21. fejezet

Lehúnyt szemekkel ültem Harry mellett az első ülésen, nem akartam tudni, hova megyünk, és azt sem, hogy miért. Az egyetlen dolog, amire vágytam, az az alvás és valami édes volt.
- Ha már titkolózol, és nem mondod meg hova viszel, legalább állj meg egy McDonald's-ban és vegyél nekem egy epres shaket mert megpusztulok - mormogtam még mindig csukott szemekkel, fejjel nekidőlve a kocsiajtónak.
Aztán hirtelen a kezét éreztem a hajamon, végigsimított rajta, majd le a vállamon, a derekamon végül elérkezett a combomhoz és ott megpihent. Tudta, hogy megfogott, tudta, hogy imádom ezt. Akaratlanul is elmosolyodtam, de szerettem volna kicsit "játszani" vele.
- Két kézzel fogd azt a kormányt Styles, mert még véletlenül nekimész valaminek, vagy valakinek, ami még rosszabb.
Megadóan levette rólam a kezét és felsóhajtott.
- Majd a reptéren kapsz inni, meg enni, amennyit kívánsz.
Morogtam valamit, nem is igazán figyeltem, a repülő téma sem izgatott fel különösebben.
- Meg sem kérdezed, miért megyünk? - folytatta csodálkozva.
Megint morogtam. Nem, nem kérdezem. Aludni akartam. Nagyon hisztis hangulatban voltam ezért jobban láttam csöndben maradni, mielőtt rosszat mondanék, vagy megbántanám, hisz olyan kedves, veszekedni semmiképpen nem szerettem volna megint. Harry is érezthette ezt, mert az út hátralévő részében nemigen szólt hozzám többet.
A reptéren óriási volt a tömeg és az ottlévők többsége miattunk érkezett. Fényképezőgépek, sikító lányok akik táblákkal vártak minket, vagyis inkább Harryt, engem legszívesebben egy pillantásukkal is a temetőbe küldtek volna, de azért nem bántam, mert egyik gonosz grimasz sem változtatott azon, hogy én sétáltam Harry Styles oldalán, noha engem ez a része sosem vezérelt, nem ezért voltam vele együtt. Sehogy sem értettem, honnan tudták meg egyébként, hogy mi pont akkor a repülőtéren leszünk, de annyira álmos voltam,hogy csak halvány mosolyokat eresztettem el néhány kedvesebb rajongó felé.
Harryt hirtelen letámadta pár lány, rám meg olyan lenézően pillantottak, hogy az már tényleg rosszul esett, nem szolgáltam rá, én sem bántottam őket soha tudtommal. Mindig is tiszteltem, hogy ilyen közvetlen és kedves, csak néztem, ahogy udvariasan kiosztja az autógrammokat, pózol a fényképekhez, elteszi a telefonszámokat, mikor viszont meglátta a lányok tekintetét felém, rámmosolygott, megszorította a kezem és megcsókolt, mire a libák lassan eloldalogtak.
Mikor mindenki kiélte magát Harryn, ideje volt, hogy beálljunk csekkolni. Felpillantottam a táblára és megdöbbenés töltött el.
- Amerika? - kérdeztem hirtelen, Harry elmosolyodott, de csak úgy maga elé, majd megrázta a fürtjeit és egy puszit adott a homlokomra.
- Meglepetés - mondta teljesen nyugodtan.
Talán legjobban ezt a férfias sármot szerettem benne, hogy úgy tud rám hatni, hogy egyszerűen csak van és sugárzik belőle a tekintéllyel ötvözött higgadtság. Először is ez a dolog tetszhetett meg benne, mikor pucéran állt előttem a fürdőszoba ajtóban.
- Turnénk lesz, de a többiek csak később jönnek utánunk. Szerettem volna veled tölteni egy kis időt, mielőtt elkezdünk utazni. És azt sem lettem volna képes elviselni, hogy más kontinensen tudjalak. Így közelebb leszel.
Egyszerre voltam nagyon boldog és nagyon szomorú, attól, amit mondott. Szerettem Amerikát, hiányzott is egy kicsit és örültem, hogy Harry gondolt ránk, csak kettőnkre vagyis inkább már hármunkra, de őszintén szólva, bíztam benne, hogy míg ilyen állapotban vagyok, nem nagyon hagy egyedül. Láthatta az arcomon, mit gondolok, mert átölelt, majd a fülembe suttogta:
- Meglátogatlak. Mindig. Amint egy kis szabadidőm van. Nem hagylak el, melletted leszek!
- Mehetnék veletek is...
- Mit mondott az orvos? Nyugalomra van szükséged. A turnébusz nem éppen a legjobb hely a relaxálásra. Mindent elintéztem. Eleanorral is azért beszéltem tegnap, hogy ne aggódjon, mert látni fog. Egyre kevesebbet alkalmazzák, lesz ideje rád, és te a legjobb helyen leszel, higgy nekem! - belenézett a szemembe és félretűrte az arcomba lógó hajszálakat. - Neked most arra van szükséged, hogy pihenj. És ahova viszlek, mindent megkapsz majd, csak csettintened kell.
Pár perc elteltével már jobban aggódtam a hosszú ( több mint 12 órás) repülőút miatt. Már egyszer megtettem, koszosan-büdösen-éhesen, és most újra, immár teljesen megváltozva, Harryvel az oldalamon. Milyen furcsa a sors! Keveset ad, csak csöpögtet és mikor minden egyre rosszabb, egyszerre jobb is lesz, amitől sokkal nehezebb elszakadni.
A becsekkolás és az útlevélellenőrzés után megkaptam a jól megérdemelt shakemet és hozzá egy BigMac menüt, ami igen jól esett, megint farkaséhes voltam.
- Nem tudni, körülbelül, mikor kezd el nőni a hasad? - kérdezte Harry, miközben figyelte, ahogy eszem.
- Már nőtt... - fel sem néztem a szendvicsből, csak tömtem a fejem.
- Nem látni rajta. Alig várom, hogy nagy legyen, akkor talán a babáról is többet tudunk majd. Mi legyen a neve ha lány lesz? - sikerült elkapnia a tekintetemet, mire én rávillantottam az abban a helyzetben nem túl előnyös, hamburgerdarabkás mosolyomat.
- Nem igazán gondolkoztam még a nevén - vallottam be. - De ha lehetne egy lányom, Melodie-nak hívnám. Szeretem azt a nevet, és szerintem illene hozzá.
Harry szeretetteljesen oldalra fordította a fejét, nem is kérdezett többet, csak hallgatott, majd felsóhajtott.
- Melodie. Gyönyörű..

Rá két órára a repülőn ültünk, Harry egy kicsit elszenderedett én pedig a fejem a vállára hajtva figyeltem ki az ablakon. Láttam Anglia fényeit ahogy felszálltunk, az óceánt, amint elrepültünk felette, és rájöttem, hogy a hely, talán az életemet adta vissza. Legalábbis a végét biztosan.
Egy kedves stewardess többször is odajött, megkérdezte, hogy minden rendben van-e, hozott inni, és mikor újból rámtört az éshég, meglepett valami mirelit levessel és főétellel is, ami nem volt a legjobb, de ha az ember lánya éhes, akkor eszik, főleg, ha kettő helyett kell tennie. Harry iPadjén rajta volt az Igazából szerelem c. film, a kedvence, éppen néztem, mikor felébredt és megcsókolta a vállam.
- Nincs hányingered? Minden rendben? Már megint ettél? - pillantott rám az előttem lévő levesesdobozra, a mirelit kaja maradványaira és a 2 gyűrött Twixes zacskóra. A melléhez kapta a kezét. - A csokimat is megetted? - csodálkozva nézett rám.
- Valami édeset akartam na...Ne haragudj - tettetett bűnbánással néztem rá, mire ő játékosan megpöckölte az orrom hegyét.
18 óra megállás nélküli repülés után gyulladtak ki a fények, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert a leszállás megkezdődött. Rosszabb volt, mint hittem volna, rettenetes hányingerem lett, de tartottam magam, nem akartam gondot okozni senkinek, ennem viszont nem biztos hogy kellett volna, vagyis nem annyit. Még mindig hittem benne, hogy Harry nem bánja, ha elhízom emiatt.
Végre valahára a gép földet ért és mikor megcsapott az igazi Amerikai levegő, a meleg, ami a csontokat is átjárja, a fények, a hangok, minden ismerős volt és biztonságot nyújtó, olyan volt, mint Harry karjaiban lenni.

Sóhajtottam egy nagyot és örömmel konstatáltam, hogy itthon vagyok.