boldogságtól. Nagyon nagy szükségem volt egy régi barátra.
- Annyira...annyira hiányoztál!! Nem megyek sehova innen, remélem tudod. Kitartok melletted, itt maradok a végsőkig.
Meg sem tudtam szólalni, csak a könnyeimmel és a nevetésemmel kűzködve bólogattam.
- Szóval, mi a program mára? - nézett felváltva Harryre és rám is.
- Alice épp azt taglalta, hogy nem tudja, mert téged vár és erre jelentél meg - nevetett a barátom. - De ebben az esetben azt ajánlom, pihenjetek egy kicsit, napozzatok, koktélozzatok, este pedig lemegyünk a játéktermübe. Azt mondták, nagyon pöpec a hely.

Eleanorral egész nap azt tettük, amit Harry mondott, csináltunk nekem twittert vagy mit,  jól lebarnultunk, talán én le is égtem egy picit, de ez jól jött, mert este mikor felvettem a fehér ruhámat, remekül passzolt a barna bőrhöz. A foltok a hátamon nem igazán zavartak, ha vannak, hát legyenek, eltűntetni úgy sem tudom őket.
A játékterem eléggé hangulatos volt, a sok újgazdag sznob ellenére is, volt ott bár, és amíg Harryék letámadták a gépeket, én leültem az egyik magasított székre és kértem egy kólát.
- Szia - köszönt rám egy barna velem körülbelül egykorú hosszú hajú lány. Megakadt a szemem a feltünően szép arcán, és a csinos megjelenésén.
- Heló - mosolyogtam vissza.
- Stefanie vagyok, te meg gondolom Alice - nagyon kedves lány volt. - Az öcsémmel vagyok itt és a szüleimmel, régről ismerem Harryt is. Nem tudod, hol van?
- Azt hiszem, hogy valahol Eleanorral gépezik. Megkeresed őket?
- Nem, megvárom itt, veled is szerettem volna beszélgetni. Mióta vagy vele együtt?
- Kérdezz kettő könnyebbet, de azt hiszem lassan ez a harmadik hónap. Nem számolom, a kapcsolatunk nem erre épül, te honnan ismered? - kissé szédülni kezdtem, talán a kólától, vagy szorított a ruha, nem tudom. Mindenesetre amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is múlt.
- Nem hinném, hogy szeretnéd tudni. Kedves vagy és szimpatikus - hajtotta le a fejét.
- Nem vagyok az a féltékeny típus ha erre gondolsz! - nevettem, majd a szemeimmel az övéit kerestem. - Mondd el!
Felnézett, majd félős tekintettel nyílt szóra a szája, de hirtelen valami elvette a figyelmét.
- Alice....a karod... - ijedten kaptam oda a fejemet, de a hirtelen mozdulattól a szédülés visszajött és elhúzott magával, ájultan rogytam a székről a földre, de az ütést már nem éreztem.