23. fejezet

Az ágyon ülve majszoltam egy szendvicset, amit a szobaszervízes fiú hozott fel nekünk, igaz, hogy a sajátomat már megettem és éppen Harryének kezdtem neki, de nem érdekelt. Éhes voltam. Ő éppen fürdött, hallottam ahogy a zuhanyrózsából ömlő víz sugara megtörik a testén. Azon nyomban odaszaladtam volna hozzá, hogy megcsókoljam, de magam sem tudom, miért nem tettem. Nem igazán terveztünk programot, csak pihenést és relaxálást, esetleg egy kis úszást, bár nem gondoltam, hogy le tervezem vetkőzni, egy bálnának éreztem magam, már akkor. Nem is gondoltam, mi vár rám. Lassan elkezdtem kicsomagolni a bőröndből, de akkor megláttam a füzetemet, az állapotnaplómat,és rájöttem nem is írtam bele csak egy pár sort, azt is Harryről, a bajomról egy szó sem volt benne. Lassan visszaültem a szaténtakaróra, előkerestem egy tollat, kitéptem az első lapot és írni kezdtem.

1. hónap


Már a végénél tartunk, a baba most lehet három és fél hetes, ami meg is látszik a pocakomon, bár alig észrevehetően. Nem vagyok rosszul, néha hányingerem van ugyan, és sikerült kidobnom a taccsot párszor, azonkívül pedig állandóan csak eszem, tonnaszámra a szénhidrátot és a cukrot, érzem, hogy nem lesz jó vége, de nem bírom megállni. A vörös foltok a hátamon sajnos nem javulnak, hiába kenem a kenőccsel, nyilvánvalóan nem lehet eltűntetni, hiszen ez leukémia és nem valami bőrbetegség. A közérzetem még jó, egy kicsit talán gyengének és álmosnak érzem magam, de eddig minden rendben halad, igyekszem nem lótni-futni, és sokat pihenni...



Nem tudtam többet írni. Mást tényleg nem vettem észre. Ha valamim van, úgyis leírom utólag. Sosem fogalmaztam valami jól.


Harry kijött a fürdőszobából, teljesen pucéran, még egy törölközőt sem csavart maga elé. Egy pillanatra felpillantottam, aztán mikor láttam, hogy a mozgásával kicsit mórikálja magát, rájöttem, hogy azt akarja, hogy észre vegyem, ezért direkt visszanéztem a naplóra, mintha teljesen közömbös lennék, de belül mosolyogtam és majd megölt a vágy. Nem értette, miért nem válik be a szexi terve, többször is elhaladt előttem, egyre aggódóbb és értetlenebb arccal. Majd tehetetlenségében megállt előttem és a szemem előtt integetni kezdett. 
- Hahó! A pasid meztelenül járkál, te pedig magasról teszel rá.. - tudtam, hogy nem szereti, ha nincs a figyelem középpontjában. De élveztem vele a játékot. Talán egy paraszt vagyok... Felpillantottam rá és megpróbáltam kérdően nézni. 
- Min kellett volna meglepődjek? - erre csak tátogott, meg hápogott és nem értette, komolyan gondolom-e. Két kezével egy bizonyos testrészére mutatott, jelezve, hogy ezzel választ adott a kérdésemre. 
- Ohh, hogy azon? - folytattam. - Láttam már, nem nagy ügy. 
- Na de azért nem is olyan kicsi! - kacsintott rám, végre elnevette magát és lehuppant...egyenesen a füzetemre.
- Harold Styles, azonnal vedd le a meztelen segged az állapotnaplómról! - rántottam ki alóla mire felugrott és ünnepélyesen csak ennyit mondott:
- Az Edwardot kihagytad. Hol a szendvicsem? - kérdezte hirtelen.
- Ami azt illeti..
- Megetted. Na nem baj. Hozok másikat - indult el az ajtó felé. 
- Harold! - kiáltottam utána.
- Mi az? 
- Gatya - nevettem rá.
- Eszem ágában sincs gatyát venni, tán akkor valaki felfigyel rám, ha már te nem tetted - és megint megjátszotta a duzzogást. Őszintén szólva, kicsit aggódtam. Igen, aggódtam, hiszen látszik rajta, hogy még egy gyerek. Van mikor felnőttesen kezel dolgokat, de a lelke, az teljesen más, az nem lenne képes feldolgozni, hogy gyereke született. Talán igaza volt és tényleg el kellett volna vetetni....
Gyűlöltem magam, amiért ilyeneket gondoltam, de ez volt az igazság. Az egyetlen biztos út, ha nem halok meg. Mint tudjuk erre igen kevés esély van. 
- Na...most meg mi a baj? - csodálkozott el Harry az láttán, hogy lefagy az arcomról a mosoly.
Intettem neki a fejemmel, hogy üljön le mellém, majd neki szegeztem a kérdést. 
- Harry... mit fogsz csinálni a gyerekkel, ha én ebbe belehalok? - egy percig sem próbálta megcáfolni, hogy ez megtörténhet, mert tudta, nagyon jól tudta ő is, hogy azzal, hogy a gyereknek adtunk egy esélyt, az enyéim csökkentek. Arca komollyá változott.
- Nem tudom - nézett maga elé. - Nagyon szeretném tudni, szinte állandóan ez jár a fejemben, de halvány lila gőzöm sincs. Nem tudom, hogy fogom felnevelni, nem tudom, hogy ki fog nekem segíteni ha elakadok, mert nem nagyon értek a gyerekekhez, és főleg azt nem tudom, hogy hogy fogom  neki elmondani a történetünket, mikor egyszer elém áll és megkérdezi : Apa, nekem hol a mamám? - napok óta nem láttam könnyben a szemét, de tudtam, hogy valami nincs vele rendben és pontosan ezért kérdeztem rá. Magamhoz húztam és átöleltem, úgy ahogy szoktam, úgy ahogy a megnyugodott öregek ölelik meg a még haláltól rettegő unokáikat. Én sem voltam sokkal idősebb, de lelkileg sokkal többet kellett edzenem ahhoz, hogy felfogjam, nekem már nincs sok hátra és csak azzal a rövid idővel tudok mit kezdeni, amit a hátralévő életemnek nevezhetek. Megerősödtem és ebből Harrynek is adnom kellett, különben összetörik. Megfogta a kezem, megszorított, majd lassan elmosolyodott.
- Minden rendben van - mondta csendben. - Sajnálom, hogy gyengének látsz, de nem leszek az. Megígérem. Mindent meg fogok tenni - először láttam félelmet a szemében. Nem tudtam, hogy segítsek neki...
Hagytam, hogy kicsit megnyugodjon, aztán összeszedte magát és kijelentette, hogy mindjárt jön, de tényleg éhes, és lemegy egy szendvicsért. 
Csörgött a telefonom, valahol a táskám mélyén, nagy nehezen előkotortam és láttam, hogy Eleanor hív. 
- Halló? - szóltam bele.
- Ne haragudj rám, amiért üvöltöttem a múltkor. Én csak nagyon megijedtem, szólhattál volna - a hangja megbánó volt, pedig én eddig sem nehezteltem rá. 
- Rá se ránts! Harry  mondta, hogy beszélt veled és azt is, hogy tudtad, hogy jövünk. El, te sosem bírod magadban tartani a dolgokat? - nevettem, hogy megnyugtassam, semmi baj.
- Hát igen, majdnem elszóltam magam, de legalább Hazzának helyén van az esze - éreztem,hogy ő is elmosolyodik. - Hogy vagy? 
- Egészen jól, csak úgy nézek ki mint egy kék bálna, majd talán egyszer megszokom. 
- Mozog már? Nem tudod mikor kezd el rugdalózni? - a hangjában izgatottságot véltem felfedezni és örültem, hogy beszélhetünk egy kicsit, csak mi lányok, mert nagyon szeretem Harryt de vannak dolgok, amik nem rá tartoznak. 
- Fogalmam sincsen, de Harryvel beszéltük az úton, hogy már felvette a kapcsolatot egy nőgyógyásszal aki majd vizsgálni fog, míg itt vagyok. 
- Nemsokára én is meg tudlak ám látogatni! - kiáltotta. - Vége van ennek a szörnyűségnek, mert az, és megyek hozzád! Alig várom, hogy lássalak! Hé! Mi ez a pittyegés? - nekem is 'megszúrta' a fülem az erős hang. 
- Azt hiszem SMS-t kaptam. Tartsd egy kicsit! - valóban üzenet volt, gyorsan megnyitottam. Harry írt.


" Vedd fel a fürdőruhád és gyere le a medencékhez! Isteni meleg a víz! Szeretlek"
Elmosolyodtam, majd megint a fülemhez emeltem a telefont. 
- Harry lerángatott úszni, beszélhetünk, csak közben átöltözöm. 
Ahogy a vállammal próbáltam a felefont a fülemnél tartani, közben magamra rángatni a bikinimet, amit kezdtem kihízni, legalábbis úgy éreztem, elég vicces látvány lehettem és Eleanor is sokat nevetett az ügyetlenkedésemen, persze csak a hangok alapján. 
- És mit gondolsz, még mindig hiányzom Louisnak? - kérdezte és hallottam a hangjában, hogy kicsit fél, hátha a barátja elfelejtette őt. 
- Beszéltem vele, egyfolytában csak rád gondol! Ne aggódj ezen egy percet sem, olyan szerelmes beléd, hogy sírni is képes. És nemsokára megjön ő is. 
Eközben kopogtak. Nem tudtam ki lehet az, de elindultam az ajtó felé, miközben még mindig Eleanorhoz beszéltem. 
- Meg tudod, mikor a sajntótájékoztató volt, akkor is mondta, hogy mennyire....-kinyitottam az ajtót és elkerekedett a szemem. 
Kiejtettem a kezemből a mobilt és megdöbbenten, sőt, halálrarémülten bámultam a velem szemben álló személyre...