20. fejezet

- Szóval, hagyjuk a gyereket fejlődni, az utolsó hónapokban pedig, elkezdünk kemózni téged. Őrá nem lesz olyan rossz hatással hiszen csak kevés ideig kapja a kezelést feleslegesen, neked nem megy el az erőd, és a véreddel is tudunk valamit kezdeni talán. Mindenesetre az esélyeid jobbak. És a magzaté is - Dr. Mann nyakába ugrottam. El sem tudtam volna képzelni jobb ötletet. Nevetve folytatta. - Ne nekem köszönd, Harry találta ki. Eljött ide és órákig találgatott valami jó lehetőségért. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy egyedül képes lettem volna kitalálni ezt a megoldást, szóval övé az érdem. Azt javaslom, hogy amíg a magzat fejlődik, próbálj meg nyugodtan és stresszmentesen élni (itt a doktorúr sokatmondóan Harryre pillantott), ne izgasd fel magad, az lesz a legjobb. Ne mozogj sokat, mert azzal energiát vesztesz, amire most nagy szükséged van! Ennyi lenne egyelőre, írtam fel vitamint, és egy kis antidepresszánst is, arra az esetre, ha megviselne, hogy hízni kezdesz. És vigyázz magadra, reméljük, minden rendben megy! - azzal kiengedett minket az ajtón és én reménytelenül boldog voltam, hogy valami jó hír is van ebben a pokoli életben.

Harryvel éppen hazafelé tartottunk, ő a fél kezével az enyémet fogta, és megint csendben voltunk, de ez amolyan nyugalmas, meghitt csend volt, nem olyan, mint pár nappal ezelőtt. Nem tudom, hogy mitől, de eléggé rákaptam az evésre,mindig éhes vagyok, talán rosszabb lettem, mint Niall. Akkor is egy ilyen pillanat tört rám és eleresztettem Harry felé egy enyhe célzást, hogy megállhatnánk egy pizzériában, hiszen még úgysem randiztunk. Persze ez igaz is volt, hiszen nem emlékszem semmilyen randevúra, az életünk olyan döcögősen haladt, hogy sem nem időnk nem volt, sem nem hangulatunk. Mégis, akkor ehhez volt kedvem és Harry sem bánta, szerinte mostanában sovány vagyok, de majd meglát 8 hónap múlva..
- Kövéren is szeretni fogsz? - kérdeztem teli szájjal, miközben a 12 szeletes családi pizzám egyik szeletét majszoltam. Harry is rendelt, bár kisebbet és a kérdésem hallatán elmosolyodott.
- Szerintem nagyon szexi lesz, az a nagy hasad és ha erre ráeszel, imádni fogom a röcögős hurkáidat is. Majd elnevezem őket - kicsit túlzott ugyan, de elgondolkodtam. Mi van ha tényleg röcögős hájam lesz?
- Harold, most komolyan! - megijedtem, mert a külsőmmel sosem voltam kibékülve...
- Alice engem nem érdekel, hogy nézel ki! - közel hajolt az arcomhoz. - Szeretni foglak kövéren, soványan, gyerekkel, vagy anélkül, hajjal vagy kopaszon. Ezek lényegtelen apróságok. Te akkor is te maradsz nekem, és én többet nem leszek az a barom,aki voltam. Ezt megígérem.
Mindig elvarázsolnak azok a zöld szemei. Tudtam, hogy a történtek után nem szabadott volna, de hittem neki. Valahogy úgy mondta, érződött a hangjából...
Ekkor az ablaknál egy csomó lesifotós állt meg és elkezdték kattogtatni az óriási gépeiket, vakukkal, erre az étteremben is mindenki odakapta a fejét. Harry nem nézett rájuk, álltuk egymás tekintetét mozdulatlanul, és elmosolyodtunk.
- Meglepjük őket? - húzta fel a szemöldökét, majd csökkentette a köztünk lévő távolságot, és megcsókolt. A paparazzik felmorajlottak kint, nevettek, és még hevesebben kattintgattak. Belenevettem Harry szájába.
- Ebből most címlapsztori lesz? - megvonta a vállát és ő is elmosolyodott. - Maximum megkritizálják az előttünk lévő kajamennyiséget. Okosak ezek. Mindig tudnak valamit csavarni a dolgokon. Menjünk! Éhes vagy még? - megráztam a fejem, már csak azért is mert tudtam, ha mi nem állunk fel, a fotósok sem lépnek le soha.
Megfogta a kezem, ledobta az asztalra a pénzt, és kivonult velem az utcára. A gépesek letámadtak minket, én mosolyogtam, Harry integetett, úgy viselkedtünk, mintha minden normális lenne, de az is volt. Besegített a kocsiba, majd ő is beszállt és elhajtottunk. A kocsiban ülve átgondoltam, hogy nyugalmas életben aligha lehet részem mostantól, maximum, ha nem jövök ki a házból, de nem akartam erről Harrynek szólni, ő is ott volt, mikor Dr. Mann figyelmeztetett és biztosan tudja mit csinál.
Még az időjárás is jóra fordult, a nap sütött, lehúztam az ablakot, a sugarak felé fordítottam az arcom és behúnytam a szemem. Nagyon szeretem a jó időt. Amerikában sokat van meleg, és ez már nagyon hiányzott.
- Olyan gyönyörű vagy - mondta Harry aki bizonyára már egy ideje figyelhetett fél szemmel. Rámosolyogtam.
- Szeretem a napsütést. Néha hiányzik, itt rengeteget esik az eső...
- Nekem ne mondd, én 18 éve tudom. - nevetett fel, majd elhajtott a házunk előtt.
- Most hova megyünk? - kérdeztem.
- Este fogadáson kell részt vennünk a fiúkkal és nem mehetek partner nélkül. Megcsináltatjuk a hajad és kapsz valami szép ruhát is - egészen meglepődve néztem rá, hiszen erről nekem nem szólt, de aztán eszembe jutott a nyugodtság, és megadóan hátradőltem az ülésen. Sosem voltam még fogadáson, de már a neve alapján is unalmasnak tűnt. Harry annyit mondott róla, hogy ott lesz egy csomó ember és szponzor, majd gratulálnak nekik, interjúkat adnak és pezsgőznek. Megígérte, hogy nem fog sokáig tartani.
Mikor beléptünk a ruhaüzletbe egyből két öltöztetőnő termett mellettem, Harryt leültették egy kanapéra, engem pedig elvittek. Pár centit nőtt a hasam, de nem tudtam eldönteni, hogy a gyerektől, vagy a pizzától. Mindenesetre villámgyorsan levették a méreteimet és előhoztak egy rakat ruhát. Volt ott lila, fehér, meg mindenféle szín, az én szemem mégis egy barackszínű és testhezálló darabon akadt meg, ami valószínüleg már szörnyen állt volna rajtam, de fel akartam próbálni. Ráböktem és az öltöztetők hozták a megfelelő méretet.

Sokáig nézegettem magam benne, és mivel a rózsák és a húzás is pont jó helyen volt, kiböktem.
- Én szeretném ezt.
- Kisasszony, ne legyen elhamarkodott, annyi szép ruha van még itt, nem kötelező egyből az elsőt elvinnie - az eladó úgy vélekedhetett, hogy nem áll jól, mert nagyon győzködött, hogy próbáljak fel másikat, de én ellentálltam.
- Ez annyira én vagyok. A ruha neve akár Alive is lehetne. Kérem, legalább Harrynek hagy mutassam meg! - vonakodva bár, de végülis beleegyeztek, hiszen nem tarthattak volna vissza. Kivezettek a hosszú labirintusból, amit öltözőnek neveztek és átadtak Harrynek. Mikor meglátott, nem lepődött meg, csak elmosolyodott, mintha tudta volna, hogy mire kell számítania, aztán megköszörülte a torkát, mikor látta, hogy az öltöztetők várakozva néznek rá, és így szólt.
- Magunkra hagynának egy kicsit, hogy átgondoljuk a dolgot? - megpróbált nagyon udvariasnak tűnni, de láttam rajta, hogy valami nincs nála rendben. Az eladók megforgatták a szemüket, és kivonultak a szobából.
- Nem tetszik? - pillantottam rá aggódva. Elnevette magát, hirtelen odajött és megcsókolt. Pontosan úgy, ahogy az első alkalommal, mikor berontott az ajtón és megváltoztatta az egész életfelfogásomat. Nekinyomott a falnak és a nyakamat kezdte el harapdálni.
- Akarlak. Most - suttogta rekedten, de ellöktem.
- Harry ez egy ruhaüzlet! - nevettem, pedig más helyzetben nem mondtam volna nemet.
- Akkor menjünk haza!
- Ne légy gyerekes. Különben is, nem tudom, hogy a babával lehet-e...
- Lehet - szakított félbe egy újabb csókkal. - Megkérdeztem.
- Akkor sem, most nem - tudtam, éreztem, hogy sérelmezni fogja, de nem hagyhattam magam. Kicsit talán féltem is. - Tetszik a ruha?
Értve a célzást, adott egy puszit az arcomra és egy "gyönyörű"-t suttogott a fülembe. Visszahívta az eladókat, közölte, hogy a ruhát elvisszük.

A fogadás nem is volt olyan unalmas, mint amilyennek Harry megígérte, bemutatott engem pár embernek, mindenki nagyon kedves volt, de a betegségemről senki egy szót sem ejtett, pedig tudtam, hogy tudják, mindenesetre jól esett, hogy ezzel nem zaklatnak. Ami a legfurcsább volt, hogy a rajongók már nem csak Harryt ugrálták körbe, hanem engem is. Egy lány még autógrammot is kért tőlem, sokan fotózkodtak és láttam, ahogy Harry néha büszkén felém pillant és mosolyog.
- Meg kell szoknod - nevetett Danielle és Milla. - Nem csak körülöttük forog a világ...
Ekkor megcsörrent a telefonom. Kicsit félrevonultam és megnéztem a kijelzőt. Elhűltem. Eleanor hívott. Felvettem és cincogva beleszóltam.
- MÉGIS, MI A FENÉÉRT NEM SZÓLTÁL? AZT HISZED, ELÉG, HOGY LÁTOM A TÉVÉT ÉS HARRY BEJELENTÉSÉT? VAGY MITŐL FÉLTÉL? ELŐTTEM SZÉGYELLTED? A TESTVÉRED ELŐTT? SZINTE AZOK VOLTUNK!
- Eleanor, kérlek érts meg...
- MEGÉRTELEK, ÉN MINDIG MEGÉRTELEK, NAGYON JÓL TUDOD, DE MOST MÉGIS MIT CSINÁLJAK? MENJEK HAZA?
- Ne, miattam ne aggódj, minden rendben van velem, találtunk megol....
Ekkor Harry kikapta a telefont a kezeből, beleszólt és elviharzott. Álltam, mint akit kikosaraztak és nem tudtam mire vélni. Vettem egy narancslevet (alkoholt nem ihatok) és leültem egy szaténnal befedett fotelba.
Odajött hozzám egy lány és megkérdezte, hogy leülhet-e.
- Harry barátnője vagy nem? Mary Ewart vagyok. - mosolygott.
- De igen. Alice. - vetettem oda, és megpróbáltam én is elereszteni egy mosolyt a lehajtott fejem alól, hiszen nem bántott, de nagyon ideges voltam Eleanor miatt. - Ne haragudj, de nem nagyon van kedvem beszélgetni.
- Csak azt szeretném mondani, hogy tudom, mit érzel. Velem is ez van. - felnéztem és akkor döbbentem rá, hogy Marynek nincsen haja. Elmosolyodott az ijedt arcom láttán és folytatta.
- Kemó. De azt mondják, csinos. Britney Spearsnek is ilyen volt. Még divat is lehet belőle.
- Istenem, ne haragudj, hogy olyan...- kezdtem volna szabadkozni, de félbeszakított.
- Ugyan, rá se ránts, nekem is vannak ramaty napjaim. Itt a számom. Ha bármi kérdésed van a betegséggel kapcsolatban, hívj. Nem biztos, hogy tudok válaszolni, de lelket önthetek beléd, ha olyan a helyzet - azzal odaadta a cetlit, én bólintottam és már távozott is. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt a dolog miatt, de hamar kiment a fejemből, mert megláttam Harryt amint közeledik, kezében a telefonommal. Meglóbálta előttem és mosolygott.
- Nem haragszik, csak felhúzta magát, van ilyen. Lenyugtattam. Kicsit sápadtnak tűnsz. Rosszul vagy?
- Nem, semmi bajom, talán csak elfáradtam - ráztam a fejem. - Biztos, hogy semmi baja?
- Egészen biztos, de le kellett tennie, tudod, ott reggel van és indul dolgozni. Gyere, menjünk haza, nem akarom,hogy bajod legyen. - átfogta a derekamat, elköszöntünk a fontosabb emberektől, és leléptünk.
Lefekvésnél még egyszer bepróbálkozott, ugyanúgy, ahogy a ruhaszalonban is, de mikor háttal fordultam neki az ágyban, sóhajtott egyet és hagyott, hagy aludjak.

Másnap reggel a búgó hangjára ébredtem fel, amint kelteget...
- Alice, gyere indulunk..már fél hat és így is elaludtunk..
- De hova megyünk? - kérdeztem kómásan.